Jövőre jön a Google operációs rendszere
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Pc-s operációs rendszert ad ki nemsokára a Google, jelentette be a cég kedden hivatalos blogján. A tervek szerint a Google Chrome OS-nek nevezett szoftver forráskódját még idén megnyitják a fejlesztőknek. Az új operációs rendszerrel a felhasználók 2010 második felében találkozhatnak először, akkor jelennek majd meg az első, a szoftvert futtató netbookok.
„Gyorsnak és pehelysúlyúnak tervezzük az operációs rendszert, hogy másodperceken belül elinduljon, és feljusson a webre – írja Sundar Pichai termékfejlesztési igazgató és Linus Upson főmérnök a bemutatkozó posztban. – Az interfész minimális, így nincs útban, és a felhasználó élményeinek nagy részét a weben szerzi majd. Ahogy azt a Google Chrome böngésző esetében is tettük, visszatérünk az alapokhoz, és teljesen újratervezzük az operációs rendszer alapvető biztonsági architektúráját, hogy ne kelljen vírusokkal, rosszindulatú programokkal és biztonsági frissítésekkel foglalkoznunk. Egyszerűen működnie kell."
Lehetett sejteni
A hír senkit nem ért váratlanul, aki az elmúlt néhány évben figyelte, min ügyködik a Google. Már négy-öt évvel ezelőtt, a cég megerősödésének és első terjeszkedő lépéseinek idején is logikus lépésnek tűnt egy saját operációs rendszer kifejlesztése; ennek megfelelően a cég 2006-ban meg is vásárolta az Android nevű, mobilszoftverrel foglalkozó Palo Altó-i vállalkozást. A Google egy évvel később bejelentette az Android platformot, illetve a használatára szövetkezett cégek szervezetét, az Open Handset Allience-t, tavaly ősszel pedig megjelent a világ első androidos mobiltelefonja, a HTC Dream, illetve T-Mobile G1 néven ismert készülék.
Közben a Google folyamatosan fejlesztette a webes alapú, telepítés nélkül működő, ráadásul ingyenes alkalmazásait, úgyhogy ma levelezésre, szövegszerkesztésre, táblázatkezelésre csak az használ dobozos szoftvert, akinek nagyon szüksége van rá, mert a Gmail, a Google Docs és Spreadsheet vagy a Calendar a Microsoft Office elfogadható alternatíváját jelentik. A Google a Chrome-mal az MS Internet Explorer és a Mozilla Firefox által uralt böngészőpiacra is betört, a Talkkal nekiment a Skype-nak, szóval tényleg csak idő kérdése volt, hogy előálljon végre egy pc-s operációs rendszerrel.
A web az új oprendszer
Az alapokhoz való visszatérést különösen értelmezi a Google, hiszen a böngésző eleve előbb volt meg, mint az operációs rendszer, amin fut majd. De a Google Chrome OS filozófiáját tekintve talán közelebb is áll a böngészőhöz, amelyről a nevét kapta, mint az operációs rendszerek között szinte egyeduralkodó Microsoft Windowshoz. „A Google Chrome-ot azoknak terveztük, akik a weben élnek – információt keresnek, emaileket és híreket olvasnak, vásárolnak vagy csak barátaikkal tartják a kapcsolatot. Azok az operációs rendszerek azonban, amelyeken a böngészők futnak, olyan korban készültek, amikor még nem volt web" – magyarázzák a fejlesztők a Chrome OS létjogosultságát.
Az, hogy a Chrome először netbookokra jelenik majd meg, és valószínűleg ott is marad rajtuk, rímel a hardverpiacon nemrég lezajlott paradigmaváltásra is: az Asus EEE példátlan sikerétől nemcsak az Asus, hanem mostanra az összes hardvergyártó megszédült, mert kiderült, hogy az órajelversenybe és a memóriahajhászatba belefáradt felhasználók szívesen megvesznek egy gépet, amely olcsóbb, mint a többi, és bár nem fut rajta a Crysis, webezni tökéletesen lehet vele. Ezen a felismerésen alapul Michael Arrington Crunchpadje, a lebutított, iPhone-mintára elképzelt táblagép is, amely tökéletes otthona lehetne egy olyan böngészőnek, amilyen a Chrome OS lesz, ha elkészül.
A legfontosabb kérdés ebben a pillanatban nyilván az, sikerül-e a Google-nek elbánnia a Windows-zal, azzal az operációs rendszerrel, amely még mindig a világ számítógépeinek úgy 90 százalékán fut – különösen, hogy a Microsoft az elismerten félresikerült, behemót és lassú Vista bukása után a Windows 7-tel szintén a karcsúsításban látja a jövőt. És különösen, hogy a közhiedelemmel ellentétben abból sem lesz mind arany, amihez a Google hozzányúl: a cég a keresésben továbbra is fölényesen dominál, de az Android, bár népszerűsége nő, még mindig nincs sehol a Windows Mobile vagy a Symbian részesedéséhez képest; maga a Chrome, az új operációs rendszer névadója pedig a lendületes kezdés után 1% körül mozog, ami elhanyagolható az Internet Explorer 70, vagy a Mozilla Firefox 22%-hoz közeli piaci részesedéséhez képest.
Az is könnyen elképzelhető hogy a Chrome OS nem is az ősellenség Windowstól, hanem a Mac OS-től és a Linuxtól hódít át magához felhasználókat, elsősorban a laptoppiacon, és nem aláássa, hanem megerősíti a Windows egyeduralmát.