Keressük az év videojátékát

The Witcher 3: Wild Hunt

A videojátékok Oscarjának számító The Game Awards gálán a Witcher 3 vitte el az Év Játéka címet, és ezzel automatikusan minden hasonló választás első számú esélyesévé lépett elő. Tegyük hozzá, teljesen megérdemelten. Az már maga egy csoda, hogy egy lengyel író ismeretlen regényéből világsikert tudtak tupírozni. Oké, jól jött nekik a Trónok harca divathulláma, mert egy ahhoz hasonló, sötét és intrikákkal teli fantasyvilágban játszódik a Witcher 3 is, de ez csak szőrszálhasogatás. A Witcher 3 bámulatos világot teremtett, drámai történettel, morális dilemmákkal; egy igazi felnőtt játékot. Mármint nem feltétlenül abban az értelemben, hogy lehet benne unikornisháton szexelni, de ha már itt tartunk, azt is lehet. És ráadásul magyarok is dolgoztak rajta.

Fallout 4

A Fallout 4 megmaradt nagyjából olyannak, mint a harmadik rész volt, és ez a lehető legjobb hír, mert azt mindenki imádta. A posztapokaliptikus világban játszódó szerepjáték gyönyörű, összetett, és talán kicsit több benne az akció annál, mint a címtől elvárható lenne, pont olyan időgép, mint az előző epizódok voltak. Elkezdesz vele játszani délután, és hopp, egyszer csak hajnal van. A futószalagon készülő Call of Dutyk és Need for Speedek korában egészen szürreális ilyet leírni, de az év két nagy kedvenc játéka (mert hiába sorolunk még fel nyolc lehetőséget a cikkben, igazából kétesélyes meccs ez: vagy Witcher 3 , vagy Fallout 4) egyaránt azzal hódít, hogy szabadjára engedi a játékost, és rengeteg lehetőséget ad a kezébe egy hatalmas, aprólékosan kidolgozott világban. Ennél jobb pedig nem is történhetett volna a videojátékokkal 2015-ben.

Metal Gear Solid V: The Phantom Pain

A Metal Gear Solid mindig is különleges helyet foglalt el a videojátékok világában: úgy volt igazi hipszter ínyencség, hogy közben rettentő népszerű is volt. Bár a szappanopera-szerűen agyonbonyolított sztorit, a kartondobozálcában lopakodó főhőst és a rajzfilmszerűen eltúlzott harcjeleneteket elméletileg akár ki is lehetett volna röhögni, valójában sosem vette senki ehhez a bátorságot. Vagy ha igen, azzal ki is iratkozott a komolyan vehető emberek közül. Na, ennek a 28 éve (!) éve húzódó, általános szent tehénként kezelt sorozatnak a lezárása (most már tényleg!) a Phantom Pain. Elnézést, lezárást mondtunk volna? Ez erős túlzás, a sorozat vége több kérdést tesz fel, mint amennyire válaszol – de egyébként úgy zseniális, ahogy van. Hideo Kojima a csúcson hagyta abba.

Pillars of Eternity

A Baldur's Gate a kilencvenes évek legendás játéka volt, egy olyan kor csúcsteljesítménye, amikor 300 órányi játékidő simán belefért egy egyszemélyes szerepjátékba. És amikor még léteztek egyszemélyes szerepjátékok, nem online nyomta mindenki az ipart a WoW-ban vagy a WoW árnyékában kimúló konkurensekben. Ezt a játékot támasztotta most fel új címen a régi fejlesztőcsapat (jó: egy részben a régi fejlesztőcsapat tagjaiból álló stúdió) a Pillars of Eternityvel, kickstarteres támogatással – lévén egyetlen nagy kiadó sem látott fantáziát a projektben. A közösségi finanszírozás itt fényesen bevált, a pénz is meglett, és teljes mértékben a rajongók ízléséhez lehetett szabni a játékot. Lett is benne elképesztően aprólékosan kidolgozott, hatalmas háttérvilág, több regényt megtöltő szöveganyag és sztori, kismillió küldetés, és olyan old school játékmenet, aminek látták minden veterán RPG-játékosnak könnyek szöknek a szemébe.

Bloodborne

A játék, amit azoknak a játékosoknak készítettek, akik kontrollerrel a kézben születtek, és az első szavuk az IDDQD volt, még a mama és a papa előtt. A Bloodborne-nak egy trükkje van, de azt a végsőkig fokozza: az, hogy nehéz. Idegesítően, hajtépősen, infarktuskeltően, tévétablakonkidobósan nehéz. És hogy ez miért jó? Természetesen azért, mert a sikerélmény is ehhez mérten frenetikus, amikor századik próbálkozásra végre sikerül legyőzni a játék főellenségeit. Japánok készítették (naná), ahol a játékos kínzásának nagy hagyományai vannak, de annyira, hogy az igazán kemény gémerek a Bloodborne említésekor is profi módon leplezik a rájuk törő poszttraumatikus stresszt, és elismerő hümmögések közepette valami olyasmit mondanak, hogy jó-jó, ebben a mai elpuhult-elkényeztetett videojátékos világban egész jó volt, de a régi szép idők meg a Demon's Souls nyomába sem ér. Ne higgyen neki, mert igenis ér.

