Gálfi úgy érzi, ennél több volt benne, Babosék jól kezdték a páros versenyt Wimbledonban

2024.07.05. 09:26
SIKLÓS ERIK (WIMBLEDON)

Gálfi Dalma két játszmában kikapott a 11. helyen kiemelt amerikai Danielle Collinstól a wimbledoni teniszbajnokság második fordulójának csütörtöki játéknapján. Babos Tímea és páros partnere, Nadja Kicsenok viszont sikerrel vették első fordulós mérkőzésüket a füves pályás Grand Slam-tornán.

Több lehetett volna ebben a meccsben, de Collins nagyon jó napot fogott ki, én pedig a szerváimat sem tudtam úgy hozni, mint az előző meccsen. A szerváim hatékonysága hiányzott leginkább, ő pedig nagyon jól ritörnözött, ebben sajnos ennyi volt

– mondta Gálfi Dalma második fordulós mérkőzése után. 

Az volt a célja, hogy meccsben maradjon minél tovább, de amikor 5:4-nél szervált a második szettben, nagyon jól fogadott az amerikai, akitől azért Wimbledonban a második fordulóban nem szégyen kikapni.

„Úgy érzem, ennél több van bennem, lehetett volna ez egy szorosabb meccs is, emiatt csalódott vagyok. A következő hetek programját még egyeztetjük az edzőmmel, a napokban kiderül, hol folytatom a versenyzést” – tette hozzá Gálfi, aki a budapesti 250-es salakpályás tornára is leadta nevezését.

Babos Tímea sikerrel vette az első fordulót párosban

A női párosok első fordulójában Babos Tímea és az ukrán Nadja Kicsenok duója 1 óra 26 perc alatt, két játszmában legyőzte a Naikhta Bains, Amelia Rajecki brit kettőst, így a 32 közé jutott, ahol a harmadik helyen kiemelt Nicole Melichar-Martinez, Ellen Perez amerikai, ausztrál páros vár rá. 

Jól éreztem magam a pályán, jó volt Kicsenok oldalán játszani. Hatalmas szél volt, ez azért megnehezítette a dolgunkat, annak viszont nagyon örülök, hogy két játszmában sikerült lezárni a mérkőzést. Ez egy jó kezdés volt, nagyon nehéz a sorsolásunk, de senki sem verhetetlen

– értékelt röviden Babos. A teljes interjú alább.