Magdolna
18 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Milliárdos barátok közt

2009.06.20. 16:40
Aki meg akarja nézni, merre élnek a Szilícium-Völgy legendái, az jobban teszi, ha nem készül nagy túrára: ezek ugyanis egymás hegyén-hátán laknak, a 121 milliárd dollárt érő, számítógépeket gyártó cég vezetője például sokkot kapna, ha nem egy 131 milliárdos, online kereséssel foglalkozó vállalat alapítója lenne a szomszédja. Ezek az emberek jól elkülönített városrészekben laknak, hogy ha jön egy kisebb földrengés, egyszerre veszítsük el őket. Most viszont még élnek, és virulnak, szóval ha már úgyis Kaliforniában vagyok, felkerestem ötöt közülük. Nem árulok zsákbamacskát, egyikhez sem jutottam be.

Sergey Brin

A Google orosz származású alapítója a Wikipedia szerint 12 milliárd dollárt ér, szóval ha akarta volna, egymaga ki tudta volna húzni a csődközeli állapotból a magyar gazdaságot tavaly ősszel - de nem akarta. Napi árfolyamon számolva 2400 milliárd forintot kéne elköltenie a 35 éves informatikai szakembernek, aki előtt éppen ezért két lehetőség állt: az egyik, hogy mint a legtöbb milliárdos megőrül, és egy nap majd azt mutogatja egy tévéstábnak a luxusjachtján, hogy a vízen lebegő, fél négyzetméteres mesterséges szigeteknek hála a tenger közepén is tud golfozni (már láttam ilyet). A másik, hogy szerény marad, és Sergey ezt az utat választotta: a mai napig egy kívülről meglehetősen szakadt társasházban lakik, igaz, jó környéken: gyalog is alig öt percre Steve Jobstól és kollégájától, Larry Page-től.

segrey

Ahogy arról egyszer maga Sergey is nyilatkozott, két fürdőszoba neki éppen elég, most már csak az a kérdés, hogy mikor költözik be Demján Sándor egy Havanna lakótelepi szobakonyhás panelbe?

Larry Ellison

Az Oracle alapítója leginkább a "Loser cum laude"-című beszédéről híres, amiben arról beszélt a Yale végzős diákjainak, hogy soha nem lesz belőlük senki, mert befejezték az egyetemet, nem úgy, mint az igazi zsenik, például maga Larry, Steve Jobs vagy Bill Gates. A beszéd további érdekessége, hogy sosem hangzott el, ennek ellenére az egyetemekről kikopott diákok lassan már egy évtizede a Loser cum laudéval nyugtatják magukat. De nemcsak fiktív beszédei miatt ilyen érdekes fickó ez az Ellison, hanem házai miatt is. A 22 milliárd dolláron ücsörgő szakember pont az ellentéte Sergey-nek, amit csak tud, elkölt a pénzéből. Például kilenc éven keresztül építtette a 16. századi japán vidéket idéző kertjét San Mateo-i háza köré, a telekre összesen 12 millió dollárt költött. Lett benne minden, két vízesés, két híd, beleerőszakolt a földbe pár öreg cseresznyefát, meg a kert középre egy 800 négyzetméteres házat, és hip-hop, már el is ment összesen 40 milliárd forint.

ellison

Azonban nem lehet mindig vidéken élni, kell San Franciscóba is egy ház, és mivel azt nem veszi körül műtermészet, még fotózni is lehet. Egyébként két sarokra lakik Paul Otellini, az Intel vezérigazgatója, ami érthető: Cow Hollow az egyik legjobb hely a városban, a kevesek egyike, ahol csak kifogástalan házakba lehet botlani. Az utak frissen aszfaltozottak, a szomszédok békések, a munkások folyton újrafestik az épületeket, és a szerencsésebbek a párhuzamosan fekvő utcák északi oldalain laknak: mivel dombtetőről van szó, ők rálátnak az öbölre, sőt, kis szerencsével még az Alcatrazra is. Larry természetesen az északi oldalon lakik.

Steve Jobs

Az Apple vezére bizonyos értelemben Sergey Brin lelki társa: építhetne óriási palotát, élhetne elzártan valami hegyen, ehhez képest egy tök átlagos házban tengeti mindennapjait egyszerű állampolgárként.

jobs1

Persze Jobs háza méregdrága lehet, de főleg a környék miatt, ahol a levegőben tölgyfaillat keveredik valami édeskés aromával, ahol mókusok szaladgálnak fel a fára, ahol nyugodtan az utcán hagyhatjuk az autót anélkül, hogy másnapra a szomszéd belekarcolná, hogy "buzi". Jobs háza emberi léptékű, a kertje nem agyongondolt, csak csendes, barátságos, és a kapu csak olyan magas, hogy egy tigrisbukfenccel bármikor átlendülhettem volna rajta.

jobs2

Az épület alapján az Apple nevű vallásos szervezet pápája lehetne akár középvezető valamelyik sikeresebb vállalatnál, vagy bodzatermelő, talán csak a rendszámtábla nélküli AMG Mercedes árulkodik arról, hogy ki lakik a függönyökkel sem nagyon takargatott házban.

Paul Otellini

Az 58 éves szakember kilóg a sorból, mert ő nem vállalatalapító, csak egyszerű munkás: a világ egyik legnagyobb vállalatát vezeti, egyébként elég jól. Paul 2005-ben váltotta Craig Barettet az Intel élén, aki még magától a cég egyik első munkatársától, az egyébként budapesti születésű Andy Grove-tól vette át a stafétabotot. A lényeg: Otellininek még csak négy éve volt arra, hogy igazán megszedje magát, ennek megfelelően a Cow Hollowban a Green streetnek csak a déli oldalán tudott házat venni magának: legfeljebb kutyaszart lát ő, nem óceánt.

otellini

Az épület (a képen balról a második) egyébként kimondottan kellemes, visszafogott, békés, de akkora ablakok vannak rajta, hogy a szemközti házakból könnyedén nyomon lehet követni Ottelliniék családi életét. Már persze ha a másik oldalról bárki is az utcára nézegetne, de hát nem, mert nekik ott van az óceán.

Larry Page

Sergey partnere, kebelbarátja egészen más nézeteket alkot a pénz helyes elköltéséről, pontosabban ő magára az elköltésre szavaz: gyalog 23 másodpercre lakik Steve Jobstól a Google társalapítója, egy kis zsákutcában, aminek a végén kosárpalánk van.

page1

Nem tudom, hogy Larry szokott-e odakint játszani, vagy az egész életét a spanyol építészeti megoldásokat felvonultató kapu mögött éli le, mindenesetre amikor ott jártam, épp néhány munkás távozott a 30-as években épült házból, így a kamera belátott oda, ahová még a Google Street View sem.

page2

Mindenesetre már a Google két évvel ezelőtti felvételén is valamiféle munkásautók forogtak a zsákutca végében, és most is tucatjával mozogtak a szorgos kezek, úgy látszik, a mai napig nem sikerült teljesen rendbe hozni a lerobbant állapotban megvett, ráadásul műemléknek nyilvánított épületet, amihez csak óvatos kézzel szabad nyúlni.