Klaudia
0 °C
12 °C

A szerb zászló sokat jelent, a magyar nem

2014.01.02. 23:40
A tenisztörténelem legnagyobb alakjai kezdték annak a versenynek a megnyerésével a karrierjüket, amelyet most egy zentai fiatal is megnyert. Györe László be akar kerülni a szerb Davis-kupa-csapatba, és a világelső Djokoviccsal együtt megnyerni azt.

1976-ban az akkor még csak 18 éves amerikai John McEnroe, egy év múlva a még csehszlovák Ivan Lendl, majd 1998-ban Roger Federer is megnyerte azt az amerikai tornát, amit tavaly decemberben a zentai Györe László. A nagypresztízsű Orange Bowlról van szó, és ha a 2003-ban győztes Marcos Bagdatisz óta nem is futott be világhírű karriert a fiatal győztesek közül, komolyan figyelnek a világban arra, aki ezt a tornát megnyeri.

A zentai Tisza-parton ülünk a Györe családdal és a topolyai Palágyi Miklóssal, a tehetséges versenyző edzőjével. A gimnáziumi számvitelvizsga előtt, egy edzés után találkozunk. Átlagos tinédzsernek látszik, pedig olyasvalami van a kezében, ami keveseknek. Már 492. a világranglistán, a 10 ezres kis tornák rendszeres résztvevője, és nagy lendülettel elkezdte a legnehezebb feladatot, a férfi tenisz legjobbjai közé kerülést.

Sorban álltak a háznál a tévés kocsik

„Nekem az Orange Bowl csak egy torna volt a sok közül, nagyon erős volt a mezőny, a Grand Slamek után ennek van a legnagyobb értéke. Amikor megnyertem mind a hat meccset, a lelkemnek természetesen jót tett. Amikor sorban álltak a tévétársaságok a házunk előtt, és vagy három órán át csak nyilatkoztam, igazából akkor tudatosult bennem, több történt egyszerű tornagyőzelemnél” – kezdte Györe László, aki ötévesen fogott először ütőt a kezébe, nyolcévesen már nemzetközi tornán indult, ahol tehetsége gyorsan kiderült. (Akkor még Horváth Attila volt az edzője.)

A 2013-as évvel elégedett, négyszer felnőtt döntőt játszott 10 ezer dollár összdíjazású versenyeken, ebből kettőt meg is nyert, de ennél is fontosabb, hogy játékban is fejlődött.

„Úgy terveztük, hogy az 500-600 hely környékére fogok megérkezni a ranglistán, vagyis négyszáz helyet fogok javítani, egy kevéssel túllőttem a célon, de ettől még nagyon az út elején járok.”

„Mindenki álmodozik, miért ne tenné? Tehetném én is, de nekem egyelőre az a legfontosabb, hogy ezeken a versenyeken sok pontot szerezzek, és megtanuljam, mit nem szabad tenni a pályán, mit nem kell csinálni” – mondta a két nemet úgy megnyomva, hogy minimum nagybetűkkel kellene szedni.

„A fejlődés egyik legfontosabb jele, ha minél gyorsabban túllépem ezt a szintet. Nem szabad megragadni itt. Különösen nem szabad hosszan, éveken át. Bár egy ilyen 10 ezres tornán nagyon sokféle játékos van. Van, aki velem egyidős, ebből van talán a legkevesebb. Van, aki kevéssel, van, aki lényegesen idősebb, akár 33 éves is lehet. A tudásunk ettől még nagyjából egyező. Köztük kell megmutatnom, mennyire erős vagyok mentálisan, hogy bírom a sorozatterhelést, mennyire tudok ott lenni a fizikailag erősebbek ütésein, hogyan tudom visszaadni azokat. Eddig szerencsére jól ment, a nyáron jöhet az újabb szint, akkor már a 30 ezres versenyeken szeretnék ott lenni, ami ugyanilyen vegyes korösszetételű, és nyilván azokat is szeretném gyorsan megmászni a célhoz” – jelentette ki határozottan, és ez a határozottság a későbbi mondatait is végigkísérte.

