Bolygóvadászatra indulhatunk a Google segítségével

Közkinccsé tette a GitHubon a Google azt a kódot, aminek letöltésével bárki csatlakozhat a neurális hálózathoz, amivel az exobolygó-vadászatra szakosodott Kepler űrtávcső adattengeréből próbálnak csillagászok új bolygókat kihalászni. A lépést megelőzte, hogy decemberben pár kutató sikerrel fedezett fel két exobolygót a Kepler már archivált adatainak átfésülésével. Ehhez a Google által kifejlesztett, az emberi agy idegsejtjeinek hálózatát másoló, gépi tanulásra épülő algoritmust hívták segítségül.

A Google fejlesztői úgy döntöttek, hogy mindenki jobban jár, ha nyilvánosságra hozzák a kódot, amivel más naprendszerekben, távoli csillagok körül körül keringő bolygókat lehet felfedezni, derül ki a Space.com cikkéből. A csillagászok nyernek, mert önkéntes adatelemzők segítségével sokszorosára ugorhat a felfedezett bolygók száma, a Google pedig szintén nyer, mert sokkal hatékonyabban tudják tanítani a neurális hálózat alapú mesterséges intelligenciájukat. Nem utolsó sorban a NASA is nyer, mert a jövőbeli küldetésekhez remekül használható tapasztalatokat nyerhetnek, és új módszereket dolgozhatnak ki az exobolygók kutatása terén (ilyen lesz pl. a TESS, azaz Transiting Exoplanet Survey Satellite).

Az exobolygókat a központi csillaguk fényében bekövetkező változásokat elemezve fedezik fel egyre nagyobb számban. A NASA űrtávcsöveivel a fény különböző hullámhosszán lehet megfigyelni az univerzumot. A Hubble elsősorban az emberi szem számára látható tartományban dolgozik, Chandra X-Ray Observatory a röntgensugárzásra érzékeny, míg a mostani felfedezésben élenjáró Spitzer az infravörös tartományban rögzíti az adatokat. Ráadásnak pedig ott van még a Kepler űrtávcső is, amit kifejezetten exobolygóvadászatra építettek, és a megfigyelt csillagok fényességét méri.

Ezekkel a távcsövekkel meg léhet mérni egy adott csillag fényességét, illetve az abban bekövetkező változást, az exobolygók megtalálása pedig ebből adódik: ha egy csillagnak van bolygója, és az a pályáján keresztezi a csillagot és a Földet összekötő képzeletbeli egyenest – azaz elhalad a csillag előtt – akkor az áthaladás ideje alatt szükségszerűen kitakarja a csillag egy pici részét, ez pedig mérhető fényességcsökkenést okoz. Ha ez a fényességcsökkenés a megfigyelési ciklus alatt többször is megismétlődik, akkor nagy bizonyossággal kijelenthető, hogy a csillag körül bolygó(k) kering(enek). A kapott adatokból pedig elég sok mindenre lehet következtetni: mekkora az adott bolygó, milyen távolságra kering, mekkora a keringési ideje, nagyjából mi az összetétele, és így tovább.

Ezeknek a tranzitoknak a kiszűrésére általában számítógépes algoritmusokat használnak a csillagászok, az exobolygóra utaló adatokat ezután külön manuális elemzésnek vetik alá, hogy eldöntsék, valóban egy másik csillag körül keringő égitestről van-e szó.

A Google lépése azért jó hír, mert irdatlan mennyiségű adatról van szó, és a már archivált Kepler-adatbázisokban is lehetnek olyan bolygók elbújva, amik érdekesek lehetnek a csillagászok számára. Csak hogy pár számmal szemléltessük: a Kepler eddigi működése során több mint 150 ezer csillagot figyelt meg és ezek körül több mint 2500 exobolygót találtak eddig az adatokat elemző csillagászok. Egyszóval minél többen beszállnak az adatok elemzésébe, annál nagyobb az esélye, hogy valami fontosat találnak a kutatók.