Gyerekkori hőse lesz Federer edzője

2013.12.27. 20:09

Roger Federer bejelentette, hogy Novak Djokovicshoz és Andy Murrayhez hasonlóan ő is egy korábbi teniszklasszissal dolgozik együtt. A svájcinak a hatszoros Grand Slam-győztes Stefan Edberg tart majd edzéseket.

Federer Facebook-oldalán jelentette be új edzőjét, januárban, az Australian Openen kezdenek el együtt dolgozni. A tervek szerint Edberg 2014-ben legalább tíz hetet fog majd a svájcival foglalkozni. A svájci csapatában a vele hét éve dolgozó Severin Lühti megmarad, a svéd az októberben elküldött Paul Annacone helyére érkezik. 

„Stefan volt a gyerekkori hősöm, nagyon várom már a vele töltendő időt, és hogy tanulhassak tőle” – írta Federer.

„Nagyon izgalmas, hogy Roger csapatába kerültem, remélem, együtt kihozzuk a legjobb teniszét" - nyilatkozta Edberg, aki már Dubajban edzett is együtt a korábbi világelsővel.

Federernek idén nem volt jó szezonja, egyik GS-en sem került döntőbe, a világranglista hatodik helyére esett vissza.

Edberg játékosként hat GS-t nyert, az Australian Openen, a US Openen és Wimbledonban is kétszer győzött.

A négy legnagyobb közül háromnak már korábbi GS-sztár edzője van. Ivan Lendl tavaly óta foglalkozik Murrayvel, Djokovics nemrég jelentette be, Boris Beckerrel fog együtt dolgozni.