A HP megegyezett részvényeseivel, hajlandó 57 millió dollárt fizetni nekik, hogy elálljanak a pertől. A részvényesek azért fordultak bírósághoz, mert az előző vezetés állítólag becsapta őket azzal, hogy nem ragaszkodtak előzetesen megállapított üzleti tervükhöz és ezzel károkat okozhattak nekik.
A keresetet még Leo Apotheker regnálása alatt nyújtották be. A korábbi vezérigazgató sokkolta a befektetőket azzal, hogy teljesen átszabta az üzleti tervet.
Tervei között szerepelt a WebOS lenullázása, amelynek jogaihoz 2010-ben jutott a HP, amikor felvásárolták a Palm céget. A cég alig néhány hét után leállította a TouchPadek gyártását. És az is sokkoló volt, amikor a cég vezetősége bejelentette, hogy átgondolná a személyi számítógép részlegének jövőjét és az alternatívák között a divízió leválasztása vagy akár eladása is szerepelhet.
A mostani megállapodás mindenkinek megfelel – állítja a HP szóvivője, Sarah Pompei. Ez persze nem jelenti azt, hogy a HP nem megy tovább az új üzleti tervek alapján kijelölt úton, megpróbálják csökkenteni személyi számítógépes üzletáguktól való függésüket és kiegészítők, számítógépes eszközök gyártására és hálózati megoldásokra helyezik a hangsúlyt.