
Elkaptuk a Google-autót
További Tech cikkek
Hétfőn jelentek meg Budapest utcáin a német rendszámos fekete Opel Astrák, amelyek panorámaképeket készítenek a Google utcanézeti térképéhez, a Street View-hoz. Nosza, felpezsdült a blogvilág, hétfő óta készülnek az autókról a fényképek, posztolódnak a helyzetjelentések, és aki észnél volt, már lefényképeztette velük magát az örökkévalóságnak. Persze arc vagy rendszám nélkül, mert azokat a Google a személyiségi jogok miatt kitakarja.
Sic itur ad astra
Az autók tudatos becserkészését jelentősen megnehezíti, hogy a projektet nagyobb titoktartás övezi, mint egy kiemelt jelentőségű CIA-akciót: sem azt nem lehet tudni, mikor indulnak az autók, sem azt, hány van belőlük, azt meg főleg nem, hogy mikor milyen útvonalon mennek. Kis segítséggel aztán szerda délután rátaláltunk egy fekete Astrára, amely magas, antennaszerű építménnyel a tetején és Google Maps-matricákkal az oldalán meg a hátulján a Váci úton parkolt, a Dévai utca magasságában. A járókelők is azonnal felfigyeltek rá, és érdekes módon mindenki egyből tudta, miről van szó:

– Ez az, amire gondolok? – kérdezte egy fiatalember mindentudó hangsúllyal, nézegette egy kicsit a poros Astrát, aztán jelentőségteljesen távozott.
Szabó Zoli kollégám, aki közel merészkedett az autóhoz, sőt a sofőrt is megpróbálta megszólaltatni, így idézi fel az élményt:
A német szobafestők és kiskereskedelmi termékmenedzserek ízlésére optimalizált, fekete Opel Astrát csak a tetőre szerelt kétméteres fotóállvány emeli ki a Váci úti dugó egyhangú araszolásából. Pedig odabent annyi a műszer, és akkora az lcd-monitor, hogy azt bármelyik autóhifituning-hívő megirigyelhetné. Az anyósülés mellé egy laptopot, a kesztyűtartóra pedig egy 15 colos monitort erősítettek a Google mérnökei, minden bizonnyal ez irányítja a kamerákat és hangolja össze az elkészülő fényképeket a GPS jelével. Persze lehet, hogy az egész csak arra való, hogy a sofőr menet közben YouTube-videókkal szórakoztathassa magát, mert a rendszert működés közben nem láthattuk. A titoktartási szerződés ugyebár.

Éppen ezért a Google Maps minden jel szerint magyar sofőrje sem nagyon akart szóba állni velünk, mondjuk úgy, hogy készségesen hallgatott, mint egyszeri titkosszolgálatokért felelős miniszter a nemzetbiztonsági bizottság nyílt ülésén. Annyi azért biztos, hogy a Google autóiban nem lehet dohányozni, az Opel Astra kinyitott kameraállvánnyal 3,1 méter magas, viszont ha lehajtják a szerkezetet, akkor csak 2,3. Ezeket az információkat a műszerfalra ragasztott piktogramokkal teszi felejthetetlenné a sofőr számára a Google.
Low-speed Chase in Angel Land
Az üldözésnél ne gondoljanak semmi komolyra, szaknyelven mondva úgynevezett „low-speed chase"-t hajtottunk végre, ami abból állt, hogy a Váci út, a Róbert Károly körút és a Lehel utca által alkotott angyalföldi háromszög oldalai mentén, illetve azon belül követtük az Astrát, amely valami különös terv alapján haladt végig a területen, nagyjából 50 kilométeres óránkénti átlagsebességgel. (Érdekes módon a konkurens Norc autói 20-25 km/h-nál többel nem mentek, azt mondták, hogy ha ennél gyorsabban haladnak, nehéz összeilleszteni a panorámaképeket.) Később a videóból tűnt fel, hogy az autó mindig csak jobbra fordult, balra soha, ez nyilván a titkos algoritmus része.

A Google-sofőr menekülni nem akart, sőt minden sarkon szokatlanul becsületesen indexelt, viszont amikor egy kétsávos úton mellé húzódtunk, hogy oldalról is legyen róla kép, beslisszolt egy kis utcába, mi túlfutottunk rajta, aztán kaptunk egy pirosat, és örökre nyomát veszítettük. Megy ez, de még gyakorolni kell.
Nem tudjuk, működött-e egyáltalán az autó tetejére szerelt kamera, de ha szerencsénk van, benne leszünk a Google-ben, addig is tekintsék meg adrenalinpumpáló üldözésről készült videofelvételt. Jó szórakozást!

