Simán megfigyelnek az amerikai szolgáltatók
A fogyasztók jogait védő Electronic Privacy Information Center által megszerzett dokumentumok szerint az Amerikai Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma titokban segítette az AT&T-t és más mobilszolgáltatókat a lehallgatási törvény megkerülésében, így a kormány megfigyeléseket végezhetett a hálózataikon.
A jogi lehetőség az igazságügyi minisztérium 2511 nevű, speciális határozatából adódik, amely mentesíti a szolgáltatókat a felelősség alól, ha kiderül, hogy a szövetségi törvényekkel szemben végeztek lehallgatásokat.
A CNET szerint az egész egy kiberbiztonsági program keretében kezdődött, amelyben a kormány a hadiipari beszállítókat figyelte, később azonban kiterjesztették a kritikus infrastruktúrára, mint például az energiahálózat, pénzügyi cégek, egészségügyi szolgáltatók. Alapesetben a megfigyeléseket szabályozó törvény tiltja az ilyen lehallgatásokat, amíg az nem szükséges a szolgáltatás működéséhez, vagy a felhasználó bele nem egyezik a megfigyelésbe.
A jogszabály megváltoztatása a helyett a titkosszolgálatok egyszerűen megengedték a szolgáltatóknak, hogy megegyezzen az igazságüggyel, ezzel biztosítva, hogy nem fogják őket bíróság elé rángatni. Bár most az AT&T-ről szóló dokumentumok szivárogtak ki, a többi szolgáltató is hasonló megállapodásokat kötött, a belbiztonsági minisztérium szerint azért, hogy a személyes adatok védelme mellett megvédjék a kiberteret is. A nagy vitákat kiváltó CISPA egyébként nagyjából pont ezt a jelenleg a jogállamiság határain egyensúlyozó gyakorlatot szentesítené.