Batman tankkal hajt végig a városon

Batman sokáig olyan volt a videojátékoknak, mint a képregényhősök az amerikai filmiparnak a Marvel-hőskorszak előtt – egyszerűen nem tudtak vele mit kezdeni. A rengeteg rajongó és az óriási népszerűség ellenére egészen 2009-ig kellett várni az első igazán élvezetes Batman-játékra. Ez volt az Arkham Asylum, ami nem csak a denevérembernek szolgáltatott igazságot, hanem a verekedős akciójátékoknak is feladta a leckét. Idén jött ki a harmadik rész, ami elvileg le is zárja a sorozatot.

Gotham, az örök háborús övezet

Oltári nagy szívás lehet Gothamben élni. A bűnözők mindenféle félőrült alteregó mögé bújva folyamatosan terrorizálják a lakosságot, az impotens rendőrség helyett egy maskarás figura kénytelen vigyázni a városra. A helyi igazságszolgáltatás meg annyira ostoba, hogy a mindig ugyanabba az egy elmegyógyintézetbe zárja az összes szuperbűnözőt, hiszen ez csak jól sülhet el, nem? Nem.

Ez volt az első újkori Batman-játék sztorija, amiért annyira rajongott mindenki, hogy két évvel később jöhetett a folytatás. Ebben már az egész várost fenyegették a kiszabadult őrültek, majd az ismételt siker után úgy döntöttek a Warnernél, hogy megoldják házon belül a következő rész fejlesztését. Ez lett az Arkham Origins, az Arkham Asylum előzménytörténete, amit nagyon szeret mindenki utálni, pedig egyáltalán nem rossz, csak semmivel sem több, mint az előző két rész volt. Így ismét szükség volt az eredeti fejlesztőcsapat Rocksteadyre, akik minden eddiginél nagyobbat próbáltak húzni.

Mielőtt nagyon belemennénk a dolgokba érdemes leszögezni, hogy a karakterekre vonatkozó spoilerek nélkül nem igazán lehet írni a játékról, szóval aki tényleg semmit sem akar tudni az Arkham Knightról, illetve az előző játékokról, inkább ne is olvasson tovább.

A látványos környezet, a képregényhű karakterek, remek dialógusok és az új sztenderdet jelentő harcrendszer mellett még van egy nagyon erős pontja az összes Batman-játéknak:

Joker.

Lehet, hogy Heath Ledger posztumusz Oscart kapott érte, Jack Nicholson pedig letette a karakter filmes alapjait, minden idők legjobb Jokere vitán felül Mark Hamill. Az egykori Luke Skywalker a kultikus Batman-rajzfilmsorozat óta Joker szinkronhangja – ahogy Kevin Conroy Batmané. Neki köszönhető, hogy az utolsó játékra totál antiszociálissá váló főhős ellenére azok a pillanatok is szórakoztatók, amikor hozzá sem kell érni a kontrollerhez. Hamill továbbra is hibátlan, talán még azt is ki lehet jelenteni, hogy ez az eddigi legjobb Joker az Arkham-sorozatból. Például az ilyen jelenetek miatt:

Joker feltűnése az Arkham City végét ismerve sokaknak meglepő lehet, de a készítők zseniális húzással tették indokolttá az állandó jelenlétét: alig van klasszikus átvezető jelenet, a narráció nagy részét Joker félőrült monológjaiból lehet megismerni, amik egytől egyig hibátlanok.

Batmannel kapcsolatban mindig elhangzik, hogy neki vannak a legmenőbb főellenségei a képregényvilágban. Az már kevésbé, hogy sok társa is van, amit a gonoszokkal ellentétben eddig az Arkham-sorozat nem igazán használt ki. Ezen most változtattak azzal, hogy már az alapjátékban belebújhatunk más hősök bőrébe, ha csak pár pillanatra is. Az eddig is fantasztikus harcrendszert még tovább finomították, még látványosabbá tették az első csapásokat, és végre a pályák különböző tárgyait is ki lehet használni. Bónuszként már egy-egy társ is bekapcsolódik a bunyóba.

Hadd ne mondjam, mennyire király érzés, hogy miközben valami benga állat fejét próbálom beleverni a trafóházba, mellettem Robin szlalomozik a késes verőlegények között. És itt jön a csavar, ugyanis a játék engedi, hogy harc közben váltogassunk Batman és az adott társ között, a váltás pedig úgy is problémamentes, hogy a képernyőn sokszor 15-20 karakter mozog egyszerre. Itt érződik igazán, hogy a Rocksteady hol tudta kihasználni az új konzolok adta lehetőségeket.

Régi mániám, tankkal végigmenni...

A legnagyobb, egyben legvitatottabb újítás a Batmobil bevezetése, amit annyira indokolt szimplán Batmobilnak hívni, mint pisztolynak nevezni a vállról indítható rakétát. Gotham Cityt két játékkal korábban már elfoglalták egyszer a bűnözők, most az egyik főellenségnek viszont annyi esze volt, hogy felbérelt egy komplett zsoldoshadsereget tankokkal, fegyverekkel, sokkolóval hadonászó nindzsákkal. Ez már Batmannek is sok, hívni kell a Batmobilt.

