Egy hónapig a ti pénzetekből működhet az Index

2019.03.04. 16:27

Amikor október elsején elindítottuk az Index támogatói kampányát, a legvadabb álmunkban sem sejtettük, hogy február végéig az olvasók majdnem 140 millió forintot adnak azért, hogy az Index az maradjon, ami: egy független, korrekt, izgalmas, szórakoztató újság. Olyan, amilyennek szeretjük csinálni, amire a hibáival, hibáinkkal együtt büszkék vagyunk. A legjobb, ami az elmúlt években történt velünk, hogy érezhettük az olvasók nemcsak pénzben, hanem minden egyéb formában megnyilvánuló féltő gondoskodását azért, hogy a lap megmaradhasson ilyennek, sőt, fejlődhessen.

Emlékszem az általános döbbenetre a szerkesztőségben, amikor pár nappal a kampány kezdete után besétált a recepcióra egy idős férfi, hogy ő szeretne adományozni. Nem akartuk elhinni, hogy valakinek annyira fontos a munkánk, hogy ezért el is utazik hozzánk (pedig direkt ki is írtuk az oldalra, hogy csak átutalást tudunk fogadni).

Az olvasók támogatására azért van szükségünk, mert az állam által amúgy is torzított reklámpiac helyzete bizonytalan. A kampány legelején megmondtuk, hogy a pénzt nemcsak a szükséges fejlesztésekhez, de a pénzügyi háttér stabilizálásához is kérjük: muszáj több lábon állnunk, és ennek az a legtisztább módja, ha a lapot azok támogatják, akik olvassák. A legnagyobb segítséget a rendszeres támogatások jelentik – még ha azok kisebb összegűek is –, mert így tudunk biztonsággal tervezni.

Ahogy gyűlt a pénz, az elmúlt hónapokban sorra fogalmaztunk meg új és még újabb fejlesztési célokat. Ezeken mind dolgozunk, részben már meg is valósultak, amiért nagyon hálásak vagyunk.

haviegycikk-1024x683
Fotó: Index

Ígértünk több vidéki anyagot, külföldi riportokat, angol rovatot: lettek. A támogatásból készült anyagaink itt érhetőek el összegyűjtve. Lesz új videóstúdiónk is, miután nyáron másik (olcsóbb) irodába költözünk. Hamarosan indulnak az új podcastok, lesznek új longform-cikkek. Ígértünk plusz korrektort, lett az is, hamarosan elindul a gyakornoki programunk, megújul a lap szoftveres háttere, és pótolhattuk az elmúlt években távozott újságírókat.

Március elején pedig átléptük az utolsó kitűzött, 140 milliós célt is, el is kezdtük a felkészülést a beígért, komolyabb laborvizsgálatot igénylő fogyasztóvédelmi cikksorozatra.

Emellett úgy döntöttünk, nem fogunk jól hangzó új projektet kitalálni, mert az energiáinkat a meglévők is épp eléggé lekötik. Most inkább arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az Index működésének egyhavi költsége több mint 100 millió forint. Ennyi az iroda rezsije, a fizetésünk, az eszközeink, útjaink és minden egyéb kiadásunk együtt.

A támogatói kampány következő célja ezért plusz 100 millió forint.

Nem szimbolikus, hanem nagyon is konkrét összegről van szó – ha ez idén összejön, akkor elmondhatjuk, hogy az Index történetében először egy egész hónapig az újság nem hirdetési bevételekből, hanem az olvasók jóvoltából működik.

Köszönjük, hogy segítitek a munkánkat. Támogassátok továbbra is az Indexet, mert legalább annyira a tiétek, mint a miénk.