Saját appal nyomnák le a taxisok az Ubert
Chicago és Washington is bejelentette, hog saját alkalmazást fejlesztenek, amellyel hatékonyabban kiaknázható lesz e városok létező taxihálózata. Ez a lépés új fordulatot hozhat a hagyományos taxizás és az Uberhez hasonló közösségi taxiszolgáltatások harcában.
Az Uber, a Lyft és társaik terjeszkedését világszerte heves ellenállás kíséri, de mindeddig csak a betiltást láthattuk mint hivatalos válaszlépést. Márpedig azt világossá tette a taxiappok sikere, hogy van igény egyszerűen használható és készpénzmentes, alkalmazásalapú szolgáltatásra. Márpedig a betiltások célja az volt, hogy minden maradjon a régiben.
Ezen változtatna most a két nagyváros. Chicago és Washington a maga 7-7 ezer taxisofőrje számára nyitná meg a piacot azzal, hogy az alkalmazáson keresztül is lehetne hívni őket, és várhatóan a viteldíjak is versenyképesek lesznek.
Ez nem kimondottan az Ubert veszi célba. Ez az utasok kívánságainak eredménye
– mondta el Neville Waters, a washingtoni taxisok szóvivője az AFP-nek. Náluk márciusban indulhat a tesztüzem, és tavasz végén tervezik a nyilvános rajtot. Ezután is lehet majd Ubert használni, de ezentúl lesz hivatalos alternatívája is.