Popcorn a harmadik világháborúban

A videojáték mint szórakoztatóipari műfaj nagykorúvá válását évek óta a mozis bevételekkel való összehasonlítással szokták illusztrálni a játékipar oldaláról. Hollywood meg azzal vág vissza: hogyan lehetne már a tízdolláros mozijegyet összemérni a 60 dolláros játékkal? Hol maradnak a dvd-kiadás bevételei, meg a merchandising?

Erre most jön a Call of Duty sorozat új része, a Modern Warfare 3, és a premier napján eladnak belőle csak Amerikában és Angliában 7 milliót, feltornyozva bő 400 milliós forgalmat 24 óra alatt. Ez nemcsak a mozis premiernapi bevételek toplistáját vezető utolsó Harry Potter film 91 millióját alázza le csúnyán, de több, mint a minden idők legnagyobb mozis bestsellerének számító sorozat nyolc részének első napi bevételei összesen. Itt elfogynak az ellenérvek, a videojáték végérvényesen a mainstream kultúra része lett. Az már más kérdés, hogy az egyszeri játékosnak örülnie kell-e ennek, vagy sem.

Inkább film, mint játék

A játék az első pillanatban bedob az akció sűrűjébe, se tutorial, se semmi, ahogy kijövünk a töltőképernyőről, már lőnek is ránk. A Modern Warfare 3-ban kitört harmadik világháború kellős közepébe csöppenünk, és a feladatunk az lesz, hogy megállítsuk az egész balhét, mert az oroszok és az amerikaiak valójában csak azért lövik halomra egymást meg a fél világot, mert egy ravasz terrorista egymásnak ugrasztotta őket. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy a fél világot körbeutazzuk, és hol a háború frontvonalában küzdünk, hol tengeralattjárót lopunk, hol a londoni metróban kommandózunk, aztán két perc múlva már egy szibériai gyémántbányában megy az akció, majd az orosz elnök repülőgépén, aztán Párizsban nézzük, ahogy összedől az Eiffel-torony, és így tovább.

Ezt az őrült tempót többek között úgy tudja tartani a MW3, hogy a sorozat hagyományainak megfelelően nem egy főhős van, hanem folyton váltogatunk, és más-más szemszögből követjük az eseményeket. Ami többek között arra is jó, hogy a forgatókönyvírók simán kinyírhatnak egy-két főszereplőt, a hősi halál jót tesz a dramaturgiának. Ahhoz képest, hogy a cél egy három-négy akciófilmnyi hosszan húzódó, soha egy pillanatra le nem eresztő adrenalinlöket volt, egész épkézláb sztorit sikerült összerakni. A folyamatosan maximum fordulatszámon pörgő akció mellett vannak csavarok, a főhőseinkről kiderülő titkok, de azért csak óvatosan, hogy könnyen emészthető maradjon az egész, a nagy lövöldözés közben éppen csak odafigyelve is.

Maga a játék eközben egyre kevésbé lesz fontos, eltűnik a látványos csomagolás alatt. Megyünk, amerre mondják (másfelé úgysem mehetünk), lövünk, ha szembejön valaki, végignézzük a mozit, megyünk tovább, lövünk, beugrunk valami járműbe (sok ilyen rész van, helikoptertől motorcsónakig mindenféle járgánnyal), üldözünk, menekülünk, ha kiírja a játék, hogy nyomjunk meg egy gombot, megnyomjuk. Célkereszt-szimulátor. A cselekvési szabadságunk gyakorlatilag nulla, de annyira akciófilmszerű, annyira feszesre vágott az egész, hogy különösebben nem is hiányzik az interaktivitás. A második percben elkap a hangulat, és onnantól nem is igényeljük nagyon, hogy a játék-film hibrid legyen inkább játék, és kevésbé film. Pont ez az, ami nem jött össze a Battlefield 3-nak.

Ne gondolkozz, élvezd!

