Vanda, Paula
-2 °C
3 °C

Sci-fit így még nem csesztek el

2012.07.14. 20:14
Bővített befejezés jelent meg az utóbbi idők legjobb szerepjáték-sorozatához, mert az eredeti lezárástól kiakadtak a rajongók. A végkifejlet tényleg szörnyű, de ettől még a játék egészen a végéig szórakoztató. A dlc-ktől viszont nem kell félnünk jó lesz.

A napokban megjelent az Extended Cut nevű dlc Mass Effect 3-hoz. Oké, ezt a mondatot talán magyarázni kell egy kicsit: a dlc, azaz downloadable content egy teljes játékhoz – általában pénzért – letölthető valamilyen plusz tartalom; olykor néhány új pálya, máskor egy nagy saga új fejezete, néha pedig csak egy szebb, jobb virtuális páncél, amit a hősre lehet adni. A Mass Effect 3 az elmúlt évek egyik, ha nem a legjobb számítógépes szerepjáték-sorozatának márciusban megjelent, utolsó része. Extended Cut (azaz „kibővített vágás”) – ez pedig a játékhoz kiadott bővített befejezés, amivel a szériát fejlesztő Bioware megpróbált mosakodni. Vagy csak végtelenül cinikus volt, értelmezés kérdése.

Az Extended Cut ugyanis valószínűleg egyedülálló jelenség nemcsak a játékpiacon, de általában a szórakoztatóiparban is: egy olyan függelék, ami elmagyarázza a vásárlónak a szórakoztatóipari termék végét. Mintha a 2001: Űrodüsszeia után nem sokkal debütálna egy kisfilm, ami a néző szájába rágná, mit keresett az a kölök a film végén a világűrben. Vagy mintha az Egri csillagokhoz megjelenne egy novella, ami elmagyarázza, miért futamodtak meg a túlerőben levő törökök.

A szabad akarat illúziója

Az Extended Cutot egy, a játékiparban eddig példa nélküli hiszti hívta életre, aminek tágabb előzménye nem csupán a Mass Effect 3, hanem a teljes Mass Effect sorozat. A szerepjátékokban erős Bioware a széria első részével 2006-ban új lendületet adott a műfajnak, és létrehozott egy erős lábakon álló sci-fi világot. Megteremtették a videojátékok saját Star Warsát és Star Trekjét, elég magasra téve a lécet.

A geekbarát környezeten túl a játék egyik fő vonzereje az volt, hogy a játékos döntéseinek érezhető következményei voltak, a történet tele volt elágazásokkal. Persze ha egy játékba folyton elágazásokat tesznek, egy ponton túl lehetetlenül sok munka minden ágat lekezelni történetelemekkel, ezért sokszor több döntési ág is ugyanoda jut, és csak a kulcsfontosságú jelenetekből készülnek egymástól gyökeresen eltérő verziók. Ha ezt sikerül jól elfedni, és azt az illúziót kelteni, hogy a játékos minden megszólalása valahol a világ sorsát befolyásolja, a játéknak nyert ügye van.

A Mass Effect nagyon ügyesen, a 2010-ben érkező Mass Effect 2 pedig már kevésbé ügyesen, de még mindig sikeresen megteremtette ezt az illúziót: a főhős Shepard kapitányt irányítva a játékos úgy érezhette, rajta múlik, mi lesz az univerzumra szakadó fenyegetéssel, ami a Kaszások nevű idegen életformában testesült meg. A Bioware-nek szépen meg volt ágyazva egy katartikus befejező részhez. A katarzis meg is lett, csak nem a szó jó értelmében. A Mass Effect 3 vége ugyanis sokkolóan szar.

Luke, én vagyok az anyád

Persze ízlés dolga, hogy kinek mi tetszik – ami az egyik szerint sokkolóan szar, azt a másik akár ajnározhatja is. Az arányok viszont ebben az esetben elég feltűnőek voltak: keményvonalas Mass Effect-rajongók tízezerszám írták az anyázó hozzászólásokat a Bioware fórumára, új lezárást követelő petíciók indultak, és a szakportálók hozzászólói között is többségben voltak azok, akik hidegrázást kaptak a befejezéstől.

De mi is a gond a játék végével? Az egyik fő probléma az, hogy a játékos három részen keresztül meghozott döntéseit semmibe veszi, vagyis teljesen mindegy, hogy – az akár a legelső Mass Effect óta gondozott, egyik játékból a másikba importált – Shepard erőszakos rohadék vagy éppen a világegyetem altruista kiscserkésze. A másik nagy baj az, hogy a három lehetséges befejezés valójában nem nagyon tér el egymástól. De ami az igazán főben járó bűn: a sztori végén olyan dolgok jönnek elő, amik teljesen ellentmondanak a Mass Effect-univerzum belső logikájának. Említettem, hogy a játék világa erős lábakon áll – a befejezés samukalapáccsal veri péppé ezeknek a lábaknak a térdét.

