A Facebook és a Yahoo tárgyalásokat folytat, hogyan tudnának szorosabban együttműködni. A Sunday Telegraph információi szerint Marissa Mayer, a Yahoo vezérigazgatója és Sheryl Sandberg, a Facebook ügyvezetője ült le egymással beszélni erről. A két cég már többször együttműködött különböző kisebb projektekben, az egyik ilyen a Yahoo híreinek megosztása volt a Facebookon. A cégek most szabadalmi kérdésekben is megegyeztek egymással. A hírek szerint a mostani tárgyalások az internetes keresésekről szólnak.
A Facebook már korábban jelezte, hogy fejlesztené kereső funkcióit. Nem lenne meglepő lépés, hiszen Mark Zuckerberg nemrég úgy fogalmazott, hogy a Facebook méretéből adódik, hogy megválaszolja az emberek kérdéseit.
Ha a két cégnek sikerül megegyeznie, a Facebook nagyot lépne előre, hogy még központibb szerepet kapjon felhasználói életében. A Yahoo is nyerne a megállapodással, a Facebook egymilliárdos felhasználói bázisa jelentősen növelné szerepüket a piacon.
Marissa Mayer és Sheryl Sandberg is a Google-nál dolgozott korábban, most mindketten azon dolgoznak, hogy komoly versenytársat állítsanak volt cégüknek. A Google piaci részesedése jelenleg 66 százalék. A Yahoo az egyik első webkeresőként jól indult a piacon, de hamar alulmaradt a Google-lal szemben.