Bárkit elhallgattat a japán kusspisztoly
Mindenki találkozott már olyan emberrel, aki annak ellenére is képtelen volt lakatot tenni a szájára, hogy folyamatos beszédével több embert zavart. Úgy tűnik, hamarosan fellélegezhet a könyvtárakban, mozikban és színházakban rendesen viselkedő, csendes többség.
Kurihara Kazatuka és Cukada Kodzsi japán mérnökök radikális megoldása egy végtelenül egyszerű, pszichológusok által már korábban is leírt tényt vesz alapul: az emberek többsége megzavarodik, ha rövid időn belül visszahallja azt, amit épp kimond. (A jelenséget bárki megtapasztalhatta már, akinek volt szerencséje egy zavaróan visszhangos telefonhíváshoz.)
A most bemutatott eszköz egy iránymikrofonból, illetve egy szintén irányítható hangszóróból áll, és működés közben nemcsak felveszi, amit a célpont mond, de akár 0,2 másodpercen belül vissza is játssza azt. A kísérletek azt mutatják, hogy a kusspisztoly leginkább akkor hatékony, ha a felvétel és a visszajátszás közti időtartam folyamatosan változik, hogy megnehezítse a célpont alkalmazkodását.
A tapasztalatok szerint a szerkezetnek nem akadály kisebb, néhányszor tíz méteres távolság, azonban csak akkor működik, ha a célpont értelmes szavakat használva beszél, artikulátlan üvöltés és nyöszörgés esetén a módszer hatástalan. A fejlesztők szerint a szerkezet elsősorban beszélgetések moderálására, illetve bizonyos feltételek teljesülése esetén rendfenntartó célokra alkalmas lehet.