Nehéz ezt spoilerek nélkül jobban részletezni, maradjunk az analógiáknál. Én olyan bután néztem a játék végén, mintha A jedi visszatér végén kiderült volna, hogy Darth Vader valójában nem Luke apja, hanem az anyja. Vagy mintha a 2001: Űrodüsszeia musicalbetéttel zárult volna. Esetleg mintha az Egri csillagok utolsó képsorain három sárkány porig égetné Eger várát Dobóstul, Vicuskástul. A sztorit, a hangulatot, a környezetet olyan szinten tolta el a Bioware néhány, kalapból hirtelen előrántott megoldással, hogy azt bizonyára állatorvosi lóként fogják oktatni – nemcsak olyan egyetemeken, ahol van videojáték-fejlesztői szak, hanem szinte mindenhol, ahol dramaturgiával foglalkoznak. A befejezés körüli balhé még a kiadó Electronic Artsot is érintette, egy fogyasztóvédelmi fórumon részben ezért választhatták meg nemrég Amerika leggyűlöltebb cégévé.

A játékosok reakciója a düh mellett a megvető gúny volt (például így nézett volna ki A gyűrűk ura , ha a Bioware fejezi be), akadtak olyanok is, akik visszafogottan, lézerszikével szedték darabokra a befejezést (lásd a lenti videót), sokan pedig új befejezést követeltek a Bioware-től. Ami, lássuk be, elég szürreális törekvés. Még szürreálisabb viszont, hogy a művészi következetességét (artistic integrity) eleinte körömszakadtáig védő Bioware engedett: az elmúlt négy hónapban elkészítették az ingyen letölthető Extended Cutot, amiben van egy negyedik befejezés is (éppen olyan szar, mint a másik három), a korábbi hármat pedig kicsit még magyarázgatja. Megmenteni nem tudta egyiket sem, mert annál sokkal alapvetőbb problémák voltak a narratívával, csak néhány kisebb lyukat foltozott be. A hőbörgés mértékére jellemző amúgy, hogy a Forbes is követte, és külön cikket írt az Extended Cutról.

Amúgy jó játék

Az egészben az a szomorú, hogy a Mass Effect 3-ra évtizedek múlva is emiatt a felhajtás miatt fogunk emlékezni. Én eleve nem értettem a petíciókhoz csatlakozókat – aláírom, a játék vége borzalmas lett, de akkor lépjünk tovább, keressünk más játékokat, amik nem okoznak ekkora csalódást. Vagy toljuk a mócsingot a tányér szélére, és élvezzük a finomabb falatokat. Mert ilyenekből akad bőven a harmadik részben. Az utolsó húsz percet megelőző 35-40 játékóra pazar, akárcsak a korábbi részekben. A szerepjáték felől kicsit még jobban az akcióra tolódik a hangsúly, a tét is nagyobb, és az értelmes lények közti hepajokban két igen fontos faji kérdésnél nagyon jól megoldották a fejlesztők, hogy a játékos döntései irányítsák a sztorit. A véget leszámítva még úgy is jó lett a harmadik rész, hogy egy-két bosszantó dolog – például hogy az első Mass Effectben létrehozott Shepard kinézetét nem lehet rendesen átimportálni – árulkodik arról, hogy a Bioware rohammunkában fejezte be a programot.

És bár sajnos a befejezés valóban szétbarmolja nemcsak az előző 35-40 órát, de az előző 110-120-at is (tehát a teljes trilógia cselekményét, igen, ennyire szörnyű), mégis az az érzésem, hogy a következő években még többször elő fogom venni a játékot. És nem csak a multiplayer opció miatt, bár az meglepően jó lett, és általa még a szóló játékot is lehet befolyásolni – ha sokat multizik az ember, nagyobb galaktikus összefogással indulhat Shepard a Kaszásoknak (a két játékmód ilyen direkt összekapcsolása sokaknak bejött, engem inkább idegesített).

És van még egy nagy tanulsága a Mass Effect 3-gate-nek, amiről nem sok szó esik. Ez pedig maga a dlc, mint univerzális trükközési megoldás. A játékkal együtt megjelent egy első napi dlc, From Ashes címmel – ilyen volt a Mass Effect 2-nél is, de ott ingyenes volt (csak a használt példányt vásárlóknak kellett pénzt adniuk érte), a From Ashesért viszont fizetni kellett – ami nem lenne baj, ha nem bűzlene fényévekről, az egészet utólag nyestek ki a sztoriból, nyilván azért, hogy még több pénzt kaszáljanak a játékkal. Aztán itt ez az Extended Cut, ami maga a játék vége, bővebben kifejtve. Más játékokból is lehetne hozni hasonló példákat, amelyek azt mutatják, egyre fontosabb tartalmak kerülnek dlc-be. Ez pedig igen aljas trend, egy olyan világ felé mutat, amiben a játékosnak már nem lesz elég megvennie a teljes játékot, hanem külön meg kell vásárolnia mellé a játék egy-két fontosabb történetszálát is. Na, akkor lesz igazán okunk a picsogásra.