Az Index a tavaszi kampányidőszakban nem fogad be politikai hirdetéseket
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően az Állami Számvevőszék honlapján megjelent a hivatalos lista arról, hogy a hazai nyomtatott és elektronikus sajtótermékek közül melyek fogadnak be az önkormányzati és európai parlamenti választási kampányban politikai hirdetéseket, és melyek nem. Meglehetősen vegyes a kép, több nagy szereplő inkább a távolmaradás mellett döntött.
Sulyok Tamás köztársasági elnök június 9-re tűzte ki a 2024. évi EP-választás és az önkormányzati választás időpontját. A törvény értelmében a kampányidőszakban csak azok a sajtótermékek közölhetnek politikai hirdetéseket, amelyek március 20-ig megküldték árjegyzéküket az Állami Számvevőszék felé.
Az ÁSZ honlapján közzétette a listákat azokról a médiumokról, amelyek befogadnak politikai hirdetéseket. A hazai médiaszereplők stratégiája ebben a kérdésben is meglehetősen eltérő, de az Indamedia kiadványai a korábbi gyakorlatnak megfelelően járnak el.
Az Indexet és az Economx gazdasági portált is kiadó Indamedia Csoport a távolmaradás mellett döntött, tehát a médiacsoport a jelenlegi kampányidőszakban sem fogad be politikai hirdetéseket a kiadványain.
Korábbi cikkünk a témában.
Rovataink a Facebookon