Mindenhova szélessávot vinne a kormány

2010.12.23. 16:31
Még mindig nem tudjuk, hogy a következő években mennyi pénz jut Magyarország digitális felzárkóztatására, de megjelent a kormány infokommunikációs stratégiájának végleges változata, amelyben már részletes cselekvési tervek vannak.

Az év végére kitűzött határidő előtti utolsó pillanatban elkészült a Digitális megújulás cselekvési terv, amelyből kiderül, hogy a kormány milyen lépéseket akar megtenni az informatika és a kommunikáció területén. Sajnos a stratégiai iránymutatásból éppen a legfontosabb információ, az egyes projektekre szánt milliók és milliárdok hiányoznak, de nincs mit tenni, ezzel meg kell várni az Új Széchenyi Tervet. A pénzelosztás stratégiája várhatóan februárra készül el.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által csütörtökön kiadott írás az októberi vitairatra épül, amely megmozgatta az iparágat, nagyjából száz civil szervezet és cég küldte el a véleményét a minisztériumnak. A végleges dokumentum sokkal rendezettebb lett, és kétszáznyolc oldalasra bővült. Jó kis olvasmány lesz azoknak, akik karácsonyra nem kapnak izgalmasabb könyvet, és érdeklődnek a téma iránt.

A szerkesztők külön mellékletet szántak az akcióterveknek, és pontokba szedve mutatják be az egyes akciók céljait, az intézkedéseket, megnevezik a megvalósításért felelős állami szervezeteket és a siker indikátorait is. Még maradtak hiányosságok, például a szoftvergyártás és export fellendítéséről szóló fejezet csak a magyarok kreativitását dicséri, a nyílt forráskódú alkalmazások "komplex támogatását" ígéri. Azt nem tudni, hogy ebből mit lehetne kihozni, mert az akciót még nem dolgozták ki.

Okosabb kórházak

Megjelentek azonban olyan új fogalmak is a stratégiában, mint például a Smart Grid, az intelligens áramhálózat. Itt távmérőórákról, a távvezetékek és erőművek dinamikus menedzseléséről, illetve a hibrid és elektromos autók akkutöltésének problematikájáról is írnak. Az elektromos autók jelentősen növelik a terhelést (megduplázhatják egy háztartás áramfogyasztását), de szoftverekkel kiegyensúlyozottá tehető az áramhálózat működése, írja a stratégia.

A vitairatból még csak annyi derült ki, hogy az eEgészségügy fontos a kormánynak, most viszont már pontosabb céldátumok is megjelentek. Például 2012-ben létre kell hozni a lakosság egészségi állapotát monitorozó rendszert, 2013-re létre kell hozni a betegazonosítási rendszert, és az egészségügyi intézmények felének 2014-ben már kezelnie kell az állampolgári kártyákat.

Földön, vízen, levegőben

A szélessávú fejlesztésekkel kapcsolatban üdvözlendő az a kijelentés, hogy mindenkinek legalább 2 megabites vonal elérhetőségét kívánják biztosítani. Nem ingyen internetről van szó, hanem arról, hogy mindegyik magyar településen mindenki elő tudjon fizetni legalább 2 megabites internetelérésre. Most olyan településekre is rámondják, hogy le van fedve szélessávval, ahol öten valóban előfizethetnek szélessávra, hatan viszont már nem, mert arra már nincs gerinchálózati kapacitás.

Intelligens közlekedési rendszerekkel is foglalkozik a stratégia, amiben a vasúti közlekedést támogató GSM-R rendszer, az elektronikus útdíj, és a parkolási rendszerek fizetési módjainak bővítése (e-jegy, intelligens parkolási kártya) egyaránt benne van. Azt írják, hogy szélessávú lefedettséget biztosítanának a vasúti vonalakon, és a városi kerékpárkölcsönző rendszert is intelligens eszközökkel támogatnák (a svédeknél mobilon lehet csekkolni, hogy melyik dokkolóban mennyi szabad bringa van).

A digitális átállás elnapolásával parkolópályára került a negyedik generációs hálózat kérdése is, hiszen az analóg tévé lekapcsolásával felszabaduló frekvenciát is igényelné az új, minden eddiginél gyorsabb mobilhálózat. A cselekvési terv sem mutatja a mobiltechnológiák iránti lelkesedést, csak az évek óta szajkózott mondatokat ismétli el; élénkíteni kell a versenyt, ösztönözni a beruházásokat, és rugalmasabb spektrumgazdálkodás szükséges.

Négy elem

Nyitrai Zsolt infokommunikációs államtitkár a Digitális megújulás cselekvési tervet beharangozó sajtóközleményben azt írja, hogy annak fókuszában négy fő elem, négy fő akcióterv áll: az állampolgárok esélyegyenlőségének biztosítása, a vállalkozások versenyképességének növelése, a modern közigazgatási informatika tényleges megteremtése, valamint az informatikai infrastruktúra fejlesztése.

A digitális megújulás egyik legnagyobb eredménye a teljes szélessávú lefedettség elérése lesz, írja a közlemény, amit "minél előbb meg kell valósítani az ország egész területén". Ez azt a célt szolgálja, hogy egymilliónál is több új, a digitális világgal korábban még nem ismerkedő polgár is nyitottá váljon az infokommunikáció által nyújtott szolgáltatásokra – fogalmazott Nyitrai.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM