A mobilozók fele idióta
A mobilos tartalmakkal foglalkozó Buongiorno megnézte, hogy az emberek milyen csoportokba sorolhatók be a mobilos szolgáltatások használata alapján. Nagyjából 48 százalék szimbiózisban él a telefonjával (Symbiotics). Az ebbe a csoportba tartozók szívesen alakítják saját ízlésüknek megfelelően a telefonjukat, azaz főleg csengőhangokat és háttérképeket vesznek. (Én őket inkább az Idiotics csoportba sorolnám, de mindegy, vegyenek csak sok száz forintért nulla értéket.)
A második csoportba az értelmes felhasználók (Rationals) tartoznak (25 százalék). Ők a telefon hasznosságát és gyakorlati értékét tartják elsősorban fontosnak, és azokat a szolgáltatásokat kedvelik, amelyeknek gyakorlati hasznuk van, vagy valamilyen információt nyújtanak számukra.
Az harmadik csoportba a divatot követő (Fashionistas) felhasználók kerültek. Ők jellemzően tizenévesek vagy fiatal felnőttek, akik számára a telefon státuszszimbólum. Szeretik mutogatni telefonjukat és elsősorban az aktuális slágerek csengőhangjait, márka logókat vagy celebritások képeit töltik le telefonjukra.
A Buongiorno 5000 embert kérdezett meg tíz különböző országból, a 14 és 44 év közötti korcsoportból.

Rovataink a Facebookon