Djokovic hatodszor döntős Wimbledonban, Babosék párosa kiesett

2019.07.12. 18:05

Novak Djokovic döntőbe jutott a wimbledoni teniszbajnokságon a férfi egyesek versenyében, ahol a Nadal-Federer mérkőzés győztesével találkozik majd. Babos Tímea és Kristina Mladenovic párosa két szettben kikapott a Hszie Szu-vej, Barbora Strycova tajvani, cseh kettőstől, így az elődöntőben búcsúzott a versenytől.

Babosék meccsén az első szett rendkívül szorosan alakult, mindkét páros közel hibátlanul adogatott, így a játszma végül rövidítésben dőlt el, sajnos az ellenfél javára. A második szett elején Hszie és Strycova rögtön brékelni tudott, majd 5:3-nál két meccslabdához jutott, amiket Babosék még hárítani tudtak, ám a következő játék végén lezárták a mérkőzést.

A férfi egyesek péntek délutáni elődöntőjében a szerb Novak Djokovic a spanyol Bautista Aguttal találkozott. A meccs első szettjében a világranglistát vezető szerb teniszező mind adogatásban, mint a szervák fogadásában sokkal jobb volt ellenfelénél, ennek köszönhetően 37 perc alatt magabiztosan nyerte a játszmát.

A második szettben a spanyol teniszező játéka jelentősen feljavult, ennek köszönhetően 1:1 után elvette Djokovic adogatását, és előnyét végig megőrizve 47 perc alatt kiegyenlítette az állást.

A 43 percig tartó harmadik játszmában Djokovic előbb 3:2-nél, majd 5:2-nél is elvette Agut szervajátékát, így 2:1-re ismét ő vezetett a mérkőzésen. A negyedik szettben aztán gyorsan döntésre vitte a dolgot a szerb, rögvest Agut második adogatásánál brékelt, innentől pedig a négyszeres wimbledoni győztes Djokovic már gond nélkül eljutott a meccs befejezéséhez. Végül 2 óra 50 perc alatt a győzött, és jutott a torna döntőjébe, ahol a két korábbi világelső, a spanyol Rafael Nadal és a svájci Roger Federer összecsapásának győztese vár rá.

Djokovicnak a vasárnapi lesz pályafutása során a 25. döntője Grand Slam-tornán,  Wimbledonban pedig az hatodik. Az eddigi ötből négyet megnyert.

Eredmények:

női páros, elődöntő:

  • Hszie Szu-vej, Barbora Strycova (tajvani, cseh, 3.) - Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 1.) 7:6 (7-5), 6:4

férfiak, elődöntő:

  • Djokovic (szerb, 1.)-Bautista Agut (spanyol, 23.) 6:2, 4:6, 6:3, 6:2 később: Nadal (spanyol, 3.)-Federer (svájci, 2.) 17.20