Nem a túltöltöttség miatt van baj a Dreamlinerekkel
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Nem a túltöltöttség okozta a tüzet két héttel ezelőtt egy Boeing 787-es típusú Dreamliner egyik litium-ion akkumulátorában, de továbbra sem kizárt, hogy a töltőberendezéssel vannak gondok, ezért a vizsgálat folytatódik – közölte az amerikai közlekedésbiztonsági hivatal (NTSB).
A JAL japán légitársaság által üzemeltetett Dreamliner repülési adatainak elemzéséből kiderült, hogy az akkumulátorok töltöttsége nem haladta meg a szükséges 32 voltot. Az NTSB szakértői azonban folytatják az akkumulátor-rendszer vizsgálatát, hogy fényt derítsenek a probléma okára. Kedden találkoznak a litium-ionos akkumulátorok töltőberendezését gyártó Securaplane Technologies vállalat képviselőivel a cég arizonai központjában – közölte Kelly Nantel, az NTSB szóvivője.
Január 7-én Bostonban elektromos tűz ütött ki a JAL által üzemeltetett Dreamliner egyik akkumulátorában. Kilenc napra rá az ANA japán légitársaság ugyanilyen gépe hajtott végre kényszerleszállást Kelet-Japánban, miután meghibásodott az egyik akkumulátora, és égésre utaló szagot észleltek a pilótafülkében.
Japán szakértők pénteken, az utóbbi gépet megvizsgálva, az akkumulátorokon látható égési nyomokból arra a következtetésre jutottak, hogy a túltöltöttség okozhatta a meghibásodást az ANA gépén. Az NTSB szakértői viszont kizárják azt, hogy a JAL gépén is emiatt gyulladt ki az egyik akkumulátor.
A laptopokban és mobiltelefonokban is használt Li-ion akkuk könnyen túlforrósodnak, és akár meg is gyulladhatnak. A túl nagy áramerővel történő túlzottan gyors töltés is túlterhelheti az akkumulátorokat, ami akkor is rövidzárlatot vagy túlhevülést okozhat, ha a feszültség a megszabott határon belül marad.
Peches széria
Rossz idők járnak mostanában a Boeingre, pedig az amerikai cég nagyon sokat várt a 787 Dreamlinertől, amelyből nagyjából nyolcszázra kapott megrendelést. Ez lehetett volna az a gép, amivel a cég elhúz a legnagyobb rivális, az európai Airbus mellett. De a forradalmi új repülőkkel – részben épp a sok újítás miatt – egyelőre inkább csak a baj van.
A történet azzal kezdődött, hogy elkezdett szivárogni az üzemanyag a gépekből. Ezt két olyan japán légitársaság jelezte, amelyek rendesen bevásároltak a gépből. Az All Nippon Airways és a Japan Air összesen 24 gépet vett, az eddig már el is adott ötven gép majdnem felét. A hiba kijavítását nehezíti, hogy nem minden repülőnél tapasztalták a szivárgást, a Nippon hatból kettőre, a Japan Air viszont tizenhat gépének többségére panaszkodott.
A második meghibásodás után több nagy légitársaság felfüggesztette átmeneti időre Boeing-787-es típusú utasszállító repülőgépeinek használatát, az amerikai repülőgépgyártó cég pedig bejelentette, hogy egyelőre nem teljesíti a Dreamlinerekkel kapcsolatos megrendeléseket.
A 787-es a Boeing legújabb, egyben technológiailag legfejlettebbnek tartott típusa, amely nemrég került forgalomba. Ebből a típusból eddig világszerte 50 darabot szállítottak le, a gépek fő piaca Japán, ahol az All Nippon Airways 17, a Japan Airlines hetet üzemeltet. Az Egyesült Államokban egyelőre csak a United Airlines üzemeltet 787-est, mégpedig hatot.
A Boeinghez eddig 800 megrendelés érkezett a 207 millió dollárba kerülő, döntően szénszálas műanyagból készült gépre.