Kimásznak a zsebünkből az okos tárgyak
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
A Google április elején saját, tavaly alapított közösségi oldalán, a Pluszon jelentette be, hogy tényleg dolgozik egy, már régóta rebesgetett, kiterjesztett valóságot megvalósító szemüvegen. A projekt egyelőre a Google X inkubátorában fut, egy titkos laboratóriumban a Google fő kampusza mellett. A speciális szemüveg egyelőre a Projekt Glass nevet viseli, de többen arra tippelnek, hogy végleges neve Google Eye lesz. A cég 2003 óta birtokolja a googleeye.com domént, sokak szerint ez annak a jele, hogy már akkor felmerült az ötlet, aminek most már a demóját is láthatjuk.
A korai videókon és képeken az látszik, hogy a hanggal – más források szerint szemmel is – vezérelhető szemüvegbe integrálják majd a cég többi szolgáltatását. Az eddigi pletykák alapján lehet majd vele videócsetelni, bejelentkezni különböző helyekre, és a Google Maps segítségével könnyű lesz a navigáció is.
Még idén eladják
Bár a szakértők megosztottak a kérdésben, a Verge szerint a kiterjesztettvalóság-szemüveg túl van a koncepció fázisán, a Google alkalmazottai már a tesztelésnél tartanak. A New York Timesnak több, a projektet jól ismerő, neve elhallgatását kérő alkalmazott is megerősítette, hogy a speciális szemüvegek már idén év végén elérhetőek lesznek a nagyközönségnek is, előre láthatólag 250-600 dollár (56-135 ezer forint) közötti áron.
A szemüveg Android-alapú lesz, egy kis képernyővel, amely pár centivel a szem előtt ül majd. Lesz benne 3G vagy 4G és néhány szenzor, például mozgásérzékelő és GPS. Seth Weintraub, a 9 to 5 Google-blog írója már decemberben írt a Glass projektről, szintén megerősítette, hogy a szemüveg Androidt fog futtatni.
A Google alkalmazottak szerint a készülékben lesz majd alacsony felbontású kamera, ami valós időben figyeli majd a környezetet, az épületeket, és a barátokat, akik szintén a közelben lehetnek. A szemüvegeket nem folyamatos felhasználásra tervezik, inkább olyanra, mint az okostelefonokat: akkor használjuk, amikor kell.
A projekt két vezetője Steve Lee, a Google Location szolgáltatás megalkotója, és Sergey Brin, a Google társalapítója. A belső források szerint a Google X csapata a különböző lehetséges adatvédelmi problémákról tárgyal, például szeretnék, ha mások tudomást szerezhetnének róla, ha valaki éppen felveszi őket a beépített kamerával.
Irány a felhő?
Egy másik Google-alkalmazott szerint a szemüveg sok, már meglévő szoftvert használ majd, annyi különbséggel, hogy az általuk közvetített információt kiterjesztett valóság formájában kaphatjuk majd meg.
A szemüvegek adatot küldenek majd a Google felhőjébe, amit felhasználnak olyan programok, mint a Google Location, amellyel megoszthatjuk pillanatnyi helyzetünket, a Google Maps egyéb térképészeti információk megjelenítéséhez és a Googles, amely képes kitalálni, mit is nézünk éppen.
Pár héttel ezelőtt Sergey Brint, a Google társalapítóját egy San Francisco-i jótékonysági rendezvényen rajtakapták, amint viseli a speciális szemüveget. A fényképet ráadásul nem is akárki, hanem Robert Scoble techguru fényképezte. „A Google szemüvegek tényleg léteznek. Itt egy kép Sergrey Brinnről, a Google társalapítójáról, a San Francisco-i Palace Hotelből” – írta Scoble egy kép kíséretében a Twitterre. „A szemüveg nagyon könnyűnek tűnik, és nem nagyon különbözik egy sima szemüvegtől” – írja egy másik bejegyzésben. “Sergey nem engedte, hogy felvegyem a Google Glassest, de láttam, ahogy valami villog a szeme előtt.”