A cél jövőre egyértelmű: a 300. hely környékére megérkezni, az ötéves cél: a szerb Davis-kupa-válogatottba bekerülni. A szerbek a világ legjobbjával, Novak Djokoviccsal megnyerték már a sorozatot, idén Belgrádban elveszítették a döntőt a csehekkel szemben. A második számú játékos, Janko Tipszarevics ugyanis nem játszhatott, Djokovics pedig egyedül kevés volt.

A mentor

Épp Tipszarevics menedzsmentjének tűnt fel Györe tehetsége – egyfajta mentori szerepet játszik nála a valaha top 10-es, most 38. teniszező –, már egy őszi nagy thaiföldi tornára (250 ezres) is rajtuk keresztül jutott el idén novemberben, ahol majdnem hanyattesett édesapjával együtt, amikor a szervezők a velük érkező a sok-sok edzőt keresték, és legkülönfélébb igényeit lesték volna, míg ők csak ketten érkeztek az édesapjával.

„Amióta Djokovics ilyen magas szinten játszik, vagy előtte a nőknél megjelent Jelena Jankovics vagy épp Ana Ivanovics, a tenisz társadalmi presztízse egészen megváltozott. Mindenki teniszezni akar, Belgrádban már alig vannak szabad pályák, alig vannak szabad edzők. A mikrovilágunkban, itt, Zentán is észrevettük, hogy alig tudtunk játszani. Csak azt akarom érzékeltetni, míg régebben lenézték, aki teniszezni ment, azóta elismerést jelent. A költségek is ennek megfelelően növekedtek, és hát egyébként sem volt egy olcsó sport, de amikor Laci kezdte, még messze nem volt ennyire drága. A pénz gyakorta akadály, szerencsére nálunk pillanatnyilag nem az” – mondja az apuka, Györe Csaba.

Rögtön kifejtette, nem volt megírva előre gyereke sorsa, de az feltűnő volt, hogy a koncentráció mennyire erős és hosszan tartó volt már nála fiatalon. Megvolt a fiában a kellő konokság is, a körülmények még keményebbé tették. Zentán ugyanis a helyi bútorgyár hangárjában – ide volt kapcsolata az üzletember apukának, és ott volt elég hely - kellett készülnie telente. Ha a 20 ezres városban tartózkodnak, akkor ott kell edzenie. Mivel fűtésre nem volt pénz, a mínuszok még keményebbé tették.

„Hát azt nem lehet rá mondani, hogy puhány vagy kényelmes lenne, mint a szerencsésebb körülmények közé születő riválisai. De vannak azért ennek előnyei is, mert itt egyedül van, csak rá figyelnek, a megszokott környezete, a barátai veszik körül, míg egy jegyzett teniszakadémián csak egy lenne a sok közül, és a megszokott mozgástere helyett egy másikhoz kellene alkalmazkodnia, és nincs arra garancia, hogy ez törés nélkül megvalósulna. Már eddig is sokat tűrt a fiam, de tartással. És még azt is elviselte, ha néha, még nagyon az elején esetleg meglegyintettem” – vallja be önkritikusan az apa.

Nemcsak Magyarországon ismert kifejezés a teniszapuka, 

hanem a határ másik oldalán is, és az önkritikus hangnem továbbra sem változik.

„A teniszszülő egy külön kaszt itt is. Tényleg nem riadnak vissza a fizikai erőszaktól. Illetve megvan az attitűd, hogy az ő gyereke mindig mindenben jobb a másiknál, ezért befektetésként tekintenek rájuk, és nem ritkán erre teszik fel a vagyonukat, vagy ami még rosszabb, hiteleket vesznek fel. És még sorolhatnám, de félek, hogy a pontos jellemzéshez nem lenne elég egy egész délután és este sem. Szerencsére Laci nagyon fogékony és ügyes volt, remélem, még így marad.”

