George Lucas perel a halálos fénykard miatt
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Egy hónapja került kereskedelmi forgalomba a hongkongi Wicked Lasers cég S3 Spyder Arctic nevű lézermutatója, amit úgy reklámoztak, mint a világ legerősebb lézere, ami elfér a zsebben. Ebben valószínűleg igazuk is volt a marketingeseknek, hiszen az 1 wattos lézersugár nagyságrendekkel erősebb, mint a piacon levő hasonló kütyüké.
Lett is óriási botrány a készülék körül (ami valószínűleg jobbat tett az eladásoknak, mint bármilyen reklámkampány): szakértők elmondták, hogy be kellene tiltani, borzasztó veszélyes, szemre irányítva megvakíthat, a bőrön égési sérüléseket okozhat, növeli a rák kialakulásának kockázatát, és megzavarhat érzékeny műszereket, például egy repülőgép pilótafülkéjében. Egyszóval akár halálos veszélyt is jelenthet a meggondolatlan használata.
Az S3 Spyder egyébként 200 dollárba kerül, ami 10-20-szor annyi, mint a hasonló lézermutatók ára, viszont ugyanazt tudja, mint a konkurensek: egy pici piros lézerpöttyöt jelenít meg, ami remekül alkalmazható például prezentációknál a projektor képén, vagy előadásokon a táblán mutogatni vele. Vagy éppen megtréfálni vele ismeretleneket, mivel piros pötty teljesen ugyanúgy néz ki, mint a filmekben a mesterlövészpuskák célzófénye (a valóságban inkább az infravörös, láthatatlan célzófényt alkalmazzák).
A céget most George Lucas perelte be, mert a kütyü meglehetősen hasonlít a Star Wars filmek fénykardjainak markolatára. A Lucasfilm egyrészt azért perel, mert a Wicked Lasersnek nincs engedélye ilyesmire (egyébként léteznek kisebb teljesítményű, hivatalos licenc alapján gyártott fénykard-lézermutatók), másrészt éppen azért, mert veszélyes a használata, így minden baleset, amit a kütyü okoz, közvetve a Lucasfilm hírnevét is rontja. A hongkongi cég vezetője azzal védekezik, hogy már maga a feltételezés is nevetséges, hogy a lézermutató kialakításának bármi köze lenne a filmekben látott fénykardok kinézetéhez.
A botrányok első hullámának hatására egyébként a cég átalakította kicsit a nem-is-fénykard fénykardot: két intenzitási fokozatot tett a lézerre (az alapbeállítás az alacsonyabb), plusz biztonsági zárat, és egy gyakorló lencsét, ami 80 százalékkal csökkenti a lézer erejét (ezzel lehet az új vásárlóknak veszélytelenül megtanulni a kütyü használatát).