Ödön
9 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

A SEX nem jött össze, de érkezik a Tesla új autója

2014.07.17. 08:32

Új modellt jelentett be az elektromos autók gyártását a fősodorba emelő Tesla. A Model III nevű projektről először az Auto Express számolt be, de azóta a cég Twitteren hivatalosan is megerősítette a hírt. A Tesla a BMW 3-as sorozat közvetlen elektromos konkurenciájának szánja az új autót.

A Tesla igazgatója, a PayPal-alapító, SpaceX-vezér Elon Musk – az igazi Vasember – elmondta, hogy eredetileg Model E lett volna az új autó, de a név joga a Fordnál van, és a cég jelezte is, hogy igényt tart rá. Musk sajnálatát fejezte ki emiatt, mert a már létező S és a korábban bejelentett X modellhez érkező E-vel összejött volna neki a SEX, de így a sorozat jobb híján S III X néven fog futni.

A cég összesen negyedik modellje 20 százalékkal kisebb lesz a Model S-nél. Chris Porritt, a cég alelnöke, aki korábban az Aston Martin csúcsdizájnere volt, már korábban elmondta, hogy az új modell nem az S teljesen alumínium alapjaira épül, hanem új, költséghatékonyabb tervek alapján készül majd. Emellett olcsóbb akkumulátorra is számíthat, amelyet a Tesla saját tervezett akkumulátorgyára tesz lehetővé, és ingyenesen használhatja majd a cég saját, Supercharger nevű töltőhálózatát, ami néhány percesre csökkentette az elektromos autók töltési idejét.

Az új autó nagy terhelés mellett 200 mérföldet (322 kilométert) fog tudni egy töltéssel megtenni, ami elmarad a Model S 265 mérföldes hatótávolságától, de a cég első, 2008-as modelljétől, a Roadstertől is, ami 245 mérföldre képes (és egy tervezett akkumulátorfrissítés ezt 400-ra tornászná fel).

Már megszokhattuk, hogy Musk körül mostanában mindig történik valami izgalmas. Az új modell bejelentése előtt nem sokkal, múlt hónapban a Tesla mindenkit meglepett azzal, hogy szabadon hozzáférhetővé tette a Tesla összes szabadalmát. Később közvetlenül beszállt az energiaiparba is a SolarCity élén, ami felvásárolt egy napelemgyártót, és hamarosan gyárépítésbe kezd. Közben Musk másik nagy projektje, a SpaceX is szárnyal, ő pedig már a Mars meghódításáról beszél.

A Model III a 2015-re tervezett Model X után érkezik, várhatóan 2016-ban mutatják be, és a tervek szerint 2017-től lehet majd megvásárolni, körülbelül 35 ezer dolláros (nagyjából 8 millió forintos) áron.