És itt érünk el a játék legnagyobb gyenge pontjához. Eleinte kifejezetten izgalmas és látványos a jármű használata, több küldetés is okosan építi a történetbe, pont úgy, ahogy azt a filmekből és képregényekből ismerjük. Egy idő után azonban dögunalmas kezd lenni: az Arkham-játékok pont azért hangulatosak, mert Batmanként repülhetünk át a város felett, hogy aztán lecsapjunk a semmit sem sejtő rosszfiúkra. A Batmobil ebből a hangulatból szakít ki, és amikor már baromira unjuk az egészet, rádob még egy lapáttal. Nem is lapáttal, hanem markológépek seregével. Csak pár példa:

• A játék egyik védjegyének számító Riddler puzzle-ök nagy része nem más, mint szimpla autós körverseny trükkös akadályokkal.
• A játék közepétől olyan küldetések is vannak, amikben konkrétan lopakodni kell a tankok mögött, ami egy több tonnás mozgó fegyverarzenál esetében picit nevetséges.
• Konkrét platformer feladatok is vannak, amikben úgy kell különböző épületekre felmászni, felugratni, feljutni a Denevértankkal, mint valami négykerekű Pókember.
• Több olyan, izgalmasnak tűnő mellékküldetés is van, amihez kötelező a Batmobil, így akik 100%-ra akarják kipörgetni a játékot, majdnem annyi órát töltenek a kocsiban, mint azon kívül.

Én igazán értékelem a készítők igyekezetét, hogy a trilógia zárásaként valami epikus csavart akartak, és hogy ha már lefejlesztették, nem akarták a Batmobilt puszta melléktevékenységnek meghagyni, de a sorozat történetében először (na jó, részemről a Riddler-trófeák is idetartoznak) éreztem azt, hogy

legyek már túl ezen a gagyi küldetésen, tudni akarom a sztori végét.

Ez még semmi, ugyanis a készítők nem szimpla befejezést írtak, hanem rögtön hármat.

Egyet, ha elkapod végre a főgonoszt, egyet, amikor a mellékküldetések legalább felét megcsinálod és még egyet,

A Youtube korában teljesen indokolatlan egy ilyen húzás, hiszen sok embernek semmi kedve megakasztani a játék menetét, hogy megfejtsen egy véletlenszerű fejtörőt csak azért, hogy megkapja a 100%-os endinget, inkább megnézi Youtube-on. Én is így tettem, mert ugyan nagy nehezen ledaráltam a kellő mennyiségű mellékküldetést a második befejezéshez, de fejtegessen random fejtörőket órákon át az, akinek pont 216 anyja van.

A lovagkor vége

Annak ellenére, hogy Rocksteady mindent megtett a saját játékának elgáncsolásáért, az Arkham Knight legalább annyira jó, mint az első kettő volt. Továbbfejlesztették a nyomozásokat (amikből még sokkal több kellene!), a mellékküldetések minden eddiginél ötletesebbek és izgalmasabbak – sok esetben a fő sztorit is verik –, a szövetséges karakterek gyakori feltűnése nagyon kellett, ahogy Gotham városát sem lehet megunni továbbra sem.

Kár, hogy még mindig nem akarják a készítők civilekkel feltölteni a várost ahelyett, hogy alattomosan ellenségeket dobálnak a mit sem sejtő mezei gémer nyakába, ami elég olcsó húzás. Apró érdekesség, hogy bizonyos pontokon a játék olyannal próbálkozik, amivel eddig nem. Az elején és a végén is belsőnézetes módba váltunk, és rövidebb időre az egész átmegy FPS-be. Nem klasszikus Call of Duty-lövöldözésbe – annál a készítők azért stílusosabbak, de izgalmas látni, hogy ilyenekkel is próbálkoznak, mert tényleg jót tesz a játékmenetnek.

Sajnáltam, hogy a Jokertől független történeti szál nagyon lineáris, és azt is, hogy már a játék közepén tök egyértelmű, ki van az Arkham Knight álcája alatt. És ehhez még a képregényeket sem kell mélyrehatóan ismerni, elég képben lenni a fontosabb karakterekkel.

Nagy kérdés, hogy most mi lesz a sorozattal, hiszen pár letölthető kiegészítő csomag lehetőségén kívül az Arkham-sztori voltaképpen véget ért. Hallani olyan pletykákat, hogy pihentetik Batmant és Supermannel próbálják megcsinálni ugyanezt, ami kihagyott ziccer lenne az eddigi sorozatot ismerve. Nyilvánvaló, hogy a Rocksteady érzi, ismeri és szereti ezeket a karaktereket, és a társak bevonásával azt is megmutatta, hogy képes egyszerre több főhőst is kezelni akció közben.

Ha fejlesztőcsapat nem csinál egy király szuperhőscsapatos akciójátékot (Justice League például, ha már a DC világánál maradunk), vagy inkább nem állítja vissza Superman renoméját, a legközelebbi Batmant ismét legalulról kell felépíteni. A tankcsaták hevében sokszor elfelejti az ember, hogy a játék legjobb pillanatai pont azok a részek, amikor Batman bűnügyeket derít fel, vizsgálódik, nyomoz, leselkedik és csak akkor kerül kontaktusba az ellenséggel, amikor feltétlenül muszáj. Ha képesek ezt a játékmechanikát egy olyan Gothamba átültetni, ahol civilek is élnek, ahol Batman nem hessegeti el a neki állandóan segíteni próbáló társakat (ez baromi idegesítő), ahol Riddler nem épít 15 földalatti autóverseny-pályát, akkor a Batman-franchise továbbra is a legjobb akciójátékok között fog maradni. Ha nem, akkor érdemes olyanokon elgondolkodni, hogy a következő játékban mondjuk a játékos lehetne az új Robin, akit éppen megpróbál Batman kiképezni. Ezzel csak egy baj lenne:

Jokernek így is, úgy is helyet kell szorítani, mert nélküle Batman se létezik.