A Lenovo nyilvánosságra hozta a jelenlegi negyedévre vonatkozó pénzügyi jelentését. Azt sejteni lehetett, hogy az évek óta tartó sikerszéria most sem fog megtörni, de még arra is fény derült, hogy a vállalat időközben a világ legnagyobb pc gyártójává nőtte ki magát.
Annak ellenére, hogy az asztali számítógépek és laptopok eladása a táblagépek térnyerése miatt folyamatosan csökken, a Lenovo továbbra is növekvő eladásokról számolhat be, akárcsak az elmúlt három évben – a harmadik negyedévet például 11 százalékos növekedéssel zárta az előző évhez viszonyítva. A cég forgalma a harmadik negyedévben 8,7 milliárd dollár volt, amiből az adózás előtti tiszta profit 204 millió dollárt tesz ki.
A vállalat közleménye szerint a Lenovo a jövőben is nagy hangsúlyt fektet majd a pc-k és laptopok gyártására; erre minden oka megvan, főleg most, hogy az előzetes becsléseknek megfelelően megelőzte az eddigi éllovas HP-t a pc-gyártás piacán. A cég ugyanakkor a tabletek piaca felé is nyitott: nemrég dobta piacra az érintésérzékeny Thinkpad Tablet 2-t, illetve a 11 és 13 hüvelykes képernyővel fölszerelt Ideapad Yogát.