Bravúrral kezdte a salakos szezont Fucsovics Márton
Fucsovics Márton bejutott a második fordulóba, a legjobb 32 közé az 5,2 millió euró összdíjazású, monte-carlói salakpályás férfi tenisztornán - jelentette az MTI.
A világranglistán 37., 27 éves nyíregyházi játékos, aki a múlt héten igazolt az MTK-hoz, a hétfői nyitókörben a 12. helyen kiemelt grúz Nikoloz Baszilasvilivel (17.) csapott össze, és 2 óra 5 perc alatt, három játszmában nyert.
A 46 percig tartó első szettben 5:5-ig egymás mellett haladtak, ekkor a magyar játékos elvette Baszilasvili adogatását, majd ismét hozta a sajátját, ezzel előnybe került. Riválisa a második játszma második játékában brékelte Fucsovicsot, és előnyét megtartva újabb 44 perc elteltével sikerült egyenlítenie.
Az egyoldalú döntő szettben a magyar játékos a második és a negyedik gémben is elvette ellenfele adogatását, a sajátját pedig rendre hozta, így 5:0-ra elhúzott, és bár Baszilasvili hat meccslabdát hárított, közben szépített is, végül már nem tudott visszajönni mérkőzésbe.
A két teniszező ötödször találkozott egymással, Fucsovics negyedszer nyert. A következő ellenfele a francia Adrian Mannarino (58.) és a brit Cameron Norrie (56.) találkozójának továbbjutója lesz.
A magyar játékos - aki néhány hete új edző, a francia Olivier Tauma irányításával készül - párosban is indul a versenyen, az argentin Guido Pellával alkotott duójuk első ellenfele az olasz Matteo Berrettini, Fabio Fognini kettős lesz.
Eredmény, egyes, 1. forduló (a 32 közé jutásért):
- Fucsovics Márton-Nikoloz Baszilasvili (georgiai, 12.) 7:5, 3:6, 6:1
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
A sporttechnológiai piacon magyar fejlesztések is segítik a jövő olimpikonjait
A terület piaci értékét 2024-ben 18,5 milliárd dollárra becsülték.
február 9., 07:37
- Sport
Brazil és nigériai tehetséggel erősítette meg keretét a Ferencváros labdarúgócsapata
Hajnal Tamás szerint mindkét játékosban jelentős a potenciál.
tegnap, 17:14
- Sport
Egy 15 éves hokis góljával kerültünk közelebb a téli olimpiához
Fantasztikus sikert ért el női válogatottunk Ausztria ellen.
február 8., 20:48
- Címlapon
Magyar Péter olyanra készül, amilyen még nem történt vele politikai pályafutásában
Orbán Viktornál már hagyománya van.
30 perce
- Sport
Fejjel szerzett történelmi gólt Böde Dániel a Fehérvár ellen
Győzelmével a Paks feljött a tabella harmadik helyére az NB I-ben.
február 8., 19:28
- Sport
Kikapott a lengyelektől, holtversenyben lett második a magyar jégkorong-válogatott
A sosnowieci Négy Nemzet Tornát veretlenül nyerte a házigazda.
február 9., 08:12
- Sport
Itt a Liverpool 2025–2026-os álomcsapata, benne két magyarral!
Vannak, akik már most látják a jövőt.
február 8., 20:04
- Sport
Szívszorító pillanattal kezdődött a Fradi meccse a férfi kézi NB I-ben
A gyöngyösiek hétfőn veszítették el húszéves kapusukat, Pánczél Kevint.
február 9., 08:36
- Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó
Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.
tegnap, 18:53
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit
Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.
29 perce
- Sport
Óriási lebőgések a Super Bowlon, amiket el akarunk felejteni
A The Black Eyed Peas és a Maroon 5 sem alkotott maradandót.
február 9., 07:04
- Sport
Patrick Mahomes olyat tehet, amire még Tom Brady sem volt soha képes
Összejöhet a történelmi triplázás.
február 9., 10:21
- Sport
Muhari Eszter remek teljesítménnyel nyert aranyérmet Barcelonában
Magas színvonalú vívást mutatott be a párizsi olimpia bronzérmese.
február 8., 19:08
- Sport
Holtan találták szállodai szobájában a feltörekvő riportert
A rendőrség egy embert már letartóztatott a tragédiával összefüggésben.
február 8., 18:24
- Sport
Sokadszor röhögtette ki magát a Manchester United Liverpool-gyűlölő legendája
Valahogy nem jönnek be a 85-szörös válogatott hátvéd jóslatai.
február 9., 12:06
- Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba
Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.
tegnap, 17:45
- Sport
Világsztár van születőben? A Barcelona új csodagyereke döbbenetes tempóban termeli a gólokat
Lamine Yamal után újabb őstehetség kerülhet ki a híres La Masiáról.
február 8., 06:22
- Címlapon
Az egész világ Csernobilra figyel, de az ukránok egy sokkal nagyobb veszély miatt aggódnak
A szakemberek szerint a dróntámadásban egy fontos daruszerkezet is megsérült.
tegnap, 15:20
- Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet
Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.
tegnap, 20:31
- Sport
Bosszúért kiált minden idők egyik legvitatottabb bajnoki végjátéka
Nagyon úgy fest, hogy egy fecske is csinálhat nyarat.
február 8., 06:21
- Sport
Először játszott a Fradiban a decemberben megszerzett BL-győztes futballista
A beszámolók szerint jól mozgott a Tiszafüred elleni edzőmeccsen.
február 8., 15:49
- Sport
Sergio Ramos Mexikóban folytatja a pályafutását
A csapat jelenleg az élvonal 12. helyén áll.
február 8., 13:12
- Mindeközben
Drew Barrymore szolgáltatta a nap nosztalgia-fotóját, így néztek ki 21 évvel ezelőtt Adam Sandlerrel
tegnap, 14:26
- Sport
Ellopták a show-t Ronaldo elől, aki pedig életében először csinált ilyet
Az új sztár neve Jhon Duran.
február 8., 07:35
- Sport
Nagy jelentőségű döntést hoztak Kokóék, ez valamennyi magyar ökölvívót érinti
A MÖSZ új elnöke szerint mindenki tisztában volt a fenyegető veszély mértékével.
február 8., 14:32
- Mindeközben
Fejes Tamás annyira odavolt egy extrém külsejű hölgyért a Kincsvadászokban, hogy megduplázta ajánlatát
tegnap, 13:16
- Sport
Mivé korcsosult 65 év alatt gyönyörű játékunk, a futball?!
Puskásékat kellett csodálnunk ahhoz, hogy erre rádöbbenjünk.
február 8., 10:51
- Sport
A Super Bowl előtt kipróbáltuk, milyen amerikai futballistának lenni
A magyar válogatott korábbi irányítója próbálta meg megtanítani nekünk az alapokat.
február 8., 17:06
- Mindeközben
Schobert Norbi Rubint Rékának adott Valentin-napi ajándéka magasan viszi a prímet
tegnap, 11:11
- Sport
Nikitscher Tamás csapata megint kikapott a spanyol élvonalban
A magyar játékos végigjátszotta pályafutása második La Liga-meccsét.
február 8., 16:06
- Sport
Majdnem a félpályáról kapott gólt a Manchester City az FA-kupában
A harmadosztályú Leyton Orient nagyon megszorongatta Pep Guardiola csapatát.
február 8., 15:13
- Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film
Igazi mélyrepülés a Szép új világ.
30 perce