Laci elismerte, sok mindenről kellett lemondani, de eddig szívesen tette. A sok utazás még nem fárasztja, mert tudta előre, nem lesz könnyű, másként pedig képtelenség érvényesülni ebben a sportágban.

Gyenge ütés nélkül

Palágyi Miklós jellemzése: „Éreztem a kisugárzását, és elsőre, ütései alapján csak annyit mértem fel, nincs is gyenge pontja. Erős és zömök felépítése is szembetűnő volt. De nem tudnám behatárolni, hogy előbb tartott-e, mint mások.”

Nem indulatos vagy dühös a vereségek után, de még most is megesik vele, hogy sír. „Beleélem magam, na! Nem szeretek és nem is akarok veszíteni soha.”

„Tenyeressel szeretek befejezni, de azt mondják, a fonákegyenesem is erős. Szeretek mindkét oldalról pontot ütni, de ha nem sikerül, persze, hogy kicsordul a könnyem. Nem nagy bőgés ez, de vannak könnyek. Talán majd kinövöm” – mosolygott, és ha a pályán esetleg vagánynak is tűnne, cáfolja, hogy az lenne.

Laslo Djere vagy Györe László?

„Nem igazán egyezik a véleményünk édesapámmal. Azt szeretném ugyanis, ha minden így maradna, ahogy most van. Van, hogy magyarul beszélek önmagamhoz a pályán, de van, hogy szerbül. Van, hogy magyarul örülök, de sokszor van, hogy szerbül. Mikivel nyilván magyarul, a másik edzőmmel, az erőnlétivel természetesen szerbül beszélek. Bármennyire is furcsán hangzik ez a számból és magyarul, de én Szerbiának szeretnék játszani, mert egy szerb zászló a nevem mellett megfoghatatlanul sokat jelent a sportágban, míg a magyar zászló sajnos nagyon keveset.”

Az édesapa, akinek szintén megvan a magyar útlevele, egy újabb támpontot ad fia szavaihoz.

„A kajakozásban, az úszásban, ahol megvannak a sportágak történelmi gyökerei Magyarországon, minden más lenne. Egy pillanatig sem gondolkodnánk, mit kellene tennünk, de a tenisz más. A szerb beágyazódás, a szerb lehetőségek sokkal inkább megkönnyítik Laci érvényesülését, ami pedig értelemszerűen a legfontosabb, és mindent felülír. Egyelőre ezen a kérdésen nem is időszerű vitázni, érveket vagy ellenérveket hozni, mert először az egyéni ambícióknak kell kiteljesedniük. Nem szabad, hogy Laci fejét ez a kérdés zavarja meg. Fejlődjön csak, ahogy a képessége, illetve a mi segítő szándékaink, szülői ösztöneink a legjobban engedik.”

A tehetség gondozásában a legfontosabb a versenyeztetés. A száz kilométerrel odébb, Újvidéken születő Szeles Mónika azóta elhunyt édesapjával már nagy karriert futott be a kilencvenes években, de nem lehet ugyanazt a modellt másolni.

„Minden ember más és más, még a futballban sem lehet utakat teljes bizonyossággal másolni a tehetség kibontásához, nemhogy a teniszben. Ebben a sportágban a legjobbak útjai nagyon különböznek. A helyes ötvözetet megtalálni a legnehezebb, de ez egy nagyon szép feladat lesz számomra is. Túl távoli még erről beszélni, a jelenre kell összpontosítani, mert ha távolra nézünk nem a lábunk elé, könnyű megbotlani. Tény viszont, hogy a szülő általában sokáig benne van gyereke sorsának egyengetésében, sokkal inkább benne van, mint bármelyik más sportágban. Mint mondtam, nagyon szép feladat, komoly kísérlet, igyekszünk legjobb erőnk, hitünk és tudásunk szerint megfelelni.”

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!