Az oldalról ajánljuk
- Futball
Megtámadta a húsevő baktérium, amputálni akarták a Bayern legendás szélsője lábát
Franck Ribérynek örök fájdalma marad, hogy 2013-ban elcsalták tőle az Aranylabdát.
március 23., 07:40
- FOMO
Atomtitkokat árultak el az oroszoknak, Trump ügyvédje kivégeztette őket
Évtizedek távlatából sem tisztázott, hogy pontosan milyen szerepe volt a Rosenberg házaspárnak.
március 23., 09:17
- Kultúr
Új dalokkal készül Vincze Lilla
Az énekesnő áprilisban tenne emlékezetessé egy mérföldkövet.
március 23., 08:51
- Belföld
Eljárás indult az Orbán Viktor rádióinterjúját megzavaró tiltakozók ellen
Tompos Márton, a Momentum elnöke további tüntetéseket tervez.
28 perce
- Forma-1
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Cellanapló
Kevesen ismerik ezeket az iPhone-os trükköket, pedig rengeteg tárhelyet spórolhat velük
Segítünk, ha mobilján kevés a tárhelye.
március 23., 08:16
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Külföld
Újabb országokban fedezték fel a kémprogramot, amivel magyarokat is megfigyeltek
Tizenhárom uniós tagállamban azonosították a megfigyelések áldozatait – Magyarország most nincs köztük.
március 23., 08:15
- Tudomány
Ha szeret nosztalgiázni, rossz ember már nem lehet
A visszaemlékezés erősíti kapcsolatainkat.
március 23., 08:38
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Futball
Olyan tettet hajthat végre Marco Rossi, amivel biztosan bevonulna a magyar futball történetébe
Bámulatos rekord irányába halad biztos léptekkel a magyar–olasz szakember.
március 23., 06:09
- Belföld
Orbán Viktor egy füzetbe írta fel a 2030-ban világbajnoki döntőt játszó csapat összeállítását
Egy régi történetet is elmesélt a kormányfő.
március 23., 09:42
- FOMO
Egy e-mail elküldése akár emberéletekbe is kerülhet
A hosszú aláírások feldolgozása komoly környezetkárosító hatással bír.
március 23., 10:14
- Múlt-kép
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Belföld
Érdemes a közelben tartani az esernyőt, több vármegyére is kiadták a figyelmeztetést
Napközben 14 és 21 fok közti idő valószínű.
március 23., 06:10
- Külföld
Hivatalosan is letartóztatták az isztambuli polgármestert
Többen kerültek a rácsok mögé korrupció vádjával.
március 23., 07:13
- Tudomány
Rövidesen elkészül az űrlift, ami a kozmoszba repít
Hányadikon van a Mars? Oda szállítok éppen ebédet.
március 23., 06:11
- Belföld
Megtámadták a Momentum egyik aktivistáját Erzsébetvárosban
Valaki figyelhette a szélsőséges eszmék ellen kiálló aktivistát.
március 23., 09:50
- Külföld
„A Hamász csak örül, ha minél több palesztin hal meg”
A háborúk hadászati kérdéseinél talán csak etikai, erkölcsi vonatkozásai jelentenek súlyosabb dilemmát. Hidas Judit írása.
március 23., 06:15
- Belföld
Mentőtiszthallgató láthatott el betegeket a szekszárdi kórházban
Az esetet Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő lebegtette meg.
március 23., 06:20
- Tech-Tudomány
Elvetette a NASA, hogy a Holdra küldje az első nőt és az első színes bőrű embert
Pedig ez a szervezet egyik programjának központi eleme volt.
március 23., 06:36
- Kultúr
Bíróság elé áll Gerard Depardieu
Továbbra is tagadja a vele kapcsolatos vádakat a színész.
március 23., 07:05
- Külföld
Hatalmas tömegbaleset vetett véget egy autós üldözésnek Párizsban
A hatóságok vizsgálják az esetet.
március 23., 06:16
- Kultúr
Gryllus Dániel: A Gryllusok sem a Vereckei-hágón keresztül érkeztek a Kárpát-medencébe
Ünnepi ebéd a Kaláka vezetőjével.
március 23., 06:41
- Belföld
Babakocsira csukta rá az ajtót egy buszsofőr Debrecenben
Az ügyben vizsgálat indult.
március 23., 06:49
- Kultúr
Egész életében az apjával küzdött, aki végül belátta, fiának igaza volt
Philip Zimbardóra emlékezünk.
március 23., 06:42
- Külföld
Izrael kiiktatta a Hamász legfőbb politikai vezetőjét
Imádkozás közben érte őket a rakéta.
március 23., 06:35
- Futball
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Külföld
Éjszaka is forrtak az indulatok Isztambulban, a több tízezer tüntető ellen könnygázt vetettek be
március 23., 07:46
- Külföld
Hajuknál fogva rángatta egy orosz óvónő a kislányokat egy óvodában
Börtönőrként viselkedett a gyermekekkel, a szülők már vallomást tettek az ügyben.
március 23., 07:34