Iván
8 °C
22 °C

Idén angolul versenyeznek a magyar startupok

2013.04.15. 15:33

A BarCamp Budapest Konferencia részeként negyedszer rendezik meg azt a hazai startup-versenyt, ahová 2013. április 18-ig lehet nevezni az innovatív ötletekkel. A döntőbe az előzsűri által kiválasztott legígéretesebb hat projekt kerülhet.

A kiválasztott hat döntősnek angolul kell bemutatnia elképzeléseit, a zsűri elnöke pedig Gil Penchina, a világ egyik legismertebb startup kockázati befektetője lesz. A San Franciscóból érkező Penchina korábban az eBay alelnöke volt, emellett a LinkedIn, Yelp, PayPal és számtalan egyéb sikeres szolgáltatás köthető a nevéhez, évente közel félmillió dollárt fektet startup vállalkozásokba.

A zsűri másik, nemzetközileg is elismert tagja a bécsi Pioneer Festival gazdája Tim Röhrich. A bíráló bizottság tagjai lesznek még Szigeti Károly a Centrál Fund Zrt. befektetési igazgatója, Fehér Gyula a Ustream képviseletében és Szőke Márton befektető.

A konferencián ismert hazai előadók tartanak előadást arról, hogy hogyan érdemes egy jó ötlettel a világpiacon fellépni, milyen szempontok alapján döntenek a befektetők.