![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=skrjjshgja/fastid=eeorncrnbsilkneetelidigetojp/nc=0)
![Párizs minket is várt: az Index helyszíni stábja is rácsatlakozott az olimpiára](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5747/57478/574785/57478563_4251271_8faf1cbc1b9d98fe8cf5c41d22bcb69e_wm.jpg)
Az idén március végéig 12 millióval nőtt az internetre csatlakozó zombiszámítógépek, azaz a kiberbűnözők irányítása alatt lévő komputerek száma, írja az IT café, derül ki a McAfee első negyedéves IT-biztonsági jelentéséből. Ez majdnem 50 százalékkal több az előző trimeszterben regisztrált új zombik számánál, és a korábbi csúcstartó tavalyi harmadik negyedév adatát is egymillióval meghaladja.
A jelentés szerint a botnetek gyors gyarapodása annak köszönhető, hogy a spamküldő infrastruktúrát fenntartó csoportok keményen dolgoznak a tavaly novemberben kiiktatott McColo pótlásán, a korábbi kapacitás helyreállításán. Bár egyelőre a kéretlen levelek volumene nem éri el spamküldő szolgáltató lekapcsolása előtti szintet (egy évvel ezelőtt 20, a tavalyi harmadik negyedévben pedig 30 százalékkal több levélszemét mozgott a világhálón), erre sem kell már sokáig várni. Mint ismeretes, a zombigépes hálózatokat jellemzően spamküldésre vagy szerverek elleni támadásokra használják.
Az első negyedévben a bűnözők az Egyesült Államokban tudták eltéríteni a legtöbb számítógépet, aztán Kína (13,4%), Ausztrália (6,3%), Németország (5,3%) és az Egyesült Királyság (4,7%) következik. Az USA és Kína már régóta egymást váltják az első helyen, újdonság viszont az ausztráliai zombigépek gyors szaporodása.