Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Lemondott a Twitter vezérigazgatója

2010.10.04. 21:54
Nem akar a vezérigazgatói feladatokkal foglalkozni, ezért lemondott posztjáról Evan Williams, a Twitter vezérigazgatója. Ezentúl a stratégiai kérdésekre koncentrál.

Lemondott vezérigazgatói posztjáról a Twitter alapító-vezérigazgatója, Evan Williams – tudta meg a Mashable. Az új vezérigazgató a Twitter eddigi második embere, Dick Costolo lesz.

Ev Williams azt írja döntéséről a hivatalos Twitter-blogban, hogy a cégnél marad, de ezentúl a nagyobb stratégiai kérdésekre koncentrál. A Mashable értelmezése szerint ezt azt jelenti, hogy inkább visszatér ahhoz, amihez a legjobban ért, vagyis az ötletelés, menedzselés, nem akarta a vezérigazgatói teendőkkel járó fejfájást.

Dick Costolo azt a Feedburnert alapította, mielőtt a Twitterhez került, melyet a Google vett meg.

A Twitter mikrobloging szolgáltatás 2006-ban élesedett, nagyon hamar berobbant a köztudatba, az elmúlt évek egyik legsikeresebb webes szolgáltatása lett. Mára több mint 160 millió regisztrált felhasználója van, akik több mint 90 millió twitet küldenek naponta. A cégnél több mint háromszázan dolgoznak.

A szolgáltatás nemrég újult meg, sokkal látványosabb, a szimpla szöveges üzenetektől a beágyazott képek és videók felé mozdult el.