Andy Murray szerint Nadal vagy Djokovics lesz a csúcstartó

2020.10.13. 15:37
Andy Murray kisebb meglepetésre pályára lép az új, Kölnben megrendezendő teniszversenyen. A torna előtti sajtótájékoztatón természetesen az immár tizenháromszoros Roland Garros-bajnok Rafael Nadal is szóba került.

A kölni helyszín eredetileg nem volt betervezve a versenynaptárba, azonban a koronavírus miatt Ázsiában egy ATP-versenyt sem rendezhettek meg. Kölnben ott lesz Andy Murray is, aki a Roland Garroson kínosan gyorsan búcsúzott.

Ha már Németországban van a korábbi világelső, az újságírók feltettek neki jó néhány kérdést azzal kapcsolatban, hogy ki lesz a csúcstartó a győztes GS-tornák tekintetében. Mivel a 20-szoros Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer augusztusban negyven éves lesz, Murray úgy gondolja, Rafael Nadal és Novak Djokovics között fog eldőlni a verseny.

Nagyon nehéz megválaszolni, ki lesz a rekorder. Bárki megsérülhet, és úgy járhat mint én. Ez az egész karriert befolyásolja. Feltéve, hogy mindannyian fittek maradnak, és ugyanakkor vonulnak vissza, azt hiszem Nadal és Djokovics között fog eldőlni, kinek lesz a legtöbb Grand Slam-serlege. Egészen elképesztő amit Rafa véghez vitt, nem hiszem, hogy bárki is többször megnyerheti a Roland Garrost, mint ő. És valószínűleg nem áll meg, akár a 14-15 RG-cím sem elképzelhetetlen. Csak itt nyerne annyiszor, mint Pete Sampras összesen. Hihetetlen! Azt hiszem ez az egyik legnagyobb rekord a teniszben, sőt, az egyetemes sportban

– idézte Andy Murrayt a Sky Sports.

A kölni verseny első fordulójában Fernando Verdasco lesz Murray ellenfele. Ha sikerrel veszi az akadályt a háromszoros Grand Slam-tornagyőztes brit, akkor a második körben az első helyen kiemelt Alexander Zverevvel csaphat össze.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Sport
Daganat miatt kellett megműteni a négyszeres sakkvilágbajnok Polgár Zsuzsát

Daganat miatt kellett megműteni a négyszeres sakkvilágbajnok Polgár Zsuzsát

Közösségi oldalán számolt be állapotáról a sakklegenda.

4 órája

  • Sport
Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Varázsolt a vén muskétás, pedig az ellenfelet hívták Magicnek

Stephen Curry 56 pontja majdnem karriercsúcs.

február 28., 09:51

  • Sport
Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Jelentős anyagi veszteséggel zárták Szoboszlai Dominikék az előző pénzügyi évet

Komoly mínuszt jelentett az, hogy az Európa-ligában játszott a csapat.

február 28., 13:15

  • Sport
Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

Gólzáporos meccsen, hosszabbításban jutott tovább a Ferencváros a Magyar Kupában

A nyolc között majd az Újpest vár a magyar rekordbajnok csapatra.

február 27., 22:31

  • Sport
Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Sallai szerint elképesztő légkör vár a magyar labdarúgó-válogatottra Isztambulban

Nem tart attól, hogy kifütyülik-e majd klubcsapata stadionjában.

február 28., 10:15

  • Sport
Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Kiderült, milyen büntetést kapott a rasszizmussal megvádolt José Mourinho

Egyesek szerint a portugál vezetőedző régóta sértegeti a török embereket.

február 28., 09:45

  • Sport
Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

Hrutka János: A győztes mindent visz – kiesett, de itthon bizonyíthat a Ferencváros

A fejlődéshez szembe kell tudni nézni a hibákkal is, az egyik ilyenre az Üllői útról idén távozók világítanak rá leginkább.

február 28., 06:18

  • Sport
Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Ételmérgezés tizedelte meg a mezőnyt a rangos mexikói tenisztornán

Több világsztár játékos ki sem tudott állni mérkőzésére.

február 28., 11:45

  • Sport
Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Olimpiai bajnok úszónk elárulta, mi játszott jelentős szerepet közelmúltbeli sikereiben

Volt, hogy hajnali 4 órakor már sétálgatott az olimpiai faluban.

február 28., 12:05

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

2 órája

  • Címlapon
Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Sokan nem is sejtik, hogy Kína rejtett birodalmat épít Magyarországon

Egyre inkább beférkőznek a hálószobánkba is.

