Erzsébet
4 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

Megállíthatatlanul tabletesednek a laptopok

2013.10.22. 09:22

Az érintőkijelző eddig csak a felsőkategóriás laptopokra volt jellemző, sokáig elérhetetlennek tűnk az alsó kategóriában. Az Acer most két olyan laptopot mutatott be, amelyek viszonylag jó áron (130-140 ezer forint körül már beszerezhető a kisebbik) rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal.

Két apróságot teszteltünk az Acertől, egy Intel- és egy AMD-prcesszorral felszerelt kis laptopot. Valójában ugyanarról a gépről, a V5-ről van szó, csak különböző processzorokkal. Az inteles laptopba 1,4 GHz-es Core i3-as processzor került, az AMD-s gépben 1 GHz-es kétmagos A4 processzor van. Minden más ugyanaz, 4 gigabájt RAM, háromcellás lítiumion akkumulátor és fél terabájt merevlemez.

Apróságnak neveztük a laptopokat, mert csak 11 hüvelykes a kijelzőjük. Ennek megfelelően vékonyak és nagyon könnyűek, egyértelműen arra készültek, hogy mindenhova magunkkal vigyük őket, akár egy közepesen nagy női táskába is beleférnek. A dizájn illeszkedik az Acer eddigi vonalához, egyszerű, lekerekített formák, visszafogott logó. Kialakítása kompakt érzetet kelt, de messziről látni rajta, hogy műanyagból készült. Mindez a használat során nem hátrány egyedül a bekapcsoló gomb lötyögött egy kicsit.

Csatlakozóit két oldalra helyezték, a bal oldalon található az egyik usb-port, az sd-kártya-olvasó, a másik oldalán van a másik usb-port, a fülhallgató-kimenet. Fájóan hiányzik a hdmi-port, ezt még az alsóbb kategóriás laptopokból is hiba kihagyni manapság. Ezt egy mini Display porttal próbálták ellensúlyozni, egy átalakítóval akár hdmi-jelet is kinyerhetünk a gépből, de azért egyszerűbb lett volna ha magát a portot építik bele. Két átalakítót adnak amúgy a V5 Touchhoz, egyik sem hdmi-s.

A billentyűzet elfoglalja a laptop teljes felületét, kisebbek a billentyűk, mint egy nagyobb laptopnál, de nagyon kényelmes rajtuk gépelni – és ebbe az is beletartozik, hogy kellően rugalmasak, sötétben pedig a háttérvilágítás segít. Touchpadjéről már nem lehet ilyen jókat mondani. Alapvetően nincsenek gondok vele, 3,5*2 hüvelykes méretével jól használható, érzékenyen reagál az érintésre, néha talán túl érzékenyen is. A több ujjas navigáció is egészen jól meg, görgetni is kényelmes vele. Vannak azonban olyan pillanatai, amikor nehezen tér magához, ilyenkor aztán összevissza ugrál a kurzor.

A V5 kijelzője 1366*768 pixeles, ez teljesen elfogadhatónak tűnik egy ekkora laptopnak, bár három évvel ezelőtt vásárolt, szintén 11.6 hüvelykes gépemnek is ekkora a felbontása. Lehet, ideje lenne fejlődni ezen a téren is. A kijelzővel el is értünk a laptopok egyik legfőbb jellemzőjéhez, az érintőkijelzős funkcióhoz. Nagyon megbízhatóan működik, gyors a válaszideje, pontosan reagál az érintésre. Több ujjal is lehet navigálni, nagyítani, kicsinyíteni, ha az alkalmazás is lehetővé teszi. A billentyűzet, touchpad és érintőkijelző kombó teljesen kiváltja az egeret és gyorsabbá teszi a munkát is.

A két laptop nagyon hasonlít egymásra, valójában a mindennapi használatnál alig lehet észrvenni a különbséget. Az AMD-s kicsit lassabban birkózik meg az összetettebb feladatokkal, mint az inteles modell. Nem véletlen, hogy az előbbi jóval olcsóbb. És az sem véletlen, hogy emiatt jóval népszerűbb a vásárlók körében, jobban fogy, mint a drágább, de gyorsabb Intel-processzorral felszerelt változat.

Hatalmas előnye ezeknek a laptopoknak, hogy viszonylag jó áron kapunk egy jó konfigurációval felszerelt, dizájnos és érintőkijelzős laptopokat. Olcsósága miatti műanyag kialakítása hosszútávon okozhat gondot, ha nem vigyázunk a gépre. Akkumulátora is hagy némi kívánnivalót maga után, egy teljes munkanapot nem bír ki – sőt, bekapcsolt wifivel, állandóan internetezve csak néhány óráig lehet rajta dolgozni. Mindenesetre az Acer bebizonyította, hogy jó áron is lehet érintőkijelzős Windows 8-as laptopot készíteni.