Bernát, Felícia
EUR 384,37 Ft
USD 363,30 Ft
7 °C
31 °C

Hoverbike-ot épít az amerikai hadsereg

2016.09.05. 09:20

Az amerikai hadsereg már a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben is szeretett volna egy olyan eszközt, amivel biztosíthatták volna az egyes katonák légi közlekedését – például egy repülő motorral. A technika akkor még nem volt elég fejlett, hogy ezt megvalósítsák, de úgy tűnik, fél évszázad után végre elkészülhet az első, a hadsereg által is rendszeresíthető hoverbike.

Amikor úgy tűnt, hogy a tervekből kész modellek is lehetnek, a hadsereg tisztségviselői Tactical Reconnaissance Vehicle (taktikai felderítő jármű) néven emlegették a hoverbike-ot. A megvalósulás most mindennél közelebbinek tűnik. Jim Richardson vezérőrnagy nemrég látogatást tett a hadsereg kísérleti kutatóintézeténél, ahol a fejlesztők bemutatták a hoverbike-ot – igaz, most még hülyébb néven, Joint Tactical Aerial Resupply Vehicle (JTARV) emlegetik.

Ahogy a névből is kiderülhet, a járművet elsősorban légi utánpótlásra szánják. A tervezők szerint a harctéren a katonák utánpótlása harminc percen belül megoldható. A fenti videóban a jármű prototípusa is megtekinthető.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Vennék
  • Biztosítás