Luca, Ottilia
-4 °C
3 °C

Nem bírta a végét Fucsovics, 5 meccslabdáról veszített

2018.01.03. 13:16

Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy Fucsovics Márton a 8 közé kerüljön az 560 ezer dollár összdíjazású indiai tenisztornán.

A francia Paire az első szettet 6:4-re hozta Punéban, a másodikban azonban eljutottak a rövidítésig, és 7-4-re meg is nyerte a magyar éljátékos.

A döntő szettben 5:4-re vezetett a rangsor 85. helyén álló Fucsovics, amikor a világranglista 41. helyén álló francia adogatott.

Fogadóként eljutott két meccslabdáig, de végül Paire jó szervákkal hozta a gémet. Fucsovics kiesett a ritmusból, ellenfele nullára vette el az adogatását.

Ettől azonban nem roppant össze, mi több, visszavette az elveszett játékot - eközben ő is meccslabdákat hárított -, így jöhetett a mindent eldöntő rövidítés.

Fej-fej mellett haladtak, 6-5-nél jött az ötödik meccslabdája, akkor ő adogatott, viszont a francia jót húzott.

És mivel a következő két labdát is megnyerte, ezzel a meccset is. Paire a harmadik meccslabdáját értékesítette.

"Fáradt, mérges, kicsit csalódott vagyok. Sajnálom a mai vereséget, mert a kezemben volt a mérkőzés. Sajnos nem tudtam teljesen kizárni a külső körülményeket, és talán kicsit agresszívabb is lehettem volna a meccslabdáknál" - értékelt a magyar teniszező közösségi oldalán.

"Ebből is tanulni kell, ami viszont biztató, hogy a nagyon kemény időjárási körülmények ellenére is egész jól bírtam fizikailag."

A felnőttek között most startoló Piros Zsombor keddi nagy bravúrja után kikapott. Az amerikai Noah Rubin 6:4, 6:3-ra győzte le.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!