Túúúl nagy

Ismerik azt az érzést, amikor a mozi első sorában a vászon túl közel van, a főszereplő feje akkora, mint a japán kísérleti célokat szolgáló bálnahullakupac, az akciójelenetek a hatalmas méretek miatt átláthatatlanok, és még a legapróbb történést is fejmozgással kell korrigálnunk, különben lemaradunk róla? Ismerik? Én sem. Eddig sikerült megúsznom az első sort, de mindig olyannak képzeltem az élményt, mint amilyet most, a 27-es iMac előtt dolgozva érzek. Rá kellett ugyanis jönnöm, hogy ez a gép nekem egyszerűen túl nagy.

Vagy én vagyok kicsi?

Persze nem a gépet akarom minősíteni, hiszen nyilván azért hozták létre a 27 colos modellt, mert grafikusoknak, profiknak szükségük van rá, a magam részéről viszont úgy gondolom, hogy elértünk a még értelmezhető méretnövekedés határáig: a 21 colos iMacet szerettem, itthonra nem is nagyon lenne szükségem nagyobbra, ez az óriás viszont túl sok fejmozgásra, egérhúzogatásra kényszerít, miközben valóban nincs szükségem a 2560x1440 pixeles játéktérre.

Akinek viszont van, az imádni fogja a LED-háttérvilágítású panelt, ami sokkal nagyobb fényerőt tesz lehetővé, mint a korábbi sorozat 24-ese. Ráadásul a technológiából fakadóan nemcsak nagyobb, hanem kisebb is lett a fényerő: leggyengébb beállítás mellett a 24-es még mindig túl erős volt sokaknak egy sötét szobában, míg a 27-es kellemesen visszafogott is tud lenni, ha akar. A kontraszt, a színek ereje viszont ugyanolyan meggyőző maradt, mint volt, sőt, mintha egy kicsit közelebb léptünk volna az Apple prémiumkijelzői, a CinemaDisplay-ek felé.

Megjavult

Szóval az lcd hatalmas és jó, ráadásul végre nem törik el magától és nem is vibrál, mint az első sorozatnál, megindulhatott a tömegtermelés és a tesztelés is.

Nemcsak az lcd-é, hanem a hardveré is, a kölcsönkapott gép ugyanis az egyik legerősebb, amit valaha gyártott az Apple. A valóban csak profiknak szánt Mac Prókban ugyan már benne vannak egy ideje az Intel Nehalem-csipjei, az otthoni felhasználóknak készült termékvonalba azonban most először kerültek bele Core i7-néven.

A tesztgépben egy 2,8 gigahertes, négymagos példány dolgozott, amit a HyperThreadingnek hála nyolcmagosnak lát a rendszer. Ilyen processzor mellé már komoly kiegészítőket illik pakolni, ez magyarázza az iMacben található 8 gigabájt memóriát, egy terabájt merevlemezt és Ati Radeon 4850-es HD-t. Impozáns menüsor, ami megint csak tökéletesen felesleges egy átlagos otthoni felhasználónak, remekül jön azonban egy profinak.

Elmondom, miről beszélek: az én laptopomban sima kétmagos, 2,53 gigahertzes Core 2 Duo processzor, 9400-as Geforce és 4 gigabájt memória van, a gépem összteljesítménye egy statikus mérőprogram szerint valószínűleg a felét sem éri el a tesztelt iMacének, a legtöbb esetben mégsem éreztem egy fikarcnyival sem gyorsabbnak az óriást a 13 colos laptopomnál. Miért? Mert én kevés vagyok hozzá. Mert a hétköznapi munka kevés az ilyesmihez.

Van egy remek példám, amivel talán magyarázatot tudok adni a jelenségre: képzeljünk el két autót, az egyiknek 250, a másiknak 400 kilométer per óra a végsebessége: városi használatban, vagy normál autópályás tempó mellett aligha fogjuk érezni a kettő közti különbséget, versenypálya kell ahhoz, hogy megértsük, az egyik gyors, a másik viszont vadállat.

