Endre, Elek
16 °C
28 °C

Fülhallgató készül a koncertlátogatóknak

2018.06.18. 10:01

Graham Tull, a PEEX társalapítója szerint a koncertlátogatás egyik rákfenéje, hogy csak a kiválasztott kevesek hallhatják a műsort kifogástalan hangminőségben. Aki túl közel kerül a színpadhoz, de a szélére kapott jegyet, a műsornak csak az egyik felét élvezheti; aki a tömeg közepén áll, de messze a színpadtól, egy kivehetetlen zajmasszát hallhat. Nem véletlenül hívja az angol sweet spotnak a fókuszpontot: az otthoni sztereó előtti beállított széket, ahonnan a legélvezetesebb a zenehallgatás. De egy koncerten nem mindig választhatjuk meg a helyünket. A PEEX az ebből fakadó hátrányokat próbálja kiküszöbölni.

A PEEX alapvetően egy okosfülhallgató, ami a koncertek hangminőségét javítja föl. Nemcsak az elhelyezkedésből, de a hangosításból fakadó hibákat is kijavíthatja. Igaz, a zavartalan működéséhez az előadók közreműködésére is szükség van, de a PEEX egyik leglelkesebb támogatója Sir Elton John, és ez segítheti a PEEX elterjedését segítheti.

A PEEX öt csatornára – vokál, gitár, basszus, dobok, billentyűzet – bontja fel a koncert hanganyagát, és ezt az öt sávot utána a telefonunkon szabályozhatjuk. Ha egy Pixies-koncerten Joey Santiago gitárjátékára figyelnénk, csak feltoljuk a gitár csúszkáját. Ha Terry Bozzio dobolására vagyunk kíváncsiak, őt kell hangosítanunk. Ha Kovács Ákos-koncertre megyünk, egy mozdulattal kiiktathatjuk az énekest a zenekarból. Gyakorlatilag egy ötsávos keverőt kapunk a mobilunkra.

A PEEX-hez nemcsak egy fülhallgató tartozik, hanem egy vevőkészülék (receiver) is, ami bluetooth-szal csatlakozik a telefonhoz. A PEEX koncert közben csatlakozik a szervezők által telepített öt wifi hozzáférési ponthoz – mindegyik hangcsatornához tartozik egy. Amikor a zenészek élőben játszanak, a színpadról lefut egy kábel a PEEX-nek fenntartott rackbe. Ez a kábel szállít minden hanganyagot, ami a színpadon elhangzik; akár 192 csatorna adatait is kezelheti. A színpadi PEEX-modul leszűri a megfelelő hangsávokat, és továbbítja őket a hálózaton keresztül. A tervezők arra is odafigyeltek, hogy a digitális hang valamekkora késleltetéssel érkezik meg az élő hanghoz képest, és egy ügyes megoldással szinkronizálták azt.

A PEEX még nem kapható, de Elton John búcsúturnéján a jelek szerint megvásárolható lesz. Az ígéretek szerint nagyjából annyiba kerül majd, mint egy koncertjegy.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Fülhallgató készül a koncertlátogatóknak

A PEEX élőben újrakeveri a műsor hanganyagát, így bárhonnan remekül hallhatjuk a zenét.

147 · Jun 18, 2018 10:01am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

(Wired UK)