5 órája

  • Sport
Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Meghalt a sakktörténelem egyik legnagyobb legendája, Borisz Szpasszkij

Nyolcvannyolc éves volt.

február 27., 21:08

  • Sport
Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Hosszú időre eltiltották a botrányhős bírót, aki korábban Jürgen Kloppot szidalmazta

Ezen kívül egy másik ügyben is folyik ellene eljárás.

február 28., 14:58

  • Sport
71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

71 másodperccel a lefújás előtt még kettővel vezetett a Szeged, mégsem nyert a címvédő ellen

A tét nélkül játszó Veszprém másodjára is legyőzte a francia bajnokot.

február 27., 20:22

  • Sport
„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

„Dögölj meg” – skandálták az ellenfél szurkolói a Real Madrid játékosának meccs közben

A durva inzultus miatt rövid időre félbeszakadt a találkozó.

február 27., 07:21

  • Sport
Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Remek eredmény, lesz magyar induló női kűrben a debreceni junior-világbajnokságon

Dzsumanyijazova Polina meseszép ruhában futotta rövid programját a Főnix Arénában.

február 27., 20:07

  • Sport
Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Ritkán látott mértékben büntették a szerb hokisokat a Vasas elleni tömegverekedés után

Döntött a Magyar Jégkorong Szövetség Fegyelmi Bizottsága.

február 28., 18:55

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

6 órája

  • Sport
Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Szoboszlai szinte mindenkinél a meccs embere, szédületes érdemjegyeket kapott

Meghódította a Premier League-et.

február 27., 06:30

  • Sport
Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

Elutasították a fellebbezést, jogerős lett a döntés Kenderesi Tamás doppingügyében

A sportoló jogi képviselője szerint arcpirító döntés született.

február 27., 20:41

  • Címlapon
Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

Oroszországból reagáltak Emmanuel Macron szavaira, a francia elnök hamarosan örökre eltűnik

A pontos dátumot is megadták, hozzátéve, hogy „nem fog hiányozni”.

5 órája

  • Sport
„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

„Ez felér egy emberkísérlettel” – a magyarok szerint bukásra ítélt a „szteroidolimpia”

Dollármilliárdos nagyágyúk a befektetők között.

február 27., 17:47

  • Sport
Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

Egy női triatlonista azt állítja, azért lett pozitív a doppingtesztje, mert lefeküdt a partnerével

A sportoló azt írta, mindent megtesz, hogy tisztázza a nevét.

február 27., 10:53

  • Sport
Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

Leukémiában meghalt a Real Madriddal BL-t nyerő futballista

2022 óta küzdött a betegséggel.

február 27., 19:45

  • Sport
A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

A futballvilágból szóltak vissza Donald Trumpnak

Honfitársa olvasott be az amerikai elnöknek.

február 27., 09:31

  • Sport
Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott

Ajkán, Győrben és Szombathelyen is játszik vb-felkészülési meccset a magyar hokiválogatott

Záróakkordként május 6-án Kanada ismét jégre lép Budapesten.

február 27., 16:47

  • Sport
Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Kiderült, melyik csatorna közvetíti idén nyáron a történelmi magyar sporteseményt

Augusztus végén bőgnek fel a motorok a Balatonfőkajár mellett fekvő versenypályán.

február 27., 13:12

  • Sport
Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

Kiskorú lányok megerőszakolásáért kapott 21 év börtönt a korábbi olimpikon

10 éven keresztül követte el a bűncselekményeket.

február 27., 08:22