Megfeszülnek

A fenti teóriát bizonyították az elvégzett próbák is: a 15 műveletből álló photoshopos teszttel például 405 másodperc alatt végzett a gépem, 309 másodperc alatt az iMac: ez bizony csak 30 százalékos különbség, miközben a Geekbench-szerű programok egyértelműen kimutatják, hogy az iMac több mint kétszer gyorsabb.

Ugyanígy jelentős előnyt mutat még a 3 gigahertzes Core 2-essel szerelt 21 colos iMachez képest is a Cinebench, ami érthető: míg a kisebbik gépben két logikai szál futtatásával számolja ki a képet a processzor, addig a másikban már nyolc szál dolgozik párhuzamosan. A gép OpenGL-alatt mutatott teljesítménye azonban nem kiemelkedő, legalábbis a kisebbik iMacben található 4670-es Radeon sem végzett sokkal rosszabb eredménnyel:

Ugyanakkor akadnak olyan feladatok, amiket normális ember nem végeztet a gépével, egy profinak viszont mindennapos rutin, és ezekben a versenyszámokban már nem is a laptopokkal vagy a többi iMac-kel, hanem az Apple főszörnyetegével, a Mac Próval kell összemérni a 27-est. Érdekes, hogy nem is nagyon marad el a nyolcmagos, 16 logikai szálat kezelni képes vadállattól a gép, amikor Aperture alatt nyomunk egy image exportot raw-ból jpg-be 50 százalékos méretben:

Sem amikor egy book pdf-tesztet végeztetünk a rendszerekkel:

Vegye? Ne vegye?

Nyilván most összegzést vár az olvasó. Tippet arra, hogy megvegye-e a gépet, vagy sem. Eddig simán magamévá tudtam tenni a minél újabb, minél nagyobb, annál jobb elvet, de ennek most részemről vége szakadt. Hétköznapi használatra szerintem teljesen felesleges egy ekkora batár, sem a kijelző mérete, sem a hardver ereje nem indokolja a 600 ezer forintos kiadást, még akkor sem, ha ár-érték-arányban egyébként teljesen rendben van a gép. A többségnek, ha már mindenképp iMacet akar, valószínűleg minden szempontból elég lehet a 330 ezer forintos alapgép, ami most az all-in-one-ok piacán amúgy is az egyik legjobb ajánlatnak számít.

Akinek feltétlenül szüksége van a nagy kijelzőre, valószínűleg nem csalódik majd a 27 colos alapgépben, a 450 ezerért elvihető, Core 2 Duo processzorral szerelt modellben sem. A most kipróbált gépet tényleg csak azoknak érdemes megfontolniuk, akinek a hatalmas munkaterület mellett szükségük van a bődületes teljesítményre is, ők azonban feltétlenül jól járnak az új iMackel az Apple többi termékéhez képest.

Egyrészt a kijelző miatt: ugyan ki vesz majd ezentúl 1800 dolcsiért egy 30 colos CinemaDisplay-t, amikor 2200-ért már ez a minden hájjal megkent szörnyeteget is haza lehet vinni? Oké, tíz százalékkal kisebb a látófelület, ráadásul a csillogó kijelző is zavaró lehet néhány embernek, de akkor is látható a tökéletes ár-érték-arány borulás az Apple prémium termékeinél. Ugyanez a helyet a Mac Próval: a munkaállomás gyengébb processzorral, grafikus gyorsítóval, kevesebb memóriával, kisebb merevlemezzel és kijelző nélkül kerül nyolcvanezerrel többe, mint a kipróbált iMac. Persze a Pro bővíthető, buherálható, profibb alkatrészek, jobb memóriák vannak benne, de végső soron mégiscsak az a helyzet, hogy lényegesen kevesebbet kapunk sokkal többért.

Az Apple otthoni gépeket gyártó részlege tehát az új termékkel ügyesen megszorongatta az Apple professzionális részlegét, egyúttal össze is mosta a két kategóriát. Most már csak azt kell eldönteni, hogy ön profi, vagy inkább csak lelkes amatőr?

A gépet az XMS-től kaptuk tesztelésre.