A mesterséges intelligenciáról vitázott az EB
További Tech cikkek
- Olyat hibát produkál a Windows, hogy garantáltan mindenki kiugrik a székéből
- Könnyen megeshet, hogy a Google kénytelen lesz eladni a Chrome-ot
- A Huawei hivatalosan is bejelentette, előrendelhető a Mate 70
- Lesöpörheti Elon Musk X-ét a Bluesky, már a Google is relevánsabbnak találja
- Ezek a leggyakrabban használt jelszavak – érdemes változtatni, ha ön is használja valamelyiket
Az Európai Bizottság (EB) tegnapi magas szintű ülése a Lisszaboni Szerződés 17. cikkében előirányzott, egyházakkal, vallásokkal és világnézeti szervezetekkel folytatott rendszeres párbeszéd része volt. A kilencedik éve megrendezett ülésen a „Mesterséges intelligencia: az etikai és társadalmi kihívások kezelése” témakörét vitatták meg.
A hivatalos közlemény szerint az ülésen a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos két fontos kérdést is megvitattak. Először azt tekintették át, hogy milyen hatása lehet az MI-nek az alapvető jogokra, különösen a magánélet, az ember méltóság, a fogyasztóvédelem és megkülönböztetésmentesség vonatkozásában. Másodsorban az MI társadalmi dimenziójával foglalkoztak, különösen azzal, hogy milyen hatást gyakorol az MI a társadalmi befogadásra és a munka jövőjére.
Frans Timmermans első alelnök a következőket mondta:
Társadalmaink példa nélkül álló digitális forradalmon mennek keresztül, ami mindenkire hatással lesz a Földön. Ez a forradalom új ígéreteket és új veszélyek kockázatát hordozza. Tanúi lehettünk a közelmúltban, hogy a digitális világ gyorsabban fejlődik, mint az azt övező etikai viták, hogy mit lehet és mit kell lehetővé tenni az online térben. Nem kockáztathatjuk meg, hogy ugyanez történjen a mesterséges intelligencia és az automatizáció tekintetében. Ellenőrzésünk alatt kell tartanunk ezt az átalakulást, és biztosítanunk kell, hogy annak felhasználása értékeink előmozdítása és társadalmi modellünk védelme érdekében történjen.
Andrus Ansip, a digitális egységes piacért felelős alelnök arra ösztönözte a résztvevőket, hogy a továbbiakban is kapcsolódjanak be a témával foglalkozó párbeszédbe azáltal, hogy hozzájárulnak az EB MI-re vonatkozó aktuális kezdeményezéseihez, különösen a múlt héten elindított, MI-vel foglalkozó európai szövetség keretében. Az MI-vel foglalkozó szövetség az érdekelt felek közösségét tömöríti egy online fórum keretében, ahol bekapcsolódhatnak a mesterséges intelligencia fejlesztésének és hatásainak összes vonatkozásáról folytatott széles körű és nyílt eszmecserébe.
A mesterséges intelligencia sokféle hasznot hajt a jobb egészségügyi ellátástól a biztonságosabb közlekedésig, és Európának meg kell ragadnia ezeket a lehetőségeket. A beruházások fokozásával párhuzamosan etikai iránymutatásokat dolgozunk ki a helyes és mindenki számára elérhető mesterséges intelligencia fejlesztése érdekében. Az elfogult döntések elkerülése érdekében ehhez nyílt vitát kell folytatni a legfontosabb kérdésekről, például a sokszínűség és nemek közötti egyensúly fontosságáról a mesterséges intelligencia terén. A mai ülés és a mesterséges intelligenciával foglalkozó európai szövetség közelmúltbeli létrehozása ezt a széles körű vitát segíti elő.
A G7-eknek a mesterséges intelligencia jövőjéről szóló közös elképzelése keretében megkönnyítik az érdekeltek bevonásával zajló párbeszédet arról, hogy miként lehet úgy fejleszteni az MI innovációt, hogy az megszilárdítsa a bizalmat és az elfogadást, és beépüljön a jövőbeni szakpolitikai vitákba. Szintén fontos elem a mesterséges intelligenciával kapcsolatos európai megközelítés, valamint a 28 ország által aláírt MI-vel kapcsolatos együttműködésre vonatkozó nyilatkozat.
(IT Café)