A teniszből a csillogást látják, de előtte ez mókuskerék

2015. szeptember

• A hír bejárta a világsajtót: a 17 éves Gálfi Dalma megnyerte a junior teniszezők között az amerikai bajnokságot.

Ez volt a hiányzó Grand Slam a hazai tenisztörténelemben, hiszen Kapros Anikó Ausztráliában – később Piros Zsombor is ott lett bajnok –, Szávay Ágnes Párizsban, Fucsovics Márton Wimbledonban nyert. Gálfi is salakon nőtt fel, a kemény pályán azonban mégis jobban kamatoztatta agresszív stílusát.

A US Open elődöntőjében az amerikai Di Lorenzót, a döntőben azt az amerikai Sofia Kenint győzte le két szettben, aki egy körrel korábban Stollár Fannyt ütötte ki. A 140. helyen álló Gálfi és Kenin között pillanatnyilag egy helyezés van a felnőtt ranglistán a magyar javára, Stollár egyelőre leszakadt, Di Lorenzónak pedig nem biztos, hogy egyáltalán lesz teniszkarrierje, mindössze három tornán indult idén. De ne szaladjunk ennyire előre, vissza 2015-höz.

ami jó visszajelzés ugyan, de teniszben fokozottan az értékén kell kezelni. Már a US Openen aratott győzelméig is indult felnőttek között kisebb tornákon, de mindaddig megvolt a biztonságérzete: ha esetleg túl nagy léptékkel haladna, és óhatatlanul vereségeket gyűjtene, a saját korosztályába még mindig vissza lehet lépni. Az elpárolgó önbizalmat pedig ott vissza lehet szerezni.

Ez az időszak 2015 végéig tartott, onnantól már nem lehetett visszafordulni, mindent az áhított nagy cél, a legjobb száz közé kerülésnek rendelt alá.

A száz közé kerülés nemcsak jelképes sorsfordító a teniszben, hanem onnantól lehet kiszámítható és kézzelfogható nyereségről beszélni. Nem véletlenül vágyakozik ide mindenki. Addig azonban energia- és pénzbefektetés – az edzőket és az utazásokat akkor is fizetni kell, ha nincs profit.

Gálfi is elindult tehát a felnőtté válás útján még juniorként, a korát talán egy kicsit meg is előzte. Két kis ausztrál város nevét írjuk ide gyorsan: Tweed Heads és Cairns volt az a két állomás, ahol két kis tornát nyert. Vagyis az első visszajelzések nem is lehettek volna jobbak.

„Ezeken a tornákon mindenki ugyanazt szeretné, előrébb jutni. Vannak még nálam is fiatalabbak, és nálam sokkal idősebbek. Aki egy kisebb vagy nagyobb sérülés után visszaesett, ugyanazt az elbírálást kapja, mint egy nagy tehetség. Wozniak valaha legyőzte Serena Williamst, de visszacsúszott, és ő is kezdi alulról mászni a lépcsőfokokat. Mindenki arról álmodik, hogy felhívhatja magára a figyelmet.

Az idősebbek ugyanúgy hisznek, hogy vezethet felfelé az útjuk. Nagy harc folyik, összeszorított fogakkal, igazi daráló ez. A labdák sebesebben jönnek, pontosabban, mint a junioroknál, fel kell venni a ritmust.

Aki nem alkalmazkodik, elveszik. Aki későn alkalmazkodik, időt veszít, ami nem kis tét, mert az idő pénz is” – elevenítette fel ezt az időszakot a játékos.

2015 végére átmenetileg betört a legjobb háromszáz közé, végül a 331. helyen jött a december és egy mandulaműtét. Nem lehetett tovább halogatni, mert abban az évben négyszer gyulladt be neki, és rendszeresen visszavetette.

Még ma sem szeret erre az időszakra visszagondolni, mert kilenc napot nagyjából étlen-szomjan töltött, nagyon megviselte. Összesen hat hetet hagyott ki, és jöhettek megint a kisebb tornák és az utazás.

2016 – a nagy elrugaszkodás

• Németország, Svájc, Mexikó, Egyesült Államok, Görögország, Japán

Az év első négy hónapjában ezekben az országokban járt, a legrangosabb torna 50 ezer dollár összdíjazású. A pontok gyűjtéséhez elkerülhetetlen ennyi utazás, és mindenhol hatalmas a konkurencia.

