Frigyes
17 °C
25 °C

Félelmetes vitapartner az IBM robotja

2018.06.19. 12:02

Az IBM bemutatta a legújabb mesterségesintelligencia-fejlesztését: egy vitatkozó robotot.

prjkt
Fotó: IBM

A Project Debatert hétfőn leplezték le San Franciscóban. A bemutatón a fejlesztők arra kérték a gépet, hogy érveljen az államilag támogatott űrkutatás mellett. Egy olyan témáról kellett vitatkoznia, amit korábban nem vizsgált, de a rendszer lelkesen érvelt az űrkutatás támogatása mellett, és alig néhány logikai hibát ejtett érvelés közben.

Az állami beavatkozás az űrkutatásban olyan, mint nagyon jó minőségű autógumit venni.

– kezdte az érvelést női hangon a számítógép, amit egy másfél méter magas, kijelzőkkel súlyosbított monolitba zártak – nyilván, hogy jobban hasonlítson HAL 9000-re.

Az efféle kutatás gazdagítja az emberi elmét, inspirálja a fiatalokat, és igen megalapozott befektetés, ami még a jó utaknál, a jó iskoláknál és az egészségügynél is fontosabb lehet.

A mesterséges intelligencia az érveléshez szükséges információkat egy online tudásbázisból szedte össze, újságcikkekben, tanulmányokban és más forrásokban kutatva. Ezután meghallgatta egy szakértő vitázó érveit, és négy percet töltött az ellenérvek kidolgozásával.

A rendszert az IBM izraeli kutatócsoportja tervezte. A fejlesztés öt éve kezdődött, nem sokkal azután, hogy az IBM mesterséges intelligenciája, Watson 2011-ben megvert két kvízmestert a Jeopardy próbajátékában. De ez a projekt a mesterségesintelligencia-kutatás több területét is felöleli: az IBM nagy hangsúlyt fektetett a retorikára és az analízisre, és arra, hogy ezeket hogyan használják fel mélyebb, nem egyértelmű kérdések megvitatása során.

Ha a vita szabályaira gondolsz, láthatod, hogy jóval több a lehetőség, mint egy társasjátékban.

– mondta a projekt menedzsere, Ranit Aharonov.

A demonstráció alapján a gép egyértelmű előnyben van a tények és számok felidézésekor. Érveléskor kellő mértékben hangsúlyozza a leginkább figyelemre méltó információkat, és még azon is el tud viccelődni, hogy ő csak egy gép. A kutatók szerint ugyanakkor nem tud figyelni a vita ritmusára, és a viccei sem mindig ülnek. Néha megkérdőjelezhető forrásokat idéz vita közben – például egy német tisztviselőt vagy egy arab sejket. És érződik rajta az élettapasztalat hiánya.

Az emberek hajlamosak rá, hogy jóval kifejezőbben beszéljenek, a saját nyelvükön. A saját személyes élményeikkel támasztják alá az érveiket. A gép viszont nem a való világban él, és nincs élete, amiből példákat meríthetne.

– mondta Dario Gil, az IBM mesterségesintelligencia-kutatásért felelős alelnöke.

Az IBM nem tervezi kereskedelmi termékké butítani a Project Debatert, de Gil szerint hasznos eszköz lehet ügyvédeknek vagy bárkinek, aki a felelős döntéshozatal területén dolgozik.

(Techxplore)