Star Wars Battlefront

Oké, oké, tessék letenni vasvillát meg a Molotov-koktélt, ha a hardcore játékosok kedvence beférhetett a top 10-be, akkor a kocajátékosok és Star Wars-rajongók megvalósult álmának is be kell férnie. A film divathullámán lovagolva 13 milliós eladást várnak a Battlefronttól csak a karácsonyi szezonban, annak ellenére, hogy maga a kiadó is bevallotta, hogy talán túlságosan is az alkalmi játékosok igényszintjére lőtték be a játék összetettségét. Számukra a játék maga a csoda, de az első pár alkalommal a keményvonalas, veterán játékosokat is garantáltan elragadja a hév, amikor ott érzik magukat a filmek legsűrűbb jeleneteinek kellős közepén. Az Év Videojáték-reklámja díjat pedig szavazás nélkül odaadjuk neki emiatt az egy perc miatt:

Grand Theft Auto V (PC)

Részeg vagy Index, menj haza, gondolhatja most ön, hiszen a GTA5 nem az idei év, hanem 2013 nagy durranása volt a videojátékok világában. Igen ám, de a pécés verzió csak idén jelent meg, és azzal rögtön az élre is került a gémermagazinok értékeléseit aggregáló Gamerankings 2015-ös összesítésében, és a Steam éves eladási toplistáján is. A pécés változat pont ugyanazt tudja, mint a szupersikeres konzolos, csak – kellően erős gépen – még látványosabb, van egy nem túl jól sikerült multiplayer módja, és egy beépített videorögzítő és -szerkesztő modulja. Na, erre elég rendesen beindult az internet népe, és ma már YouTube-ot lehet rekeszteni a GTA5-tel készült filmekkel, videoklipekkel és hasonlókkal. A gengszterszimulátor a maga filmszerű sztorijával és megvalósításával meg persze a totálisan szabad játékmenettel még ma is üt, függetlenül attól, hogy az alapjai már két évesek. És ha minden igaz, jövőre esedékes a hatodik (ami valójában a nyolcadik, de ebbe most ne menjünk bele) rész bejelentése, ami nagyjából olyan kaliberű eseménynek ígérkezik a videojátékos világban, mint az új Star Wars-trilógia a moziban.

Fallout Shelter

Az egyetlen mobilos játék a listán eredetileg a Fallout 4 felvezető reklámkampányának része lett volna, de aztán annyira rápörgött a rajongók serege, hogy a kiadónál komolyan felmerült: lehet, hogy ez a cucc több pénzt fog hozni a konyhára, mint a játék, amit hirdetni akartak vele? A Shelter egyébként meglepően egyszerű alapokra épül, olyan, mintha egy atomháború utáni, bunkerben játszódó Sims lenne, ahol az óvóhely lakóit kell pátyolgatnunk, és a menedéket kiépíteni lassan egy óriási föld alatti szuperbunkerré. A nosztalgiafaktor és a Fallout 4-hiszti mellett a Shelter sikerének titka az volt, hogy az ingyenes-mikrotranzakciós játékok 99 százalékával ellentétben nem kényszerítette rá otromba módon a játékost a pénzköltésre, csak úgy mellékesen, egyfajta bónuszként lengeti be, hogy tudsz ám pénzért is venni ezt-azt. Ez a hozzáállás pedig elképesztő módon bejött, csúcsidőben napi 2 millió dollár fölött volt a játék bevétele, és az emberek egymással versenyeztek, hogy ki tud bizarrabb bunkercsodákat építeni.

Splatoon

A Nintendót sokan leírták már, mondván, a Wii világsikere óta nem tudott újat mutatni a cég, és csak a 20-30 éves játékaira ráhúzott folytatásokból él. És ebben, valljuk be, volt is valami. Egészen addig, míg be nem robbant a Splatoon, amiben tintahallá változó gyerekek lövöldöznek festékpisztollyal, 4-4 ellen felállásban, és a végén az nyer, aki a saját színére festi a pályát. Rémületes marhaságnak tűnik, de szórakoztató faktorban simán veri az utóbbi 5-6 év Call of Duty és Battlefield-epizódjait egyszerre. Az igazi helyett most a Honest Trailers-féle beharangozót tesszük ide, amiből rögtön látszik, hogy ha valamit még a Smosh csapata sem tud úgy istenigazából legyalázni, az tényleg nem mindennapi játék.

Super Mario Maker

A végére még egy Nintendo-játék, pontosabban nem is játék, hanem a 30 éves Super Mario-örökség méltó megkoronázása, egy pályaszerkesztő program. Igen, ez konzolos körökben tényleg nagy durranásnak számít, bármilyen harsányan is röhög rajta az, aki ‘94-ben már Doom-pályákat fabrikált pécén. A Makerrel négy klasszikus Mario-játékhoz (Super Mario Bros, Super Mario Bros 3, Super Mario World és New Super Mario Bros U) lehet új pályákat építeni, majd azokat megosztani a világgal a neten. Ha van Mario-rajongó ismerőse, akit az utóbbi hónapokban nem nagyon látott, annak jó eséllyel ez a játék az oka.