„Így elmondva jól hangzik, hogy mennyi helyen jártam, de nekem nem az utazásról, hanem a versenyzésről szól ez az időszak. Arról, hogyan juthatok minél előrébb. Volt, hogy ki sem pakoltam a bőröndből, csak a fogkefét, a piperecuccokat vettem ki.

Evés, játék, alvás, magány, nem túl összetett, ami történik.”

Szeles Mónika írta azt az önéletrajzi könyvében, hogy azokat a városokat, ahol elérte a sikereit – London, Párizs, Melbourne –, csak 40 felett tudta igazán felfedezni, alaposan körbejárni. Amíg játszott, nem volt rá ideje, pláne, hogy zavartalanul nem is tudott volna eljutni az Eiffel-toronyhoz, számtalanszor megállították volna egy fotóra, autogramért.

Gálfi is úgy tervezi, ha majd befejezi, megismeri New Yorkot, mert még az ő szintjén sem jut idő városnézésre, sok kötelezettségnek kell megfelelni a pihenés és a koncentráció, valamint az edzések mellett.

„A laikusok azt hihetik, milyen jó nekem, bejárom a világot, de eközben folyamatosan elvárásokat teljesítek. Önmagamét, az edzőmét, egy kicsit a családét, a szponzorokét.

2016 elején éreztem végérvényesen, a no pressure időszak véget ért.

A gondtalan játék a múlté lett, mert az előbb vagy utóbb teljesítendő célok vannak előttem. Akkor még fel sem fogtam, mennyire lesz könnyű vagy nehéz, akkor még csak mentem egyik helyszínről a másikra. De a tenisz nem csak a labda folyamatos és pontos átütéséről szól. Eközben harmadikos lettem a gimiben, figyelni kellett a sulira, mert mi van, ha a tenisztervek nem jönnek össze, nem mehetek az életbe érettségi nélkül. Már az utazásokra is figyelnem kellett fél szemmel, és persze felkészülni a játékomra, hogy rendben legyen a fonákom, és akkor még ott van az ellenfél is.”

Lehet úgy tenni, hogy nem gondol rá, de akaratlanul is találkozik velük. Ha például lefoglaltak egy szobát öt napra, és a váratlanul gyors kiesés után máris tovább kell állni, apró nyomot hagy benne, hogy a rossz játéka miatt buktak egy kis pénzt. (Ha repülőjegyet kell átíratni, az is költségekkel jár.) Hosszabbítani egy fokkal mindig egyszerűbb, és persze kellemesebb is.

Mint például 2016 októberében, amikor kimagaslóan játszott, volt is egy nagy ugrása, amikor egy csapásra majdnem száz helyet hasított előre. A tokiói tornán csupán a ranglista 24. helyén álló kínai Sui Csang győzte le, előtte két top százas játékost is megvert. Ezzel túlteljesítette az eredeti tervet, mely szerint legyen a legjobb 200-ban, mert a 182. helyig vágtatott előre.

„Jól játszottam, összeszedetten, odamentek a labdák, ahová kellettek, nem tudott kizökkenteni semmi. Abba a lelkiállapotba szeretnék visszakerülni még jó sokszor.

Akkor egyszerűen a nyomást elengedtem, nem vettem tudomást róla, letoltam magamról, nem kötött gúzsba a megfelelési kényszer.

Furcsa önbizalomtöltet volt, de nagyon jó lenne még jó sokszor visszaidézni. Azt hittem, beilleszkedtem. Nem járkáltam elvarázsolva, és aztán hamarosan kiderült, sokkal rögösebb az út.”

És a legfontosabb tanulságot is akkor szűrte le. Teniszezni azon a szinten már mindenki egyformán tud – neki is jók az ütései –, de a fontos pontokat csak azok tudják megcsinálni, könyörtelenül beütni, akik stabilak és higgadtak maradnak akkor is, amikor hevesebb a pulzus. Akinek ebben van rutinja, a nüanszok mellé szegődnek, őt segítik, és sikeresebb lesz.

• Az évet végül a 160. helyen fejezte be.

