József, Bánk
2 °C
12 °C

Apple: Nagyon sajnáljuk a térképhibákat

2012.09.28. 18:31

Az Apple múlt héten megjelent új operációs rendszerében, az iOS 6-ban debütált a cég új térképszolgáltatása, az Apple Maps. Korábban a vállalat a Google Mapset használta, de a rendszer új verziójában lecserélte a saját térképprogramjára. Hamar kiderült azonban, hogy az Apple Maps teli van vicces és bosszantó hibákkal, amelyek miatt helyenként elég nehezen használható. A hibák széles skálát mutattak az elfektetett képektől a rossz helyen mutatott létesítményekig, külföldi és magyar példák egyaránt szép számmal akadtak. Egy hetet kellett várni, hogy az Apple hamut szórjon a fejére, a cég oldalán maga a CEO, Tim Cook kért nyílt levélben bocsánatot.

„Szörnyen sajnáljuk, hogy csalódást okoztunk ezzel a vásárlóinknak, és mindent elkövetünk, hogy a Maps jobb legyen” – írja a levél végén az Apple-termékekre jellemző, hihetetlenül magas követelményekkel példálózó Cook. A cégvezető szerint minél többet használják a szolgáltatást, az annál jobban fog fejlődni, de addig is a cég segít a felhasználóknak, hogy alternatív megoldásokat találjanak a navigációra. A levélben két link is található: egy iTunes-oldal, ahol a rivális térképapplikációk találhatók, valamint egy kisokos arról, hogyan lehet a telefonon ikonba kitenni például a Google Mapset.

Az Apple egyébként már múlt héten megkezdte a hibák kijavítását, a felhőalapú szolgáltatást folyamatosan fejlesztik, így az Apple Maps hosszú távon felzárkózhat a megbízhatóan működő konkurensek mellé – persze a debütálása attól még emlékezetes marad.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!