Megtiltották, megsértődött, megbosszulta
A New York-i Feast étterem vezetője szerint a Google Glass-felhasználók komolyan ártanak az üzleti tevékenységének, ugyanis lejárató kampányt indítottak ellenük.
Április végén egy vendég a Feastben reggelizett. A menedzser megkérte, hogy vegye le a Google Glasst, amit viselt. Nem gondolta, hogy ebből baj lehet: már korábban is megkérték rá a vendégeket, hogy ne hordjanak okosszemüveget, és szó nélkül eleget tettek a kérésnek. Katy Kasmai viszont inkább kiment az étteremből, majd a Google Pluson panaszkodott az étteremvezető intoleranciájára.
Az a kábé száz felhasználó, aki egyetértett Kasmai-jal abban, hogy ez disznóság, úgy döntött, hogy a Feastnek 1 csillagos értékelést ad a Google Pluson a maximális ötből. Ez oda vezetett, hogy a Feast átlagértékelése 2,4 pontig zuhant, majd visszakapszkodott 3,1-re. Lehetne mondani, hogy ez nem az ellenkampány hatása, de egy másik értékelőoldalon, a Yelpen a Feast 4 csillagot ért el.
A menedzser szerint ez nem igazságos; szerinte az ilyesmi komolyan árt az étterem megítélésének, és ez a magatartás a Google felhasználói szabályzatát is sérti. Mint elmondta: megérti, hogy a megsértődött vendég rossz értékelést ad az étteremre, de az, hogy egy tucat másik ember is így tesz, már igazságtalan – ők ugyanis sosem jártak a Feastben.