Gál
3 °C
16 °C

Hírportált indít az Anonymous

2013.06.04. 10:57

A Your Anon News nevében kiadott, a Pastebinen közzétett tájékoztatóban az Anonymous bejelentette, hogy tovább dolgoznak korábbi tervükön, és hamarosan saját hírportált indítanak. A mozgalom tavasszal kezdte meg a kampányát az új hírportál létrehozása érdekében. Az erre szakosodott Indiegogo honlapján egy adománygyűjtő oldalt is létrehoztak; ennek segítségével a kezdeti kétezer dolláros tőke mára több mint 54 ezer dollárra nőtt.

Az Anonymous már eddig is foglalkozott hírgyűjtéssel. Ennek keretében spontán módon tették közzé azokat a híreket és tudósításokat a közösségi oldalakon, amikről úgy gondolták, hogy a média elhallgatja őket vagy nem szerepelteti őket kellő súllyal. Elmondásuk szerint ezt a tevékenységet szeretnék professzionális módon végezni.

Az Anonymous célja nem a hírek összegereblyézése, bár ezt is tervezik; a weboldal Twitter- és Facebook-integrációval is rendelkezik majd, hogy innen is begyűjtsék az információkat. Az elsődleges cél azonban a szimpatizánsokkal együtt működtetett saját hírgyártó apparátus. A tartalmi részt illetően azt mondták, hogy a fontos, releváns és hiteles információkat keresik, a bulvártémákat mellőzni fogják. A hírportálon nem lesz kommentelési lehetőség.