További Biztonság cikkek
Bár a hasonló támogatások az amerikai nemzeti tudományos alapon (NSF) keresztül érkeznek, a CIA illetékesei segédkeznek a pályázók kiválasztásában. A két ügynökség erre vonatkozó szerződését az EPIC jogvédő szervezet szellőztette meg, írta a CNet.
Esetleg felmondanák
Az NSF programigazgatója szerint elképzelhető, hogy a két évre szóló megállapodást a 2005-ös pénzügyi évben már nem hosszabbítják meg. "Lehetséges, hogy nem szeretnénk többet a CIA-nek dolgozni" - jelentette ki Jameson. Szerinte a kutatók is továbbléptek más témák felé.
Az NSF csetszobák megfigyelését célzó támogatásáról az idén röppentek fel hírek, de akkor szó sem volt a CIA projektben játszott szerepéről. Az NSF és a CIA között született megállapodás kimondja, hogy bár a szeptember 11-i támadások és a terrorizmus elleni harc az amerikai titkosszolgálatokat túlterhelte, a fejlett technológiák lényegesen javíthatják a lehallgatási képességeket.
Átalakuló súlypontok
Az EPIC igazgatója, Marc Rotenberg szerint a CIA felbukkanása aggasztó jel. A titkosszolgálatok szerinte átalakítják az amerikai tudományos kutatások prioritásait. Rotenberg szerint vigyázni kell, nehogy a National Science Foundation nemzeti kémalapítvánnyá (National Spy Foundation) változzon.
A CIA illetékesei nem választoltak a CNet kérdéseire, utalva egyúttal arra, hogy a hírszerzés sosem nyilatkozik támogatási kérdésekről. A Rensselaer intézet két érintett kutatója, Bulent Yener és Mukkai Krishnamoorthy szintén nem választolt a megkeresésekre.
Gyanús csoportosulások
Az EPIC által megszerzett pályázati anyag, amely 157 ezer dolláros támogatást kapott az NSF-en át a CIA-től, olyan rendszer kifejlesztését vetíti előre, amely bármely online csevegőszobában láthatatlan résztvevőként füleli az elhangzottakat. Az eljárás emberi munkaerő közbeavatkozása nélkül képes a titkosszolgálatok segítségére lenni titkos csoportok és gyanús kommunikációs minták leleplezésében.
Az informatikus professzorként dolgozó Yener és Krishnamoorthy kutatása a leírásuk szerint olyan program elkészítésére is kiterjedne, amely csendben hallgathatná az IRC-csatornákon folyó beszélgetéseket, és természetesen folyamatosan mentené az üzeneteket. Az erre vonatkozó gyakorlati munka 2005. januárjában kezdődik, a két kutató ugyanakkor nem jelöli meg, hogy mely IRC-szervereket akarják átvilágítani.
Az Undernet volt az első
Egy korábbi munkájuk, amelyet szintén az NSF finanszírozott, a népszerű Undernet hálózat mintegy 50 ezer csatornájának és 144 ezer felhasználójának csendes megfigyelése volt. Az erről szóló beszámolóban a két kutató előre jelezte, hogy a munkájuk a titkosszolgálatok segítségére lehet a csevegőszobák költséghatékony megfigyelésében, a résztvevők jellemzésében és rejtett csoportok azonosításában. Emellett előre jelezték, hogy a további kutatások célja a téma szerinti információgyűjtés lesz.
Al Teich, az AAAS tudományos társaság programigazgatója a CNetnek kifejtette, hogy alapvetően nem ellenzi CIA-pénzből zajló, terrorizmussal kapcsolatos kutatásokat. Elmondása szerint nem sokat tud a csevegőszobák lehallgatásáról, de a terrorizmussal kapcsolatos kutatások mindenképpen legitimek. Az viszont szerinte teljesen más történet, amikor egyetemi kutatások pénzelésén kapják a CIA-t.