Nyoma sincs a válságnak a Szilícium-völgyben
Az amerikai gazdasággal ellentétben a Szilícium-völgy már magához tért a gazdasági válság okozta sokkból, sok az új állás, csökken a munkanélküliség és nő az egy főre jutó bevétel is.
A legfrissebb adatok szerint tavaly 42 ezer új állás jött létre, ami 3,8 százalékos növekedést jelent 2010-hez képest, ezzel a térségben elérték a válság előtti, 2006-2007-es foglalkoztatottságot, ami 1,2 millió munkahelyet jelent. A munkahelyteremtés, melyet a technológiai szektornak köszönhetnek, 1,1 százalékkal volt nagyobb, mint országszerte.
Ugyanebben az időszakban a Szilícium-völgyben a munkanélküliség 8,3 százalékra csökkent, 1,4 százalékkal kevesebb volt év végén a munkanélküli, mint egy évvel korábban. Ehhez képest Kaliforniában a munkanélküliség 11 százalékos. Az egy főre jutó jövedelem pedig 66 ezer dollár, ami négyszázalékos növekedést jelent 2010-hez képest.
A növekedést persze segítette az IT-cégek tőzsdére lépése, tavaly a LinkedIn, Pandora, Zynga lépett tőzsdére. Ez nemcsak nekik segített, hanem több startupot juttatott tőkéhez.
Ugyanakkor a térségben teljesen átalakulnak a demográfia adatok, az IT-szektor főleg a magasan képzetteket vonzza, a középréteg nem találja meg számításait. A magas keresetű háztartások aránya 43 százalék és ez egyre inkább nő, míg az átlagos keresetűek aránya egyre csökken. Ha hirtelen eltűnne a techszektor, akkor olyanok lennének, mint bármely másik régió.