A Sony felülvizsgálta korábbi előrejelzéseit, amelyben 2,9 milliárd dolláros nettó veszteséget jósoltak a 2011-es évre. A mostani jelentés alapján 6,4 milliárd lesz a veszteség. A japán vállalat kedd reggel tette közzé előrejelzését.
A szám hatalmasnak tűnik, de nem csak a normál ügymenet a felelős a rossz hírekért. A Sonynak az utolsó negyedben volt egy 300 milliárd jenes (nagyjából 3,6 milliárd dolláros) adóbefizetése is. A cég szerint ennek a befizetésnek nem lesz hatása a cash-flow-ra.
A Sony februárban leváltotta az amerikai vezérigazgatót, Howard Stingert is. Az utód Kazuo Hirai lett. Az elmúlt üzleti évben a cég olyan váratlan eseményekkel nézett szembe, mint a japán földrengés vagy a thaiföldi beszállítókat sújtó árvizek, és a hekkerek is hónapokon át zaklatták a céget.
A Sony úgy véli, idén jobban teljesít majd, a tervek szerint nyereségbe fordulnak év végére. Csütörtökön mutatják be az átszervezés terveit, ebben tízezer ember elbocsátása is szerepel, ami a teljes létszám majdnem hat százaléka. A létszám csökkentése két év alatt történik meg, 2014 márciusában ér véget.