Ebben a ruhában ugrik majd egy extrémsportoló 36 kilométer magasról

Felix Baumgartner extrém ejtőernyős – aki korábban már ugrott 21 kilométer magasról is – még idén rekordugrást hajt végre: egy héliumos meteorológiai ballonból fog kiugrani az új-mexikói Roswell felett. A csúcsnak számító, körülbelül 36 576 méteres szabadesés közben dermesztő hideg és a hangrobbanáshoz elégséges, legalább 1100 kilométer per órás sebesség várja. Kísérletével, amely a fel- és leszálló űrjárművek menekülési lehetőségeinek tudományos vizsgálata is egyben, négy rekordot kíván megdönteni egyszerre. Mindez szokatlan kihívás elé állította a NASA űrruháit is gyártó vállalatot, amely négy évig fejlesztette Baumgartnernek az asztronauták felszerelésére emlékeztető, és céljaik szerint a hangsebesség terhelését is kibíró szkafandert.

A ruha külső rétege Nomexből készül, amely egy tűzálló anyag, egyúttal hőszigetelőként is szolgál. Alatta egy gázcellákból álló, hálószerű bélés, legbelül pedig egy lélegző réteg található. A felszerelés különlegessége, hogy a növekvő légellenállás hatására merevvé válik, ezzel segítve a Baumgartnert, hogy minden körülmény között tartani tudja a delta-pózt (feje lent, lábai fent).

Állandó nyomáson

A dekompressziós betegség és a kihűlés elkerülése érdekében Baumgartner tiszta oxigént fog lélegezni a út során, és állandó an 3,5 bar nyomás lesz a ruha belsejében. Utóbbit egy aneroid barométerhez – folyadék nélküli légnyomásmérőhöz – kapcsolt membránpár biztosítja majd, ami tízezer méteres magasságtól lefele fokozatosan kiegyenlít, és nagyobb mozgásteret is biztosít az ejtőernyősnek.

A ruha technológiai központja a mellkasnál található. Ez tartalmaz egy adó-vevőt, egy 120 fokos, szuperszéles látószögű nagyfelbontású kamerát, egy gyorsulási és egy tehetetlenségi erőmérőt. A szerkezet méri a hangrobbanás erejét és szögét is. A szükséges energiát egy pár lítiumionos akkumulátor biztosítja. Az eszközök hibátlan működéséhez külön jégtelenítő is helyet kapott a ruhában.

Mínusz 56 fokon

Az ugrás a sztratoszférában indul, ahol az alacsony légnyomásból eredően kisebb a légellenállás és a súrlódás, ez a zuhanó testeket forgó pályára készteti. Ha a centrifugális erő magával ragadja Baumgartnert, akkor a többszörös g-erő hatására felléphet eszméletvesztés is, azaz a G-loc néven ismert állapot, amely a halálát is okozhatja. Ennek elkerülésére egy g-erőt mérő karóra kerül a sportoló csuklójára, amely, ha egy hat másodperces periódusban 3,5-szörös vagy nagyobb erőhatást észlel, kiold egy stabilizációs ernyőt.

Amikor Baumgartner elhagyja az őt ugrási magasságba szállító űrkapszulát -23 Celsius-fokos hideg várja, de 15-20 kilométer zuhanást követően a sztratoszféra alsó határánál már -56 fokot kell elviselnie. Hogy megakadályozzák, hogy a férfi lélegzetéből kicsapódó pára átláthatatlanná tegye sisakja sildjét, a mérnökök 110 vékony fűtőszálat ragasztottak a műanyag-kompozit pajzsra.

Az öt és fél perces útra Baumgartner egy lassító, egy fő és egy tartalék ernyőt visz magával. Utóbbi kettőt a szokásos kilenc-, illetve hétcellásra tervezték, de további óvintézkedések céljából ezek 2,5-ször nagyobbak a megszokottnál. Az extrém ernyőzés korábbi, nagy sebességen történt kioldási balesetei miatt négy külön kart szereltek fel, amelyek a különböző zuhanási szituációkban is biztonságos kiloldást tesznek lehetővé.

Az eddigi magassági rekordot egyébként 1960 óta tartja az amerikai Joseph Kittinger: az akkor a légierőnél szolgáló Kittinger 31,3 kilométerről ugrott, és a hangsebesség 90 százalékát érte el. Az akkori technikai megoldásokkal ez még nagyobb bravúrnak számított.