Nem blokkolhat internetelérést a zeneipar
További Tech cikkek
-
Elon Musk: A Twitter megvásárlásával megmentettem a világot a „woke agyvírusától”
- Bekeményít az Xbox, letiltja a nem hivatalos kontrollereket
- Így néz szembe a hazai oktatás a drámai változásokkal
- Csapatsporttá alakult a társkeresés a Tindernek köszönhetően
- A repülő autó már nem sci-fi: Kínában is indulnak a robotaxik
A Warner, Universal, Sony és EMI négyest is képviselő ír zenekiadói szövetség (IRMA) egy perrel kívánta elérni, hogy az országban jelen lévő UPC is alkalmazza a három dobás elvét, és ha sorozatos illegális fájlmegosztást tapasztalnak egyes előfizetőknél, akkor az illető internetkapcsolatát – ideiglenesen vagy véglegesen – szüntessék meg. A UPC a kiadók kérését elutasította, ezért került bíróságra az ügy.
Jogharmónika
A bíróság a napokban döntött, és egy meglehetősen furcsa, az ír viszonyokra jellemző ítéletet hozott. Peter Charleton bíró a határozatban kifejtette, hogy jogászként érvényesnek és méltánylandónak tartja a felperes keresetét, ám a mai ír törvények alapján nem kötelezheti a UPC-t a lekapcsolás alkalmazására. A döntés furcsasága, hogy Charleton kihasználta az alkalmat arra, hogy kritizálja a jelenlegi szabályozást, amely szerinte büntetlenül hagyja az elkövetőket, a kalózokat, ráadásul véleménye szerint nincs is összhangban az Európai Unió irányelveivel. A bíró szükségesnek látná a jogharmonizációt, mert jelenleg csak a tartalomszolgáltatókat, a tárhelyet biztosítókat kötelezhetik a jogsértő anyagok eltávolítására.
Arra mindenképp érdemes itt kitérni, hogy a bírónak az uniós szabályozásra, előírásokra való hivatkozása kissé sántít, erős saját értelmezést tükröz, ugyanis az uniós irányelvek épphogy nem követelik a lekapcsolást, hanem kifejezetten ellene vannak az állampolgári jognak tekintett kapcsolat megszüntetésének. De az is igaz, hogy a helyzet nem ilyen egyszerű. Az Európai Bizottság az elmúlt években többször is amellett tört lándzsát, hogy ne kerülhessen sor a három dobás elv alkalmazására. Franciaországot is megrótták ezért – különösebb következmény nélkül –, de arról is születtek irányelvek, hogy határozottan meg kell védeni a szerzői jogokat, ám ezt szigorúan szabályozva szabad csak megtenni.
Ahogy az unió kereskedelmi biztosa februárban elmondta: „a büntetések esetében még mindig az arányosság, a hatékonyság és a visszatartó erő hármasa a legfontosabb, ezért csak akkor indokolt a kriminalizálás, ha a jogsértések kereskedelmi mértékben értelmezhetőek”. Vagyis nyilvánvaló, hogy az EU-s álláspont nem értelmezhető egyértelműen, az eurokraták szokás szerint nem fogalmaznak világosan.
Kriminaliza
Írországban különleges helyzet állt elő az illegális fájlmegosztás megítélését illetően. A nagy kiadók a helyi szervezetek, szolgáltatók hozzáállására építve itt fejtették ki legerősebb európai kampányukat, melynek következtében egy ír szolgáltató, az Eircom önkéntesen, a törvényi előírás megléte nélkül, a világon először kezdte alkalmazni a három dobást. Ugyanakkor az országban jelen lévő multinacionális cégek, mint például a UPC, a nyomás ellenére vonakodtak ettől.
A helyzetet tovább bonyolította, hogy ugyan az ír törvényhozás nem alkotott új törvényt az internetes tartalmakat szabályozandó, az Eircom lépését viszont áprilisban a legfelsőbb bíróság nem találta törvénybe ütközőnek, azt az IRMA és az Eircom magánjellegű megállapodásából következő gyakorlatnak minősítették. A mostani per egyik oka az volt, hogy a kiadók és az Eircom szerződése tartalmaz egy olyan pontot, amely szerint az ír szolgáltató a szigorítás következtében nem kerülhet versenyhátrányba – vagyis elvárják, hogy az IRMA hasonló megállapodásokat kössön a többi szolgáltatóval is (a Vodafone-nal jelenleg is tárgyalnak).
A UPC üdvözölte a döntést, szóvivőjük elmondta, hogy cége mindig is kiállt a kalózkodás visszaszorítása érdekében, ám a felhasználók kriminalizálása nem az ő dolguk, és ha a helyi törvények ezt nem teszik lehetővé, ebben nem vállalhatnak részt, főképp azért nem, mert ahhoz az alapelvhez tartják magukat, mely szerint az internnet- (és nem tartalom-) szolgáltató nem vonható felelősségre a közvetített tartalom miatt.
A következő hónapok történései minden bizonnyal érdekes lesznek, mert ha az ír törvényhozás nem alkot törvényt a három dobás elv alkalmazásáról, akkor az Eircom jelentős versenyhátrányba kerülhet, hiszen a fájlmegosztókat használó, feltehetően nem kevés számú, nagy forgalmat generáló, drága előfizetéseket használó fogyasztók mind el fogják hagyni.