2017 – érettségi, Marseille, és még ki tudja, mi

Az év eleje hagyományosan nem szokott jól sikerülni neki, ennek az okait is kutatja. Barátosi Levente mellé Jancsó Miklós érkezett a szakmai stábba, aki a korábban a világranglistán hetedik helyéig jutó Temesvári Andreát váltotta.

Az Australian Openen nem sikerült a főtáblára kerülni, Budapesten is kikapott az első körben, két kis kínai, majd két rangosabb torna szerepelt a programban Mexikóban és Kolumbiában.

Májusban megírta az érettségit, majd elutazott a Roland Garros selejtezőjére.

Nem úgy ment neki a játék, ahogy szerette volna, gyengébbel szemben elbukni sohasem jó, azon a meccsen leblokkolt a döntő szettben, noha a másodikat megnyerte 6:1-re.

Rá egy hétre talán egy kicsit dühből elment a marseille-i 100 ezres tornára, ahol legyőzte a 104. helyen álló cseh Allertovát, így próbálta helyreállítani az önbizalmát.

Aztán jött az érettségi szóbeli része, három jeles mellé két jó került a bizonyítványába, és amikor ezt megosztotta a Facebookon, kapott egy ízléstelen hozzászólást.

A wimbledoni selejtezőben 6:1-gyel indított, a második szettben azonban nem tudott kiegyenlíteni, 5:6-nál elment a játszma, amivel a mérkőzés is. A német Lottner hasonló képességekkel rendelkezik, mint ő, ez a vereség nem vetette annyira vissza.

„Maximalista vagyok és lelkis. A kelleténél olykor jobban is. Ha nem tudok tízből tíz ütést tökéletesen végrehajtani, visszavet. Nem mindig hiszem el, hogy képes vagyok nyerni. Vagy a tudásomhoz méltón játszani. A stressz legyűr még néha. Úgy érzem, a képességeim megvannak ahhoz, hogy bejussak a százba. A száz nem határ, hanem egy fal. Csak rajtam múlik, hogy áttörjek rajta. Van mellettem pszichológus, edzők, édesapám, aki még mindig sokat segít.

Szerencsére nem a tipikus teniszapuka. Tudja, mikor kell hallgatnia, mert van, hogy azzal segít a legtöbbet.

Ahogy beszélgettem idősebbekkel, sokan mondták, kell szerencse is az áttöréshez. A szerencséért dolgozom nap mint nap, nem sütkérezem, meg sem fordul a fejemben. Ki tudja, lehet, hogy most ősszel jön majd el az én időm. Az álmodozásnak nincs értelme, leszoktam róla. Korábban ott volt előttem, elképzeltem, milyen simán megyek majd előre. A saját bőrömön tapasztaltam, nincs sima út. Nincs jobb szó rá, mókuskerékben élünk, aztán várjuk a szikrát. Hátha majd most eljön az az ihletett állapot, a tokióinál is jobb hangulat, amikor léphetünk egy nagyot. Mert ha már a falon átjutottunk, belül maradni könnyebb.”

Ez a szikra Mandula Petrának például 2001-ben, már 23 évesen jött el, akkor a selejtezőből bejutott a Roland Garros negyeddöntőjébe, hét meccset nyert zsinórban, csak a világelső Kim Clijsters tudta megállítani. Három évet töltött a százas elitben, 2004 májusában 30. volt a világranglistán.

Gálfi barátja az a Győri Mátyás, aki a felnőtt kézilabda-válogatottban is bemutatkozott már, és a Veszprémnél hasonló nagy kihívás vár rá: a beilleszkedés és a magas szinten való jó játék hétről hétre.

Hasonló félelmeink vannak, és hasonlóan nagyra törő terveink. Tudjuk is segíteni egymást.

Olykor jobban elhiszem, amikor mondom neki, hogy meg tudja csinálni, mint azt, hogy nekem sikerülhet. Aztán elhessegetem ezt a gondolatot, ebben ő is segít. A fejnek ritka erősnek kell lennie, sebezhetetlennek. A rossz gondolatoknak le kell pattanniuk rólam. Fej és tökéletes koncentráció nélkül nincs tenisz. Sokan tudnak jól ütni. A legjobbak a legfontosabbkor is.”