A Google-től visz ötleteket a Yahoo új vezére
A termékre kell koncentrálni, nem a cég pénzügyi helyzetére – ez volt Marissa Mayer, a Yahoo új vezérigazgatójának első utasítása. Marissa Mayer három hete hagyta ott a Google-t a Yahoo kedvéért, feladata, hogy megállítsa a cég hanyatlását, felhasználóinak elvándorlását.
Egyik első intézkedése az volt, hogy levetette a Yahoo fő oldaláról a tőzsdei grafikonokat, ezzel azt akarta jelezni, hogy a munkatársak inkább foglalkozzanak a termékek fejlesztésével és ne a cég pénzügyi helyzetével. Azt is kiadta beosztottainak, hogy olyan szolgáltatásokat fejlesszenek vagy vegyenek meg, melyek ki tudják használni az új platformok, mint a közösségi média, mobilkészülékek adta lehetőségeket.
"Azt akarom, hogy a felhasználókra gondoljanak" – mondja állandóan munkatársainak. Marissa Mayer irányvonala teljesen ellentétes elődje, Scott Thompson irányával, aki pont a hirdetésekre helyezte a hangsúlyt. Thompson csak öt hónapig volt a Yahoo vezérigazgatója, le kellett mondania, mert hazudott végzettségéről. Ross Levinsohn átmeneti vezérigazgató próbált elszakadni Thompson irányvonalától, ő leginkább a partneroldalakkal való együttműködést szorgalmazta.
Marissa Mayer addig nem mutatja be stratégiai terveit, amíg részletesen meg nem ismeri a cég helyzetét. De a termékfejlesztés erőltetése képet ad arról, hogy mire számíthatnak a Yahoo-nál vezetése alatt. Valószínűleg szeretné megújítani a Yahoo keresőmotorját. A kereső jelenleg Microsoft Bing alapokon fut, a Yahoo a találati lista megjelenítéséért felelős csak. De az utóbbi években veszített népszerűségéből a kereső. Ahogy az emailszolgáltatás is, egyre többen hagyják ott a Yahoo szolgáltatásait.
Marissa Mayer sok szokást vezetett már át a Google-től, például ingyenessé tette az ételt-italt. Bevezette a péntek délutáni találkozókat, itt bárki kérdezhet tőle, itt mutatják be az új munkatársakat is. Mayer amúgy sok fejlesztőt szeretne felvenni, szintén a termékfejlesztést erősítve. A Yahoo részvényei 2,7 százalékkal emelkedtek, mióta Mayer átvette a cég vezetését, vagyis a piac még kivár. Ugyanakkor az elmúlt öt évben harminc százalékkal esett a papírok ára.