Sokan kételkednek
A kételkedők szerint a Google megoldása, a szó szerint a szemekre érkező információ nemcsak a személyes biztonságot veszélyeztetheti, de a mentális egészséget is. Már a megjelenés után néhány nappal a terméket kritizáló, humorizáló videók árasztották el a netet. A legtöbb szerint elképzelhetetlen, hogy ne menjünk neki egy fának, vagy félreküldjünk egy üzenetet, miközben a Google furcsa szerkezetét viseljük.
A kritikák másik része a Google reklámalapú üzletpolitikáját állítja a középpontba. Amióta Larry Page újra átvette a cég vezetését, valóban érezhető egy sokkal agresszívebb, profitközpontú hozáállás a Google részéről, az alábbi videó készítői szerint ez az egész a viselhető szemüvegben csúcsosodhat ki, amikor már szó szerint lehetetlenné válik a reklámkerülés.
Blair MacIntyre, a Georgia Institute Technology Augmented Reality Labjának vezetője a Wirednek nyilatkozva elmondta, hogy nem jó ötlet a Google-től, hogy egy olyan termék körül keltik a felhajtást, amit valószínűleg nem is tudnak elkészíteni.
A kiszivárgott fotókon látszik, hogy az eszközök nem tűnnek valódi szemüvegnek: hiányzik belőlük a teljes lencse és van rajtuk egy kicsi, téglalap alakú üveg, ami a jobb szem fölé lóg. A rendszer teljesen hasonlít arra a snowboard-szemüvegre, amit a Recon mutatott be az idei CES-en. Ez a szemüveg együttműködik az Androiddal, van benne gps, egy karóra szerű szerkezetről vezérelhető, és a kijelző, hasonlóan a Google megoldásához, a látás perifériáját foglalja el.
Sokan azt gyanítják, hogy a képeken megjelent eszköz nem tudja azt az élmény nyújtani, amit a promóvideó bemutat. PranavMistry, az MIT Media Lab kutatója és a SixthSense viselhető számítógép rendszerének egyik fejlesztője a Wirednek megerősítette, hogy a fényképeken látható kis képernyő egyszerűen nem tudja hozni azt az élményt, ami a videón megjelenik.
Blair MacIntyre egyetért ezzel: nem lehet ilyen kiterjesztett valóságot csinálni ezzel a megjelenítővel. „Kicsit idegesítőnek tartom, hogy az értesítések akkor jelennek meg, amikor a viselő ránéz a dolgokra. Ez kiterjesztett valóság, vagy csak helymeghatározáson alapuló értesítés?” – tette fel a kérdést.
Még ha a Google el is készíti ezeket a dolgokat, valószínűleg a szemüvegek még legalább két évig nem kerülnek piacra. A jelenlegi HUD-ok körülbelül 60 centiméter távolságban rögzített lencséket használnak. A valódi kiterjesztett valósághoz pedig dinamikusan fókuszáló lencsékre lenne szükség, amelyekhez külön hardver kell a szemüvegre, hogy normálisan lehessen olvasni vele.
MacIntyre szerint van egy másik probléma is: nagyon nehéz átlátszó kijelzőt készíteni, ami jól látható képet mutat kültéri és beltéri fényviszonyok között is, mivel nagyon nagy fényerő-különbség. Más szavakkal, az a kép, ami jó lehet egy szobában, valószínűleg egyáltalán nem működik kint a szabadban. Egy olyan kijelző elkészítése pedig nagyon bonyolult lehet, amely alkalmazkodik a környezethez.
Egy problémát kellett megoldani
Dr. Forstner Bertalan, kiterjesztett valósággal foglalkozó egyetemi docens szerint, ha a Google meg tudja oldani, hogy élesen a felhasználó szeme elé vetítse az adatokat, akkor már nem lehet probléma. Az, hogy éppen hol tárolják az adatokat – a számítási egységeket, a telefonban, vagy a szemüvegben –, mellékes, megoldott probléma. Ezen a területen részeredményeket már több cég elért.