A Modern Warfare 3 egyik legnagyobb trükkje az, hogy úgy tud látványos maradni, hogy egyébként technikailag a grafika nincs igazán a topon. A tavalyelőtti második részhez képest például egy centivel nem néz ki jobban a MW3, a direkt konkurencia Battlefield 3-hoz hasonlítva pedig már-már megalázó a különbség. Mégis, mozgás közben, az akció sűrűjében, amikor ötpercenként követik egymást az elképesztően profin és persze hatásvadász módon megrendezett jelenetek, az embert nem zavarja, hogy kisebb a felbontás meg kevesebb az effekt.

És közben az egész olyan, mint a pattogatott kukorica, amiből nem lehet csak úgy két szemet enni, aztán befejezni, az ember észre sem veszi, de beküldte az egész zacskóval. Ez a játéknál úgy működik (és nyilván egy csomó ember rengeteget dolgozott rajta, hogy így működjön), hogy nem lehet leülni mellé csak úgy kipróbálni, lövöldözni tíz percet. Vagy öt perc alatt hülyét kap a játékos attól, hogy mennyire lineáris és kommersz az egész, vagy ott ragad előtte órákra.

Néha egyszerűen jól esik üresbe tenni az agyat, és valami könnyen emészthető, látványos, pörgős akcióval pihenni, nem baj, ha az gagyi, egyszer használatos rágógumi. Hollywood már nagyon régóta kiszolgálja ezt az igényt, de a műfaj mára beleszürkült az irritálóan ostoba szuperhősös képregényfilmekbe. A Modern Warfare sikerének titka alighanem az, hogy átveszi az egynyári akciófilm-slágerek összes jellegzetességét, ugyanolyan sekélyes és hatásvadász szuperprodukció, mint mondjuk egy Transformers-film, de ez videojátékban még aránylag új dolog, ezért sokkal jobban működik.

Olcsó sikerélmény

Ha végeztünk a nagyjából hatórás egyszemélyes játékkal, jön a multiplayer, ami a műfaj gyökereihez nyúl vissza. Csak semmi bonyolult taktikázás, a cél itt is a minél pörgősebb és könnyebben emészthető játékmenet. Ez a gyakorlatban annyit tesz, hogy rohanunk mint az állat, lövünk mint az állat, aztán meghalunk. Mint az állat, természetesen. És ez az egész cselekvéssorozat nagyjából három másodperc alatt zajlik le (ha jók vagyunk, a meghalás részt el lehet húzni akár fél percig is). Lehet persze trükközni, mesterlövészkedni, gránátot dobálni, de az alapvetésen ez sem változtat sokat: az nyer, akinek jobbak a reflexei, és előbb viszi rá a célkeresztet a másik fejére.

Ez a Battlefield összetettségének, változatosságának és stratégiázásának tökéletes antitézise, és nyilván annál sokkal szélesebb játékosréteg számára élvezhető. Persze ne legyünk igazságtalanok, itt is vannak nagyon jó ötletek és ügyes megoldások, mint a Kill confirmed mód, ahol csak akkor kapunk pontot a lelőtt ellenfélért, ha felvesszük a dögcéduláját (így a biztos távolból orvlövészkedés értelmét veszíti) vagy a csapatjátékra ösztönző Team defender mód, esetleg a Gun game, ahol az nyer, akinek először jön össze egy-egy skalp a játékban levő összes fegyverrel.

A többszemélyes csatáknak a mostanában a műfajban kötelező fejlődés ad hosszú távon is értelmet, a jutalmazás nagyon hatásosan lett megoldva, tulajdonképpen bármit csinálunk, folyamatosan kapjuk a visszajelzéseket, hogy mennyire jók voltunk, villognak a plusz pontszámok, szintlépések, achievementek.

Modern Warfare x+1

Kétség nem fér hozzá, hogy nagyon össze van rakva ez a játék, nagyon ráfókuszált a tömegízlésre, és néhány órára tökéletesen ki tudja kapcsolni az embert, ha az tudja, mit várjon tőle. Igaz, valójában tök ugyanolyan, mint a Modern Warfare 2 volt, és nyilván tök ugyanilyen lesz a negyedik rész is, meg az ötödik, és a tizedik is, amíg csak van igény könnyen emészthető, sekély szuperprodukciókra.