Ferenc
10 °C
29 °C

Zverev visszajött kétszettes hátrányból, döntőzhet

2020.09.12. 15:02

A második helyen kiemelt Dominic Thiem és az ötödikként rangsorolt Alexander Zverev játssza a férfi egyes döntőjét a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, jelentette az MTI.

Az osztrák játékos a harmadik kiemelt, tavaly ugyanitt finalista orosz Danyiil Medvegyevet múlta felül a pénteki elődöntőben három szoros szettben, míg Zverev - pályafutása alatt először - kétjátszmás hátrányból fordított a spanyol Pablo Carreno Busta ellen.

Thiem és Medvegyev csatája 2 óra 56 percig tartott. A moszkvai játékos ezt megelőzően még szettet sem vesztett az idei US Openen, most pedig egyet sem sikerült nyernie.

"Nagyon megkönnyebbültem és természetesen boldog vagyok, nagyon jó és kemény meccs volt, kevés hibával" - értékelt Thiem, aki a legjobb mérkőzésének tartotta a mostanit. Az osztrák fájlalta az Achilles-ínát, de az összecsapás után azt mondta: reméli, hogy ez nem fogja befolyásolni a torna végjátékában.

A hamburgi Alexander Zverev 3 óra 22 percet töltött a pályán a huszadikként rangsorolt Carreno Busta ellen. Michael Stich és 1994 óta ő az első német férfi teniszező, aki döntőt játszhat.

"Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy esélyesként kétszettes hátrányban vagyok. Fogalmam sem volt, mi történik, csak azt tudtam, hogy ennél sokkal jobban tudok játszani. Életem első Grand Slam-döntőjére készülhetek, ez a legfontosabb" - mondta.

A 27 éves Thiem pályafutása negyedik Grand Slam-döntőjére készülhet, mindketten először nyerhetik meg a négy nagy torna egyikét. A finálét vasárnap rendezik. A két játékos eddig kilencszer találkozott egymással, hétszer Thiem nyert.

Eredmények, férfi egyes, elődöntő:

  • Thiem (osztrák, 2.)-Medvegyev (orosz, 3.) 6:2, 7:6 (9-7), 7:6 (7-5)
  • A. Zverev (német, 5.)-Carreno Busta (spanyol, 20.) 3:6, 2:6, 6:3, 6:4, 6:3