A kutató szerint a maga a megoldás csak annyira veszélyes, mint amikor a telefonunkon olvasunk: akkor is megvan a veszélye, hogy nem veszünk észre valamit és nekimegyünk, mégis elég ritka az ilyen. Szemléletes példája ennek az az eset, amikor egy elszabadult medvét üldöztek, az telefonjába merülő járókelő azonban csak az utolsó pillanatban vette észre, kivel is áll szemben.
Forstner Bertalan szerint a jövő mindenképpen a viselhető számítástechnikában van. Erre már most is rengeteg példát találunk, a legújabban felkapott az okos karóra. Ezek olyan tárgyak, amik azt a technikát használják, amit jelenleg a mobiltelefonunk valósít meg. A kutató szerint éppen a Google megoldása a legkevésbé utópisztikus. Régen persze még úgy képzeltük, hogy egy monitor majd letakarja a fél szemünket, de már látható, hogy ennél sokkal szofisztikáltabb megoldások is léteznek.
Házépítés kvadrokopterrel
A BME kutatóegyetemi projektjein belül több kutatás is folyamatban kiterjesztett valóság témában. Az egyik a házépítőkön segít. Manapság, ha valaki házat tervez, van róla egy háromdimenziós modellje. Az egyetemi kutatócsoport megoldása alapján ezt a modellt kvadrokopterrel – négyrotoros minihelikopterrel – körbe lehet repülni, a kiterjesztett valóság segítségével pedig odavetíthetők a még el nem készült részek. Ez a megoldás jó lehet akár parkok, ipari létesítmények, gyártócsarnokok tervezésekor is.
Egy másik fejlesztés a belsőépítészettel foglalkozik: az egyetemen fejlesztett program segítségével az alaprajzon be lehet jelölni az egyes bútorokat, majd körbejárható az így virtuálisan berendezett szoba. Közben pedig mozgatható a bútorok helye, átalakítható színük.
Mások is erre tartanak
Nem új dolog a viselhető számítógép ötlete, nemcsak a Google szemüvege tartja izgalomban a formabontó technológiák iránt fogékonyakat. Tavaly decemberben röppent fel a hír, hogy az Apple mérnökei is ilyen termékeken dolgoznak, ők konkréten egy hajlított üvegű, csuklón viselhető Ipodot képzeltek el, melyet Sirivel, a cég saját hangfelismerő szoftverével vezérelhetünk majd.
Nem új keletű dolog az okos kontaktlencse sem. Már 2009-ben kifejlesztettek egy prototípust, amit nyulakon teszteltek. Azóta egy amerikai-finn közös kutatócsoport szintén nyulakon kipróbált egy másik típust, amelyről kiderült, hogy semmilyen mellékhatása nincs. Az eszköz egy antenna segítségével kap áramot, ezzel gyűjti be egy külső forrástól az energiát, amelyet ezután egy áttetsző zafírcsip kap meg, amiben egy kék színű led világít.
A Microsoft szintén lát fantáziát a közvetlenül szemre vetített információkban. A Washingtoni Egyetemmel együttműködve dolgoznak egy olyan vércukormérős kontaktlencsén, amely nemcsak észleli az aktuális szintet, de az adatokat vezeték nélkül továbbítja is. A kutatóknak sikerült olyan glükózérzékelő szenzort elhelyezniük a kontaktlencsén, mellyel a könnyekben lévő anyagokból tudják kiolvasni a vércukorszintet.
Végül egy figyelemre méltó projekt: pár nappal az indulás után 72 ezer lájkot, 28 óra alatt egymillió dollárt, a cikk írásának pillanatáig pedig több mint hatmillió dollárnyi (1,3 milliárd forint) adományt gyűjtött be az a fejlesztés, amely egy szabadon programozható, hajlított kijelzős, androidos órát fejleszt.
Pedig a készítők nem ígérnek túl sokat: az óra elvileg vízálló, bluetooth-on kommunikál Iphone-nal és Androiddal, kijelzi a hívó azonosítóját, a bejövő emaileket, naptári eseményeket, Facebook- és Twitter-üzeneteket, valamint tud rezegni. Feltölthetünk bele saját alkalmazásokat is.