Iroda egyetlen négyzetméteren
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Csontkeményre száradt krumplipürétől a részecskegyorsító-modellig sok minden lehet egy íróasztalokon, és a cuccok nagy része biztosan fölösleges. Kísérletet tettünk rá, hogy visszafoglaljuk a hasznos felületeket, és egyetlen négyzetméterre csökkentsük az asztal méretét. Cserébe a dolgozó megkap mindent, ami a munkához és a szórakozáshoz szükséges.
Van tehát egymillió négyzetmilliméternyi területünk (jelöljük T-nek), ebben számolunk, mert az eszközök méretét általában milliméterben adják meg. Az asztalon kell lennie számítógépnek billentyűzettel és egérrel, egy hatalmas full hd monitornak, nyomtatónak és szkennernek, valamint egy mélynyomós hangszórónak, hogy a Counter-Strike-ban a gránát robbanása behorpassza a tüdőt. Reménytelen próbálkozásnak tűnik.
T mínusz 1 000 000
Az ideális iroda százszázalékosan papírmentes, de ilyen csak a mesében létezik. Pedig azért is érdemes a környezetvédelemre törekedni, mert a papír a szabad asztalfelület legnagyobb ellensége. Egyetlen fekvő A4-es lap 62 370 mm²-t foglal el, és az a teljes területünk 6,2 százaléka. Emiatt nélkülözhetetlen eszköz a szkenner, amivel a papírról a pc memóriájába vihetjük a fontos adatokat.
A cikk ötlete is akkor született meg, amikor kölcsönkaptunk tesztre a Canontól egy ImageFormula P-150 szkennert. Ez összehajtva simán elfér egy laptoptáskában egy netbook mellett, és nyugalmi állapotban csupán 26 260 mm² helyet foglal. Persze széthajtva máris másfélszer több kell neki, és ha a beszkennelt dokumentumokat nem a padlóra akarjuk kifolyatni, akkor még hozzá kell adnunk egy A4-es papír méretét. Első tesztalanyunk specialitása, hogy sima usb-tápellátással is megelégszik, és van hozzá egy névjegykezelő szoftver, ami viszonylag pontosan (de nem tökéletesen) felismeri a neveket, címeket és telefonszámokat.
Nyomtatónak a Samsung CLP-315-et választottuk, a dél-koreai gyártó a legkisebb színes lézerprinterként dobta piacra. Fekete-fehér lézerprinterből természetesen van kisebb is. A CLP-315 alapterülete csupán 121 444 mm², ezt azonban megduplázzuk, mert hozzá kell férni a papírtartóhoz, és a hátlap lehajtásával lehet cserélni a tonereket. Őrült sebességgel fogy a hasznos felület, és még nincs is számítógép az asztalon.
T minus 655 352
Nem kötünk kompromisszumot: az asztal alatt semmi sem lehet. A tipikus irodai pléhdobozok ezzel kiestek, és három választási lehetőségünk maradt. Lehet laptopunk, monitor mögé épített számítógépünk vagy kis méretű dobozunk, amire óriási monitort kötünk.
A legegyszerűbb megoldás a laptop, hiszen benne van minden. Csakhogy felhőtlen szórakozást is ígértünk az egy négyzetméterre bezsúfolt dolgozónak, ezért muszáj lesz a legnagyobbak közül választani. Jelöltjeinket a Laptop Mag szakújság 18,4 hüvelykes full HD-s tesztgyőztesei közül választottuk ki. Az egyik az Acer Aspire 8940G (129 800 mm²), amelyben már az Intel csúcskategóriás Core i7 processzora kergeti a biteket. Öt hangszóró, bluray-meghajtó, és a beépített webkamera 720p felbontású felvételeket rögzít. Másik jelöltünk az Asus brutális szörnye, a W90 (145 304mm²), amiben négymagos processzor, dupla videokártya és 6 gigabájt memória és 640 gigabájtos háttértár van.
A monitor mögé rejtett gépek közül a 27 hüvelykes iMac a legkomolyabb versenyző, amelynek a felbontása a full hd 1,7-szerese. Ez 133 746 mm²-et igényel, ha semmit nem pakolunk alá. A csúcskategóriás kijelező mögött akár 16 gigabájt ram és 2 terabájt merevlemez lehet, valószínűleg nincs olyan multimédiás feladat, ami kifogna rajta. Aki nem vonzódik az Apple logóhoz, annak a HP TouchSmart 600 Quad gépet érdemes beszereznie, amely hasonlóan erős gép, és a 23 hüvelykes kijelzője érintéssel vezérelhető (75 969 mm²).
Amennyiben nem a teljesítmény a legfontosabb szempont, hanem a helytakarékosság, elég egy Atom processzoros gép. Windows vagy Linux futtatásához érdemes Nvidia ION grafikus gyorsítós modellt választani, mert azok lejátsszák a hd-videókat is. Az Asrock NetTop 330-BD például viszonylag olcsó (500 dollár) van benne bluray, de ezen a gépen nem lehet komolyabb játékokat futtatni (36 270 mm²).
Csupán száz dollárral drágább a Mac mini, ebben nincs bluray, viszont sokkal erősebb Intel Core 2 Duo processzora van, és csak 27 258 mm²kell neki. A gépekhez a 24 hüvelykes Samsung SyncMaster P2450H monitort választottuk, mert a gyors válaszideje és nagy mérete miatt mozizásra is alkalmas. Ráállíthatjuk a miniatűr gépekre, így nem foglal helyet, és elég magasra kerül az alja ahhoz, hogy más eszközök elférjenek alatta.
T minus 628 094 – 510 048
A terület fele elfogyott, és már csak kiegészítőket kell elhelyezni. Bár az egér és a billentyűzet apróság, óriási a helyigényük. A billentyűzet előtt nagy területet szabadon kell hagyni, hogy kényelmesen pihentethessük a karjainkat. Mindenki másfajtát szeret, de a számoláshoz kiválasztottunk egy helytakarékos vezeték nélküli klaviatúrát, a Logitech K340-et. A periféria helyigénye csuklópihentető felülettel együtt 174 193 mm². Az egérnek gyártótól és típustól függetlenül 40 × 40 centimétert, azaz százhatvanezer mm²-et adunk. A Creative Gigaworks T3 hangrendszere mélynyomóval és két hangszóróval 82 042 mm²-et igényel.
A legnagyobb területet elfoglaló laptopokhoz is hozzászámoltuk az egér és a kézpihetető területet. Így végül a legkisebb helyigényű számítógépekkel 211 859 mm² maradt, míg a laptopokkal 180 909 mm². A maradék helyre lerakhatjuk a mobilunkat, egy újságot meg a kávésbögrét, és ennyi. Kísérletünk kellemetlen tanulsága, hogy egy irodai munkaállomás nem igényel egy négyzetméternél többet, még akkor sem, ha a dolgozók minden hardvert megkapnak.
Azért bízzunk benne, hogy hamarosan véget ér a válság, és a cégek nem az irodaméret csökkentésével próbálnak még többet spórolni. Az összeállításban szereplő eszközökkel egyébként sem lehet spórolni, a Canon szkennere például kilencvenezer forint, a HP számítógépe 350 ezer forint, és még a hangfalkészlet is majdnem hatvanezer forint.